Ejj, hát félreértés ne essék, nem mentem át szexuálterapeutába, ez bezony a soron következő film címe, amiről véleményt alkotok. A hossza miatt a továbbiakban maradnék a Hope Springsnél, ami az eredeti címe ennek a mozinak. Van ez a hülye szokásom, hogy a cím után odaírom ezt a bizonyos "Lisztes megmondja a tutit"-ot, és most erősst elgondolkoztam, hogy ki kellene hagyni. A magyar filmcímekről már nyávogtak elegen eleget, köztük én is, és itt speciel elfogadom: be akarják vonzani a nézőt a filmre, ahhoz ez egy eléggé figyelemfelkeltő cím, legalábbis informatívabb, mint a Hope Springs.
Az utóbbi években minden korosztály megkapja a magáét a szerelem fronton: a tinédzserek nyáladzhatnak az Alkonyat-szériára, a 20-as és 30-as nőknek temérdek film szól (Várandósok; Az a bizonyos első év; bármilyen filmcím, amiben a "szingli" szó szerepel, stb), a 40-eseknek a 40 és annyi kapuzárási pánikostól, az 50-es és 60-asoknak eme becses alkotás, a 70 felettieknek meg a Szerelem Hanekétől (oké ez egy kicsit kakukktojás). Nem mondhatjuk tehát, hogy nem próbálják meg kielégíteni a nézők romantika iránti igényét: azt az igényt, amiért rengetegen hajlandóak fizetni is.
A Hope Springs története egy 31 éve házasságban élő párra koncentrál: kihagytam a "boldog" szót, mert a lényeg pont ez: meg sem érintik már egymást. Annyira monoton és szürke az életük, hogy a feleség megelégeli mindezt, és befizeti magukat egy házasság-doktorhoz, így egy hétre elutaznak erre a kezelésre. A férjet persze nehéz rávenni (Tommy Lee Jones morcosabb, mint a Golden Globe díjátadón), de végül sikerül. A terapeutánál aztán eléggé döcögősen, de szépen lassan megnyílnak, és úgy tűnik, hogy talán sikerül rendbe rakni végre a házasságukat. De persze ahogy idősödik az ember, egyre kevésbé lesz nyitott az új dolgokra, egyre nehezebben adja fel szokásait, így aztán minden sokkalta nehezebb...
David Frankel rendező pár éve az Ördög Pradát visellel sikeresen nyergelt át a tv-ből a moziba, és egy kritikailag és a nézők által is elismert darabbal be is betonozta rögtön a helyét. Ezt követte az utóbbi évek egyik legjobb kutyás romantikus filmje, a Marley meg én, ami még a rideg férfiakat is könnyű szerrel megríkatja, ha nem vigyáz az ember. Owen Wilsonnál maradva leforgatták 2011-ben a Vad évadot, de ez már nem sok embert érdekelt, így visszatérve a kezdetekhez ismét Meryl Streepet kellett megkérnie, hogy alakítson egy fergetegeset legújabb komédiájában. És ahogy a rendező az Ördög Pradát visel előtt, úgy az írónő is eddig csak a tv-ben alkotott (pl.: Trónok harca), és szerintem nagyszerű debütálás volt ez a film.
Mert a Hope Springs a karakterekre koncentrál, közülük is szinte kizárólag a főszereplő párra, akiket a már említett Meryl Streep és Tommy Lee Jones játszanak egyszerűen pazarul. Ha bárki kételkedett akár egy percig is abban, hogy ők nem 31 éve házasok, az kérem jelezze :) Meryl Streepnek ezer arca van, és mindegyik annyira különbözik a másiktól, hogy úgy érezzük, minden egyes alkalommal más embert látunk a vásznon. Tommy Lee Jones a Men in Blackes morcos pofát szállítja, de az ő karakteréhez erre volt szükség. Rajtuk kívül még egy igazán fontos szereplő van, Steve Carell a terapeuta szerepében. Egy tőle szokatlan szerepkörben nagyon jól eltalálva az arányokat: semmi ripacskodás, semmi erőltetett fapofa. Kis mosoly, komoly tekintet és máris elhisszük, hogy ő bizony ebben szaktekintély.
A Hope Springs vicces film, nem csak az idős korosztály számára élvezetes, a fiatalabbak is át tudják érezni a felvázolt problémákat, ami egy ~60 éves emberekről szóló filmnél nagy szó. Nekem például a Szerelemnél az egyik legnagyobb problémám volt, hogy egyszerűen nem tudott érdekelni a karakterek sorsa, bármennyire is igyekeztem. Itt azonban olyan könnyen megszeretjük ezt a házaspárt minden súlyos problémájuk ellenére, hogy végig szurkolunk nekik, hogy sikerüljön a céljuk. A film egyértelmű fénypontja Tommy Lee Jones jóllakott-óvodás mosolya a moziban. Komolyan mondom csak emiatt érdemes megnézni ezt a filmet, mert ezt itt láthattad szerintem először és utoljára.
Meglepően jól szórakoztam tehát egy, a 60 éves korosztálynak szánt filmen, és ezért minden dicséret megilleti az alkotókat. A rendezés és a forgatókönyv rendben volt, az aláfestő zenék meglepően merészek voltak ehhez a témához, mégis remekül passzoltak a film hangulatához, a színészi játék meg egyszerűen kifogástalan volt. Persze ez sem tökéletes, nem fog mindenkinek tetszeni, de ha a megfelelő hangulatban kap el, akkor bizony kiváló szórakoztatást nyújthat.
