-Korábbi munkám 2013.február 1.-ről, a facebookról átmentve-
A 9 legjobb film Oscar díjára jelöltek közül a Silver Linings Playbook volt az utolsó, amit láttam és nagyon örülök, hogy a végére tartogattam. A Vörösök (1981) óta nem volt olyan alkotás Hollywoodban, amit jelöltek volna a legjobb film, rendezés, forgatókönyv és mind a négy színészi kategória díjára. Persze ez önmagában még nem biztos, hogy jó filmet jelent, de azért sugallja, hogy itt bizony mindent rendben találtak azok, akik ezzel foglalkoznak.
És való igaz, ez a film egy szórakoztató, mégis egy komolyabb témát körüljáró darab, ahol minden a helyén van. Van egy jó alapanyag: "őrültekről" forgatni filmet kifizetődő szokott lenni, ha a megfelelő ember csinálja, és David O. Russell megfelelő, ahogy azt pár éve a The Fighter című filmnél be is bizonyította. Legalábbis annyi biztos, hogy ki tudja hozni a színészeiből a maximumot, hiszen két Oscart is elhoztak, és közülük Christian Bale minden kétséget kizáróan meg is érdemelte. A jó alapanyag itt most konkrétan egy könyvet takar, amiknek egyébként nem mindig találják el az adaptálását, főleg, ha sok a vizuális elem, és sok szereplőt (sok szálat) mozgatnak. Itt most egyik sem veszély fenyegetett, David O. Russell nem csak a rendezésben, hanem a forgatókönyv adaptálásában/megírásában is remekelt.
A történet azzal kezdődik, hogy a főszereplőnket, Patet édesanyja saját felelősségre kihozza az elmegyógyintézetből 8 hónap bent tartózkodás után. A bipoláris, viselkedési zavarokkal küzdő embert nehéz kezelni - éjjel 3-4 körül gond nélkül felkelti a szüleit, mert nem tetszik neki egy könyv befejezése, vagy agresszívan kiborul, mert nem találja az esküvőjéről a videót... Mert Pat megszállottan vissza akar kerülni ex-feleségéhez, és ezért bármire képes. Egyik közös ismerősüknél találkozik Tiffanyval, aki szintén hasonló problémákkal küzd: férje halála után nem tud a társadalmi normáknak megfelelően viselkedni. A lány felajánlja segítségét, hogy átadja Pat levelét Nikkinek, az exfeleségnek, de cserébe ő is kér valamit: egy közelgő táncversenyre szüksége lenne egy partnerre...
A rendezés remek, illik a film hangulatához, a párbeszédek elképesztően gyorsan pörögnek, a színészek szinte hadarnak, gyakori az, hogy egyszerre több ember beszél/ordibál a vita közben, ettől még inkább az az érzése az embernek, hogy itt bizony mindenki őrült. A forgatókönyv ennek megfelelően tele van jó dumákkal, és a romantikus szál is első osztályú, erre nyilván rásegít sokat a színészi játék is: Bradley Cooper és Jennifer Lawrence remek választás volt, köztük igazán működik a kémia. Mindketten jól hozzák ezt a kissé őrült figurát, de dicséret illeti Robert de Nirot is, aki remekül asszisztál Cooper játékához a hasonlóan őrült, de nem diagnosztizált apa szerepében.
A történet egy icipicit (de tényleg csak egy nagyon picit) lassan indul be, Jennifer Lawrence megjelenése kicsit későn jött a véleményem szerint, de amikortól megjelenik, a film elképesztő lendületre kap, ő az egész katalizátora. Persze a showt Bradley Cooper viszi el a hátán, pár éve még nem gondoltam volna, hogy ennyire jó színész válik majd belőle. Sajnos olyan évben történt mind ez, hogy nincs az a földön túli erő, ami elvehetné Daniel Day Lewistól a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat. Pedig Bradley is megérdemelné már nagyon. Ezzel az alakításával kétségkívül rávéste a nevét az elit színészek listájára, és az aktuális Másnaposok folytatások közt most már nagy szerepekben dolgozhat együtt például Cameron Croweval, vagy ismét az ezt a filmet is rendező David O. Russellel.
Robert de Niro 21 év után ismét kapott Oscar-jelölést, bár a legjobb férfi mellékszereplő kategória ebben az évben többesélyes, Bobby nem tartozik a 3 legesélyesebb közé. Annak ellenére, hogy itt most tényleg nagyon odatette magát. Üdítő színfolt Chris Tucker (Csúcsformában trilógia, Az ötödik elem) jelenléte is, ritkán látni őt már vásznon, valószínűleg eléldegél abból a 25 millió dollárból, amit a Csúcsformában 3-ért kapott (összehasonlításképp a Napos oldal összesen került 21 millióba). Jacki Weaver a fiúk közt nem igazán tud érvényesülni az aggódó, és az ilyen elmebetegekkel együtt élni kényszerülő, mégis mindenkit szerető anya szerepében, kevés időt kapott a filmben, kicsit erőltetettnek érzem az ő jelölését Oscarra. De ez nyilván nem sok embert érdekel :)
Pörgős és apró kis izgalmakat rejtő film ez, kicsit romantikus, kicsit vicces, kicsit drámai, és ez a keverék ebben a tálalásban most remekül működik. Szóval ez a mozi mindenképpen megéri a pénzét, és valóban ott a helye az idei legjobbak közt. Megjósolni sem tudom, hogy hogyan fog szerepelni az Oscaron, Jennifer Lawrencenek és Jessica Chastainnek is egyaránt szurkolok a legjobb női főszereplő kategóriában... A Napos oldal a pozitív világszemléletről szól, és a film megnézése után sokakra át fog ragadni ez.
