-Korábbi munkám 2013. január 21.-ről, a facebookról átmentve-
Oh, hát végre megismerkedtem Wes Anderson munkásságával is (igen, néhol ilyen durva lemaradásaim vannak). Az igazat megvallva, valahogyan mindig ódzkodtam attól, hogy az imént említett úriember filmjeit megnézzem, mert azok alapján, amiket olvastam/hallottam róla, úgy képzeltem el, hogy egy nagyon elvont figura nagyon elvont filmeket készít a nagyon elvont nézőknek. Szerencsére pozitívan csalódtam, legalábbis a Holdfény királyság koránt sem annyira elvont, mint ami a trailerből nekem átjött.
De még mielőtt átesnénk a ló túloldalára, azért hangsúlyoznám azt is, hogy nem egy tipikus film ez. A történet egy, a 60-as években kibontakozó diákszerelemre fókuszál. A cserkésztáborban kiközösített fiú, és meg nem értett, agresszív tinédzser lány bájos kapcsolata egy szigeten megannyi lehetőséget rejt. Ezek szinte mindegyikét ki is használja a film.
A sztori meglepően egyszerűen követhető, bár tény, hogy a kamera eléggé sajátosan mozog, amitől az egész valóban elvontnak hat egy kicsit, de ez ennél a történetnél kifejezetten jól jött. Röviden: a kiközösített cserkészfiú és a (pre)emós kiscsaj megszöknek a világ elől a szigeten, ahol élnek. A cserkészcsapat, a rendőrség és a lány szülei is mindent megtesznek azért, hogy előkerítsék őket. Miután sikerrel jártak... újra megszöknek, immár a cserkészcsapat segítségével, hogy a főszereplő fiúnak ne kelljen állami árvaházba kerülnie, ahol a lelki állapotát figyelembe véve egy kis elektrosokk kezeléssel fűszereznék meg életét, hogy szegény sérült elméjét rendbe rakják. A szökést az évszázad vihara nehezíti, és a végére a jók és a rosszak, az üldözők és az üldözöttek is egy templomban találják magukat, ahol aztán megtörténik, aminek meg kell történnie: az ilyen filmeknél elengedhetetlen happy end.
Wes Anderson aktuális munkájában már másodszor hanyagolja a Wilson-klánt, egyre nagyobb teret adva a Coppola-klánnak. Mert Nicholas Cage unokatestvérei ebben a filmben is nagy szerepet kapnak: Roman Coppola íróként, Jason Schwartzman pedig színészként szerepelt a film elkészítésénél. Utóbbi már régebb óta állandó tagja a Wes Anderson filmeknek Bill Murrayvel egyetemben, Owen Wilson pedig már a Darjeeling óta nem dolgozott együtt a rendezővel. A forgatókönyv és a rendezői stílus is kétségkívül egyedi, de ennek ellenére abszolút élvezhető.
Az operatőri munka ötletes, nagyon tetszettek azok a hosszabb snittek, amikor a cserkészparancsnok végigellenőrzi a reggelizés előtt a tábort. A vihar szürkés-borongós színei, hangulata remek, a sziget nyár végi erdejét is nagyon szép színekkel mutatták be. A zene jól passzol a filmhez, valószínűleg önmagában puskával sem tudnának arra kényszeríteni, hogy meghallgassam, de ide az ilyen kedves melódiákra volt szükség. A színészi játék fura, de én kicsit nagy szakadékot éreztem a gyerekek és felnőttek közt, előbbiek sokkal esetlenebbül játszottak véleményem szerint. A filmet egyébként olyan nagy nevek erősítik, mint Edward Norton, Bruce Willis, a már említett Bill Murray, az Oscar díjas Frances McDormand és Tilda Swinton, no meg Harvey Keitel.
A filmhez hangulat kell ezt jobb, ha tudjátok, de ha jókor nézitek meg, egész jó élménnyel lesztek gazdagabbak. Most, hogy kiadták itthon dvd-n, szerezzétek be, hogy egy borongós nyári délutánon, lehetőleg egy erdei kirándulásról nemrég hazaérve megnézhessétek otthon a családdal.
