Valószínűleg a sci-fi berkein belül született a legjobb filmek legnagyobb hányada és szerintem bárki fel tudna sorolni 10 olyan művet ezen a műfajon belül, amit szinte mindenki ismer. Így aztán nehéz újat felmutatni, de köszönhetően az emberi fantázia határtalanságának: nem lehetetlen. A legutóbbi igazán nagy durranás Christopher Nolantől az Eredet volt és mivel ennek már 3 éve, a műfaj rajongói ki vannak éhezve az újabb falatokra. Idén a sci-fié lesz a főszerep, hiszen a Feledés csak nyitja a sort, jön itt még jó néhány érdemes darab (Star Trek folytatás, Acélember, After Earth, Gravity, Elysium).
Ellenben az előzetes várakozások dacára a Feledés nem váltotta meg a műfajt és nem is igazán hozott bele újat, a jól ismert panelokból építkezik. A Tron: Örökség rendezője tehát maradt inkább annál, amihez igazán ért és egy korrekt forgatókönyvet lopkodott össze innen-onnan, ellenben kárpótolta nézőjét egy igazán szép és tényleg lenyűgöző látványvilággal (és most nem a két főszereplő hölgyre gondolok). Persze ott motoszkál az emberben, hogy azért ez lehetett volna ennél több is, de hosszas mérlegelés után kibékültem a dologgal és kijelenthetem: ez úgy volt jó, ahogy volt.
A történet eleje elképesztően izgalmas: posztapokaliptikus Föld zombik nélkül (mostanában már azért ilyesminek is lehet örülni), ahol Tomkrúz és hölgytársa az utolsó két ember egy nem mindennapi feladattal: az utolsó kolónia is elindulna a Titánra, a Szaturnusz holdjára, de a lakhatatlan Földből minden megmaradt energiát ki kell még nyerni, így hatalmas fúziós erőművekkel szipolyozzák ki a vizet az óceánokból - az erőműveket és az őket őrző drónokat javítja a Tomiduó menő repcsivel meg motorral egy nem mindennapi kilátással rendelkező házikóban éldegélve. Ám egyszer lezuhan egy űrhajó, aminek roncsai közt hibernált embereket talál a mi Tomink, köztük az álmaiban oly gyakran megjelenő nővel...
Filmrajongóként meglepő módon nem vagyok a spoilermentesség híve, szerintem egy film akkor is jó kell, hogy legyen, a filmnek akkor is szállítania kell az élményt, ha szinte mindent tudunk róla (hiszen ha újranézzük, akkor már ez a helyzet). Persze akadnak kivételek, ahol nem jó ellőni a poént (pl.: Fűrész), és most az egyszer megálltam, hogy bármi spoileres információhoz jussak, mielőtt megnéztem volna a Feledést. És ez jelen esetben jó is volt, hozzáadott valami pluszt, hogy minden történetelemet nekem kellett felfedeznem. Mert habár végig ismerős volt a néha már-már szemérmetlen összelopkodások miatt, mégsem ismertem igazán.
Ebben rejlik a Feledés erőssége és ezért kételkedem, hogy újranézve is meg tudná-e adni ugyanazt az élményt, amivel tegnap a moziban találkoztam. Szinte nem is lehet úgy beszélni a filmről, hogy ne hoznánk fel valami olyan részletet, amivel lelőnénk egy fontos momentumot. Olyannyira nem, hogy ha felsorolnám, hogy szerintem miből emeltek át elemeket, már az spoilernek számítana annak, aki látta azokat a filmeket. Nagy erénye viszont a produkciónak, hogy a dizájn egyedi (akár csak a Tron: Örökség esetén), szóval a kreativitásra ilyen téren egyáltalán nem lehet panasz...
[spoiler]Ellenben a történetre már lenne pár megjegyzésem: A felrobbant Hold még oké (ezt az Időgépből kölcsönözték), így lehet a legtöbb környezeti katasztrófát rázúdítani szegény bolygónkra rövid idő alatt (kevésbé elcsépelt, mint egy meteor), de a Függetlenség napjából már nagyon durván lopnak: a Will Smith menekül egy UFO elől a kanyonban szinte egy az egyben megjelenik, csak drónokkal, a főgonosz szerepében tetszelgő Tet bejárata, belső struktúrája és elpusztítása pedig az idegenek anyahajójátt idézi szintén innen. A klónozósdi a Hold történetére emlékeztet, a föld alatti ellenállás meg enyhén a Pusztítóra hajaz. A híres amerikai épületek romjai is megjelennek minden harmadik sci-fiben, bár itt legalább az Empire State Building fontos funkciót kap...[spoiler vége]
A színészek közül Tom Cruisenak nagyon jól állt a szerep, ennek megfelelően lubickolt is benne, panaszunk nem lehet rá. Andrea Riseborough, mint partner nem túl meggyőző (ennek persze oka van), de mint kvázi agymosott munkatárs elég jó. Az biztos, hogy a hölgy 1L/perc sebességgel képes könnyezni, ami lenyűgöző teljesítmény. Olga Kurnivolnajo szép, meg minden, de egyrészt kicsit talán fiatal, másrészt kicsit talán nem tud színészkedni. De szép. Mármint tényleg szép. Kár, hogy a szerepe ennél többet kívánt tőle. Morgan Freeman pedig Morgan Freeman, különösen ecsetelnem sem kell a dolgot: minimális szerepében tökéletesen hozza, amit kell.
Sokszor hangsúlyoztam már, hogy klisékből és bejáratott építőpanelekből is lehet jó filmet összerakni (továbbra is a legjobb példa erre az Avatar), és itt is ez a helyzet: szinte nincs is eredeti történetszál-ötlet a filmben, de az eddigiek egy teljesen új köntösben vannak összefűzve, amitől mindez mégis működik. Az más kérdés, hogy a Feledés nem egy tökös férfias, hanem inkább egy romantikus sci-fi, annak viszont a gyengécske színésznői játék és a kémia hiánya(!) ellenére is kifejezetten jó. A látvány kitűnő és akad bőven erős pillanat. Ha nem is emlegethetjük a legnagyobbak közt, ígéretes nyitánya az idei sci-fi szezonnak.
