A Másnaposok elképesztő sikerén felbuzdulva a hollywoodi producerek megtalálták a kiaknázatlan niche-t, és azóta egyre-másra gyártják az esküvő körül játszódó vígjátékokat, sőt a fiatalabb korosztály a 'berúgunk és nem emlékszünk semmire' koncepciónak hála is ki van szolgálva hasonló filmekkel. A Másnaposok párja az Oscarra is jelölt (csak tudnám, hogy miért) Koszorúslányok volt, ami szintén szépen teljesített a kasszáknál és kritikai fronton is. A sikeren felbuzdulva kaphatott zöld utat ez a kevésbé jó projekt, ami a Lánybúcsú néven került hazánkba. Állítólag vígjáték, de engem nem tudnak átverni!
Egyébként mindig ez van. Ha egy mozifilm sikeres, rögtön csinálnak pár másik, hozzá nagyon hasonlót. A recept igazából nagyon egyszerű, mert a legtöbb esetben még a forgatókönyvet sem kell megíratni senkivel, az ugyanis már kész van rég és általában 5-10 éve csak arra vár, hogy valamelyik tehetségtelen producer megfilmesítse. Itt ütközik ki a leginkább a forgatókönyvek semmibevétele: a legtöbbet el sem olvassák, vagy hozzánemértő, odaültetett emberekre bízzák, akiknek nem hogy a filmkészítéshez, de még a pénzcsináláshoz sincs érzékük. Ezek csak másolni tudnak: ha valami sikeres, irány a fiók alja, és előkaparják a hasonló projekteket. Az Aliz csodaországban 1 milliárdos mozibevétele után most például agyba-főbe kapjuk a fantasy-dömpinget (a Hófehér és a vadász forgatókönyve is 10 évig porosodott, kár, hogy nem bor volt, mert a korral ez nem nemesedett). Szóval ezekben az években bizonyosan kapunk még káromkodós, jól berúgós felnőtteknek szánt vígjátékokat.
A történet kis túlzással kb. 12 óra leforgása alatt játszódik (kivételt képez a film első 5-10 perce) és azt kell néznünk, ahogyan 3 bekokózott részeg partyr*banc futkos keresztül a városon és idiótábbnál idiótább döntéseket hoznak, elvernek egy rakás pénzt és mindent tönkretesznek, ami az útjukba kerül. És akkor még nagyon finoman fogalmaztam. Szóval a régi barátnők közül az egyik (a legkevésbé szebb, túlsúlyos Becky) férjhez megy és meghívja ennek örömére a gimis "banda" 3 tagját. A 3 barátnőnek azóta sem sikerült felnőnie, és ezen felül valami elképesztő módon irigyek szegény arára, amiért az ő fejét kötik be leghamarabb. Regan (Kirsten Dunst) segít az esküvő leszervezésében és a nagy nap előtti estére lánybúcsút szerveznek (ami már önmagában problémákat vet fel, ki az a hülye, aki egy ilyen fontos nap előtt akar elázni?).
A sztriptíztáncosos buli rosszul sül el és a 3 barátnő egyedül marad a szobán, ahol felszívnak pár csík kokaint, csak hogy ne érezzék annyira azt a fránya alkoholt és előállnak egy remek tervvel: a menyasszonyi ruhát előveszik, ketten belebújnak, lefényképezik és a facebookra feltöltve bejelölik rajta Beckyt... Ezek a legjobb barátnői az arának. Miután sikeresen szétszakítják a ruhát, versenyfutás kezdődik az idővel, hogy mihamarabb sikerüljön megjavítani. Mindezt olyan helyeken, mint egy sztriptízbár vagy a hotel medencéje. A várostól régóta távol lakó lányokban aztán jó néhány régi emlék felidéződik (abortusz, füvezés) és a legénybúcsú tagjaiba is belebotlanak. Miután mindenki lefeküdt valakivel, tovább folytatódik az akció: mert ugye az esküvői ruha még mindig el van szakadva. Meg került rá egy kis vér, meg sperma, végighúzták a padlón, beletörölték a koszos kezüket, meg kidobták a kukába, meg ilyesmi...
Ennyi unszimpatikus ember Tarantino Candylandjén sem volt, mint amennyi ebben a filmben. Az író-rendezőnő komolyan kitett magáért, mert ehhez azért tehetség kell. Mint ahogy ahhoz is, hogy mindemellé ilyen szereplőgárdát sikerüljön leszerződtetni. Valószínűleg nem olvasták a forgatókönyvet, vagy csak simán magukra ismertek és ha már úgy sem kell színészkedniük, hiszen magukat kell adni, hát elvállalták. Mindenesetre abban egészen biztos vagyok, hogy ez a film csak azért borzolja a filmszerető emberek kedélyét, mert a Koszorúslányok sikeres volt. Ez a történet ugyanis egyszerűen rossz. Nem kicsit, hanem nagyon.
Vegyük sorra a dolgokat: a három főszereplőnőbe csak azok tudják beleképzelni magukat, akik maguk is így élnek/buliznak és naivan azt gondolom, hogy ez még mindig a durva kisebbség csupán. Kirsten karaktere olyan irigy és parancsolgatós, hogy az elviselhetetlenség határait súrolja. A barátnőinek is simán az arcába hazudik. Isla Fisher a film szinte teljes játékideje alatt be van lőve/részeg/alszik. Ennek megfelelően egy ép mondat nem hagyja el a száját és hülye vigyorral az arcán esik-kel mindenfelé. Lizzy Caplan az egyéjszakás kalandok híve, délig alszik egy olyan csávó mellett, akinek a nevét sem tudja, az útra kb. negyed kiló kokainnal indul és bárkire bármikor ráveti magát, ha kedve szottyan. Ha épp nem a fenti tevékenységek valamelyikét csinálja, akkor meg siránkozik, hogy el van cseszve az élete.
Mi a tét? Az egyetlen dolog amiért izgulhatunk, hogy a legkevésbé unszimpatikus karakter (Becky) végül ne pizsamában menjen férjhez, hanem hogy sikerüljön megcsináltatni a ruháját időben. Szóval a film azt tanítja, hogy ha mások életét irigységből elcseszed, akkor hazudj a pofájába és ha épp nincs jobb dolgod, akkor próbáld meg megjavíttatni, amit elrontottál. Igen, javíttatni és nem javítani, mert bár kiderül, hogy ha Isla Fisher karaktere nem lenne totálisan szétcsúszva, akkor akár meg is tudná javítani (végül is van ilyen képzettsége), de nem fogja. Mivel a kisasszony szívesebben füvezne inkább, így hajnalok hajnalán az egykori anyósjelöltet keltik fel, akivel kb 10 éve nem találkoztak, hogy segítsen már rajtuk. Mert bár voltak az esküvői ruhaszalonban (azt a szerencsétlent is felzavarták), Kirsten Dunst karaktere az egyetlen méretben jó ruhára mégsem mondott igent, mert az túl szép fazon és irigyelte az arától. ÉS EZEK A LEGJOBB BARÁTNŐI.
Ha az akciófilmeknél létezik a bodycount, vígjátékoknál be kellene vezetni a jokecountot: ennél ez konkrétan zéró értéket adna. Barátnőmmel néztük, ő egyszer elmosolyodott. 87 perc kínszenvedés, poénok és szimpatikus karakterek nélkül, mindezt 3 millió dollárból. Ennek a pénznek bárhol jobb helye lett volna, mint ebben a trágyalében. És igazából csak a 3 főszereplő lányról írtam, a többi unszimpatikus férfikaraktert meg sem említem: amúgy is semmi közük a filmhez, mintha csak odatévedtek volna. Lizzy Caplan repülőgépen előadott szopós-monológjakor még azt hittem, hogy ez egy szókimondó, vicces film lesz, de ahogy a beszédje végére ért valahogy nem sikerült épkézláb csattanóval befejezni a jelenetet. De még így is ez volt a film legkevésbé kínos másfél perce.
