A horrorfilmeknél gyakran kijátsszák az "igaz történet" alapján kártyát, hiszen az sokat tud dobni a sztori félelmetességén. Persze - szerencsére - nincs annyi "jó" igaz történet, így az írók nagyrészt a saját fantáziájukra támaszkodva színezik ki a forgatókönyvet. Néha ez utóbbi olyan "jól" sikerül, hogy a "based on a true story" kifejezés már abszolút nem állná meg a helyét, ilyenkor a hasonlóan jól csengő "loosely based on real events"-hez kell nyúlniuk a készítőknek. Ebbe aztán már bármit bele lehet magyarázni: legyen akármennyi köze a valóságnak a fikcióhoz...
És nyilván ez történt a jelen esetben is, mert a filmben látott dolgok annyira valóságosak, mint a Pandora nevű Hold, ahol 3 méteres kék szamármacskaemberek élnek. De vajon ez-e a legnagyobb probléma, ami felmerült bennem a film kapcsán? Koránt sem. Sőt, megértem én, hogy ha már beleáldoztak egy rakat pénzt, azt viszont szeretnék látni és ezért olyan csomagolásba rakják, hogy a lehető legnagyobb közönség befizessen rá. A fő probléma az, hogy ha már ennyi pénzt áldoztak rá, igazán foglalkozhattak volna a történettel: az ugyanis rossz. De tényleg. Ezért ez egy horrorfilm, ami egyáltalán nem félelmetes, nem izgalmas és még csak nem is érdekes.
A történet szerint apa és anya elváltak, és előbbi egy csendes környékbe költözik egy új házba, ahová hétvégente elviszi a lányait. Az egyik ilyen víkenden megállnak egy kirakodós vásárnál egy ház előtt, és a kislány megveteti az apjával a magyar címben is megidézett dobozt. Mondjuk számomra nem derült ki, hogy miért teszi mindezt. Ezután furcsa dolgok kezdenek el történni a kiscsajjal. Egyik éjjel molylepkék szállják meg a szobáját, sokkal agresszívabb lesz és kötődni kezd a dobozhoz - minden áron. Mivel a szülei valami furcsa okból kifolyólag nem viszik el a második ilyen után a pszichiátriára, végül egy zsidó ördögűzőben látják meg utolsó reménysugarukat. Aki aztán munkához is lát, hogy megmentse a kislány lelkét...
Oh, te jó ég! Ebben a filmben annyi az idegesítően buta karakter és reakció, hogy megszámolni sem lehet. A forgatókönyvíró fogta a klisédobozt, és kihúzott belőle 30 cetlit, egymás mellé rakta őket, és már kész is volt a történet. Írt még pár semilyen párbeszédet, és a végére az ilyen filmeknél szokásos csavart és ennyi. Utóbbi azért nem a klisék közül került ki, legalábbis nem kimondottan ilyesmire számít az ember, de sajnos még ezt sem tudom pozitívumnak nevezni, ahhoz túlságosan érdektelen. A rendező pedig eszméletlen tudásáról tett tanúbizonyságot: meg sem próbálta érdekfeszítővé tenni a filmet, csak úgy süt róla az unalom. Rettenetes jelenetek mindenütt. Az egyik legbántóbb rész a kislány MR vizsgálata, amibe ha belegondol az ember, előbb fog kínjában röhögni/sírni, mint megijedni.
A film közben az engem leginkább foglalkoztató kérdés az volt, hogy vajon Matisyahu szakálla itt még a valódi-e, vagy pediglen ekkorra már leborotválta és egy műszakáll van rajta. És azt hiszem az előbbi mondtam mindent elmond, amit erről a filmről tudni szükséges. Egyébként kifejezetten örömteli, hogy a jó öreg Matisyahu elkezdett színészkedni, de ennél borzalmasabb filmben nem is kezdhetett volna. Az ördögűzéskor mondjuk eléggé jól jött neki a színpadi tapasztalat, úgy tolta a mantrát, mint a Stubb's-ban a King without a crown eléneklésekor. Csak a stagediving hiányzott. A színészek közül Javier Bardem amerikai klónja még so-so, valamennyire szimpatikus, de az édesanya szerepében Kyra Sedgwick elképesztő módon irritáló.
A (nem létező) showt azonban egyértelműen Natasha Calis viszi el, az ő játéka meglepően hiteles, csodálkozom, hogy egyes jeleneteket sikerült úgy felvenni, hogy nem röhögte el magát egyszer sem. Oscart neki, de rögtön! Na jó, ne. A film ismét egy példa arra, hogy milyen furcsán működik a világ. Tehetség nem, csupán kapcsolatok kellenek ahhoz, hogy egy filmet csinálj. Más egy életen át küzd azért, hogy összekaparja a szükséges pénzt az álmára, aztán jönnek az ilyen kontárok, és pillanatok alatt összehordanak egy kupac sz*rt, ami azon nyomban a mozikban landol. Az Ideglelés Csernobilban egy rossz film volt, de legalább voltak (számomra) jó pillanatai az elején. Ennél viszont még ez sem mondható el. Őszintén nem ajánlom senkinek.
