A különböző vallások már emberemlékezet óta jelen vannak, egyidősek a civilizációval így nem véletlen, ha megjelennek valamilyen módon a filmvásznon is. Mivel azonban általában ha vallásról szól a vita az emberek agya elborul, a filmkészítők nem szívesen fektetik ilyen témákba a pénzüket. Persze akadnak kivételek (pl.: Passió), de ezek rendszerint irtózatosan nagy ellenállásba ütköznek. Így maximum a felszínt kapargatják, vagy nem foglalnak állást a témában (pl.: Pi élete), mert tudják, hogy az nekik bizony nem lenne jó. Ezért is örültem, amikor hallottam, hogy Paul Thomas Anderson készít filmet a témában, ráadásul egyesen a szektákról, amiknek nagy részét a legártalmasabb vallási formának tartom (és nem akarok senkit sem megbántani, abban hisztek amiben akartok, a lényeg, hogy mindent csak mértékkel, a határokat pontosan ismerve szabad csinálni).
Paul Thomas Anderson nem összekeverendő Paul W.S. Andersonnal, előbbi egy nagyszerű, egyedi stílussal bíró író-rendező (és Adam Sandler rajongó), utóbbi meg inkább csak a látványra esküszik, és sorra gyártja a Resident Evil filmeket, rendszerint forgatókönyv nélkül, ahogy a végeredményből kitűnik. Szóval P.T. Anderson munkássága messze érdekesebb, bár sajnos egyrészt kevés filmet csinál, másrészt ezekből sem láttam mindet... A Boogie Nights (tetszett), a Kótyagos szerelem (nem tetszett) és most a The Master (tetszett is, meg nem is) már kipipálva, a Szerencse zsoldosai, a Magnólia és a Vérző olaj még várat magára. Eddig vegyes érzelmeket táplálok a filmjei iránt, és azt kell mondanom, a The Master nem segített a mérleg nyelvét egyik irányba sem elbillenteni.
A történet szerint Freddie Quell a második világháborús szolgálata leteltével háborús veteránként nem találja a helyét a 40-es évek végi Egyesült Államokban. Mivel érzelmileg elég instabil személyiség, mindenhonnan kirúgják, míg végül nem találkozik Lancaster Doddal, a mesterrel, aki egy amolyan szektát vezet. A mester hamar megkedveli és bevezeti őt a tanításaiba, amiknek segítségével Freddieből új ember lehet. Különböző gyakorlatokkal szép lassan ráveszik, hogy egyre mélyebben kötődjön a felekezethez. Az Ügyért teljes mellszélességben kiálló főhősünk szép lassan rájön, hogy nem minden úgy van, ahogyan azt elsőre gondolta, egyre több jel mutat arra, hogy Lancaster egy egyszerű szélhámos, aki csupán kihasználja őt. Új könyve elkészülte és a folyamatos támadások után végül Freddie úgy dönt, otthagyja mesterét...
"I am a writer, a doctor, a nuclear physicist and a theoretical philosopher. But above all, I am a man, a hopelessly inquisitive man, just like you."
A legnagyobb problémám a filmmel, hogy szerintem nem elég bátor. Igen, én ennél egy sokkal durvábban odamondó történetet vártam, ahol szép lassan felépítik az erős köteléket, amitől végül Freddie már nem tud szabadulni és olyan dolgokat követ el, amiktől egyszerűen eláll a szavam. De inkább amolyan dokumentarista stílusban vázolja fel a szekta működését és tulajdonképpen a Mester, azon felül, hogy hamar kiderül róla, hogy szélhámos, valójában egy viszonylag kedves ember, aki igaz néha kicsit agresszív, de semmiképp sem egy tipikus rosszfiú (na jó: sikkasztott is, ejnye). Igaz a film erősen utal rá (bár ki nem mondja), hogy [spoiler] a valódi vezető a Mester felesége, akit Amy Adams játszik: ő irányítja a háttérből a szálakat.[spoiler vége] De koránt sem voltak olyan elvetemült húzásai ennek a szektának, amiért azt mondanám, hogy ide bizony nem lehet jó tartozni.
