Brian De Palma feladta a leckét az utódoknak, de szerencsére a háromból kettő nem hasalt el. John Woo viszont csúnyán félreértelmezett valamit, amikor összedobta a Mission: Impossible második részét, ugyanis az első részben legjobban működő dolgot, a feszültséget lecserélte akcióra. Meg a párbeszédeket. Meg úgy minden mást is. Ez az a rész, ahol ha lett volna a forgatókönyvben olyan jelenet, amiben Ethan Hunt kimegy a budira, biz' isten fehér galambok röpködtek volna mindenfelé lassítva, mikor kinyitja az ajtót, miközben két exügynök épp a wccsészéből előugorva nyitott volna tüzet az ezen nemhogy meglepődő, hanem egyenesen erre számító Tom Cruisera.
És az a legviccesebb mindebben, hogy volt idő, amikor ez nekem tetszett. Szóval igen, megvan ennek a filmnek is a közönsége, de azt nem a 20 év felettiek táborában kell keresni. Hozzátartozik, hogy sokáig ez volt az egyetlen M:I rész, amit láttam (és ezt többször is), szóval nem volt mérce, amihez hasonlíthattam volna. És nem, nem olyan rossz ez a rész sem, csak a másik háromtól eléggé markánsan elüt minőségben. Ennek ellenére vannak jó pillanatai, amik a mai napig (pedig van már 7-8 éve, hogy utoljára láthattam) megmaradtak bennem. És ez nem sok közepes filmre jellemző.
Ethan Hunt ereje teljében új megbízást kap: be kell szerveznie a csapatába egy jó nőt. Erre pediglen azért van szükség, mert azon felül, hogy mestertolvaj, az ex-pasija fontos célpontjává vált az IMF-nek, miután elrabolt egy gyógyszergyártó cég által kifejlesztett ellenszert és most a hozzá tartozó vírusra fáj a foga Sydneyben. A dolgot nehezíti, hogy wannabe bioterroristánk ex-IMF ügynök, így hasonlóan fifikás, mint Ethan Hunt, neki is van csapata és lényegesen motiváltabb, ugyanis nagy biznisz van abban, ha te vagy az egyetlen, akinek megvan az ellenszere egy olyan vírushoz, ami 20 órán belül végez azzal, akit megfertőzött...
Aki látott már John Woo filmet, az szorozza meg az azokban található akciók számát 3-mal és megkapja az M:I 2-ben található mennyiséget. De ha ez nem lenne elég, ennek a fele a film utolsó 20 percében található, szinte már az akcióparódia határait súrolva. Ezzel az a baj, hogy egy idő után a néző azon kapja magát, hogy "Te jó ég! Még mindig?" Szóval teljesen aránytalanul sikerült elosztani a mókát, amiért tényleg nagy kár. Ráadásul ha a lassított jeleneteket normál sebességgel nézhetnénk meg, legalább negyed órával rövidebb lenne a film.
Az Ethan Hunt vs Nyah Nordoff-Hall (ez a neve a csajnak, becsszó) autós üldözős jelenet teljesen felesleges volt, bár valószínűleg kettős célt szolgált: egyrészt egy kis Audi meg Porsche reklám (még így is szofisztikáltabban, mint bármely Sas Tamás filmben), másrészt John Woo kiélhette a hajlamait azzal, hogy összetörette a kocsikat. Lassítva. Csűröm-csavarom ezt a dolgot, de ezek tények: az operatőr lelépett egy hónap forgatás után, mert nem értett egyet a rendező stílusával, valamint Robert Towne, a forgatókönyvíró elmondása szerint Woo telepakoltatta akciójelenetekkel vele a szkriptet utólag.
Pedig maga az alapgondolat nagyon is jó, kényes kérdéskört feszeget: egy gyógyszergyárnak nem az egészséges ember az érdeke, hiszen akkor nincs haszon. Vajon elmennek-e ezek a cégek addig, hogy saját maguk fejlesztenek ki vírusokat és szabadítják rá az emberiségre csak azért, hogy az ellene készített vakcinákat jó pénzért eladhassák (lásd a maffia védelmi pénze)? Van beépülős sztorivonal és a film vége felé határidős dramaturgiával tennék izgalmasabbá az eseményeket, ha nem azt kellene nézni, ahogy Ethan Hunt motorkerékpározik az országúton, nyomában a rosszfiúkkal.
Színészek terén Tom Cruise és Ving Rhames hozzák az elvárhatót, Thandie Newton jól indít, de aztán teljesen beszürkül (nem bántak túl jól a karakterével). Brendan Gleeson is egész jó, valamint Anthony Hopkins cameo szerepe is örvendetes - bár sok dolga nem volt, de a Tom Cruisezal közös jeleneteit ő uralta és ez összhangban volt az IMF-ben betöltött szerepükkel. Viszont az ellenlábasok oldala kész katasztrófa. Főgonoszunk, Dougray Scott híján volt minden karizmának és a viszonylag sok szerepe ellenére sem lesz egyetlen emlékezetes pillanat sem tőle. Richard Roxburgh jobb lett volna a szerepre, de ő most be kellett, hogy érje a sidekick karakterrel, aki nem beszél sokat, ám annál csendesebb. Így nehéz volt kihozni belőle bármit is.
Emlékezetes jelenet a film eleji sziklamászás, a Chimera-Belerophon szál és a nagy átverés a maszkkal a végén, amit szegény Richard Roxburgh karaktere szív meg. Vicces volt látni a 32 Mb-is ős SD kártyát és a rajta található videó lejátszására alkalmas digitális fényképezőgépeket. És bár az valahogy kimarad a buliból, hogy hogyan fertőz emberről emberre (ha fertőz egyáltalán) a Chimera, de ettől függetlenül a veszély valósnak hat. Kikapcsolt aggyal jókat lehet röhögni a véget nem éri akciójeleneteken a végén és jó móka kiszúrni a John Woo védjegyeket. A sorozat leggyengébb darabja, de még így is az élvezhető kategóriába tartozik.
