Az egyetlen Marvel képregényhős, aki a nagy összeborulás (értsd Bosszúállók) előtt két filmet is kapott (az Ang Lee-féle Hulk még nem illeszkedik a sodrásba), ami kétségkívül annak tudható be, hogy az első rész rettentően jó visszajelzéseket produkált a nézőktől. Ezért aztán szerintem enyhén érződik a filmen a nagy igyekezet, hogy minél hamarabb tető alá akarták hozni ezt a projektet és emiatt nem lett az, ami lehetett volna. Mert bár nem rossz film, messze nem ér fel az elődjéhez, vagyis beleesett a folytatások tipikus hibájába: többet markol, de kevesebbet fog.
Oh, pedig igazán érdekes főellenfelet választottak és egy igazán arra érdemes színésszel játszatták el, a gond csak az, hogy szinte alig használták. Így bármennyire is kúl, meg minden, nem érezzük azt a fajta fenyegetést, amit érezni kellene, nem érezzük át a problémákat, amit a főhős életébe hoz. Ezért így tényleg nagy kár, főleg, hogy Whiplash eléggé híres képregénygonosz és ráadásul elég sok lehetőséget is rejtett a használta, főleg Mickey Rourke tolmácsolásában.
A történet szerint Tony Stark, hogy fürdőzhessen a rajongók szeretetében, újra megnyitja a 70-es években az apja által megálmodott Stark expot, ami fiatal tehetséges embereknek segít támogatókra, segítőkre, társakra találni. Mindezt szomorú kötelességtudatból teszi, ugyanis az ARK reaktorát működtető fémmag folyamatosan mérgezi a szervezetét, s így félő, hogy már nem húzza sokáig. Mindezt megfejeli Ivan Vanko feltűnése, aki a Monacoban békésen autóversenyző Tony Starkra támad villámló ostoraival, felnyitva a világ szemét: Tony Stark nem egy isten, hanem egy egyszerű halandó.
Elsőre nehéznek tűnt megfogni, melyek azok a konkrét dolgok, amik nem tetszettek a produkcióban, de szép lassan körvonalazódott bennem három kulcsmomentum: A már említett Whiplash-alulhasználat talán az egyik legfájóbb, hiszen hiába éli bele magát Mickey Rourke (oké, lényegében ugyanazt a figurát hozza, amit a Pankrátor óta kb. mindig, csak orosz akcentussal), egyszerűen nincs megírva a karakter. A második dolog talán a legkukacoskodóbb: a poénok hiánya. Ez a film egyszerűen messze nem olyan szellemes, mint elődje és ezt elsőre óriási csalódásnak éli meg az ember. Nem működik a Tony és James Rhodes közt a kémia, a feszültség túlságosan komoly, nem ütik el vicces beszólásokkal...
A harmadik probléma, ami abszolút hazavágja az élményt a Tony Stark-féle önsajnálat a haldoklása kapcsán. Drámai hatása nagyon nincs neki, ellenben kiválóan húzza az időt, arról nem is beszélve, hogy élete nagy részében teljesen felesleges lenne használni az ARK reaktort, hiszen egy mezei kis aksi is megtenné a szolgálatot, ha épp otthon üti el az idejét. Ennek a problémakörnek a megoldása részben a felettébb kínos SHIELD nehézfémion megkötő szérumos butasághoz, részben pedig a sufnituning részecskegyorsítóhoz köthető, ami a többi Marvel filmmel való kapcsolat tudatában (zöld szörnnyé alakulgató tudós, skandináv istenek) is ócska comicbook science-ként hat.
De hogy ne csak a rossz dolgokat soroljam: a kevésbé jól megírt szereplők dacára Robert Downey Jr. továbbra is sziporkázik és Terrence Howardot sem hiányoltam feltétlenül, igaz Don Cheadle sem az igazi valami miatt. Előbbi katonaként hitelesebb, utóbbinak meg ezerszer jobban illik a Warmachine páncél. Gwyneth Paltrow szerepe kicsit megnőtt az előző részhez képest, ami részben annak is köszönhető, hogy behozták Scarlett Johanssont fémfatálként. Jó, emiatt nem tudok (főleg nem férfiként) egy kicsit sem haragudni. A Fekete özvegy karakter nem is annyira a sztorihoz kellett, inkább a látvány miatt, na meg persze a bemutatkozáshoz a Bosszúállók kapcsán.
Viszont a showt szerintem Sam Rockwell úgy lenyúlja, hogy csak pislogni tudunk maximum. Annyira jól játssza ezt a pojáca, gazdag de szerencsétlen, emiatt a végletekig köcsög milliárdos fegyvergyárost, lényegében Tony Stark személyiségének ellentettjét, hogy megemelem a kalapom. Igaz, aki ezt a filmet fanboyként nézi, igazából sajnos nem rá lenne kíváncsi, hanem Ivan Vankora, de ez legyen az ő baja. Bár fizikailag komoly fenyegetettséget nem jelent, emiatt annyira nem is lehet komolyan venni (erről sajnos a forgatókönyv is tehet), karakterként messze a legérdekesebb gonosz az egész szériában.
Sajnos Ivan Vanko kidolgozottsága annyira elnagyolt, hogy a filmvégi nagy zúzás lényegesen súlytalanabb lett, mint amilyenre tervezték. Az akció egyes egyedül Tony Stark ellen irányul és ha belegondol az ember, ez nagyon ritka a szuperhősfilmeknél, általában magukat csak járulékosan kell megmenteniük, van annál igazabb, átélhetőbb cél is, itt azonban ennek nyoma sincs. Maguk a robotok a páncélos főhősduóra nem is nagyon jelentenek veszélyt, Vanko pedig kb. 1 percig küzd a túlerő ellen, ami édeskevés a látványorgiához szokott néző szemének...
A vasember második része mindezek ellenére élvezhető és szerény véleményem szerint még így is jobb a Thornál, vagy az Amerika kapitánynál is, talán a Hihetetlen Hulk az egyetlen, amit egy szinten tudnék ezzel a filmmel említeni. Elsőre nagyobb csalódás volt, másodszorra kellemesebb. Annyi bizonyos, hogy a harmadik résznél elkélt már a vérfrissítés a kreatív gárdát illetően. Személy szerint kiszórtam volna a gyengébb szálakat a filmből és egy feszesebb, 100 perc körüli mozit csináltam volna belőle. Persze utólag már könnyű :)