Akadnak nagyon erős jelenetek, és mindent bemutatnak nekünk nagyon szépen, bár még így is 20 percet kivágtak, hogy megkapják a végső, 144 perces játékidőt. Freddie nyitójelenete és az azt követő beilleszkedési problémák jól vannak bemutatva, bár én egy kicsit hosszúnak éreztem mindezt. Kétségkívül a Rorschach teszt mindent elmond egy leszerelő tengerészről... A börtöncellákban zajló vitában annyi a feszültség, hogy szinte kirobbannak a rácsok, és erre még Freddie hátrabilincselt keze is rásegít. Fontos momentum még az első "hitvita" a filmben, amit a Mester és egy "tudományos szemléletű" ember vív. Freddie reakciója után úgy éreztem, hogy beindulnak az események, de igazából ezt a szintet aztán már nem is nagyon sikerül túllépni, ami nekem nagy csalódás volt.
"I don't think Freddie is as committed to the cause as the cause is committed to him."
Mivel a film nem ad mindenre magyarázatot és sokan úgy interpretálhatják, ahogy nekik tetszik, kicsit utánaolvastam, és találtam egy érdekes teóriát: az egyik legidegtépőbb jelenetsornál szegény Freddiet sajnálhatjuk, ahogy egy délutánon át csukott szemmel küldik a faltól az ablakig és vissza, "terápiás célból". Mindezt azért, hogy elmondja, mit érez, amikor megfogja a falat, illetve az üveget. Ettől egy idő után Freddie teljesen kiborul, és már olyanokat mond, hogy érzi az eget, a csillagokat, képes érezni bármit, amit csak akar: és ez az, ami a Mesterben felébreszti a gondolatot, ami végül az új könyvének a lényege lesz: a "can you recall"-ból "can you imagine"-ná módosul az új tanítás/mottó (ezt később Laura Dern karaktere számon is kéri rajta, mire Lancaster teljesen kifordul magából, és hisztivel próbál véget vetni a vitának).
A forgatókönyv nagyon alapos volt és a már említett bátortalanságon, a merészség hiányán túl nem is nagyon tudok belekötni. A rendezés első osztályú, vannak nagyon szépen megkomponált jelenetek, Paulnak láthatóan nagyon megtetszett a tengervíz örvénylése, amit a hajócsavar idéz elő, akárhányszor tengeri utazás következik, biztosan kapunk 10-20 másodpercnyi ilyen képsort (a hánykolódás szimbóluma, érted!?). Ami viszont kiemelkedő, az a színészi játék: egyre inkább kezdem azt érezni, hogy idén a legjobb főszereplő díja mégis csak rossz helyre ment: Joaquin Phoenix valószínűleg csak a félresikerült nyilatkozata miatt nem tarolt az idei díjátadókon: és sajnos emiatt a fránya politika miatt nem lett belőle tényező. Harmadik Oscar-jelölését sem sikerült díjra váltania hát, pedig most nagyon odatette magát.
Philip Seymour Hoffman a rendező egyik kabalaszínésze, szinte minden filmjében játszott és bizony nagy út vezetett a karizmatikus vallási vezetőig a pornóforgatások meleg kisegítőfiújától... Teljesen megérdemelt az ő jelölése is, nagyszerűen egyensúlyoz a határvonalon: egyszerre a tudás és a manipuláció mestere, egyszerre jó és rossz. Amy Adams bár fontos karaktert játszik, talán ezért a filmért pont nem érdemelt volna Oscar-jelölést. Hozzáteszem, másért már régen díjat kellett volna kapnia, de itt eléggé visszafogott és nem igazán tudja megmutatni, hogy mire képes. Nem rossz, de nem is kiemelkedő. Ahogy maga a film is: nem vállalta be, amit be kellett volna, így nem tud annyira felkavaró lenni, mint amennyire kellett volna. Hiányzott a filmből a kurázsi. És számomra pont ez az, ami miatt a katarzis elmaradt.
Lisztes
