J.J. Abrams imád lehelni, ebben biztos vagyok. Nem csak a Star Trek szériába lehelt új életet, hanem pár évvel korábban a John Woo kezében majdnem szétrobbanó Mission: Impossible sorozatba is. Tom Cruise bizonyára azóta is küldözgeti a bonbonokat a jó öreg Jeffreynek, amiért visszaszállította a talaj közelébe ezt a franchiset. Noha a film még így sem tökéletes, de mégis szerethető alkotássá vált, köszönhetően annak, hogy visszahozta a csapatjátékot az egyszemélyes Ethan Hunt show háttérbe szorításával.
Persze ez azért veszélyes dolog, lévén a filmek Tom Cruise sztárpowerjére épülnek és amúgy is könnyebb egy karaktert irányítani, akinek vannak csicskái, ha megszorulna valamiben. Bár az is igaz, hogy a csapatjátékot csak Brad Bird fejleszti tökélyre a negyedik részben. A vatikáni akciózás mindenesetre azért olyan jó, mert mindenkinek ki kell vennie belőle a részét - kár, hogy ezt követően a csapat szinte köddé válik és személyes ügyet csinálnak a sztoriból.
Szóval Ethan Hunt visszavonult ügynök, kiképzőtiszt, aki éppen az eljegyzését ünnepli újdonsült menyasszonyával, amikor újra terepre hívják. Mivel legjobb tanítványa van veszélyben, elvállalja, de az akció katasztrofálisan sikerül. A nyomok egy titokzatos üzletemberhez, Owen Davianhoz vezetnek, akit miután sikerül elfogni, rögtön ki is szabadítja egy kisebb hadsereg a szállítás során. Ethan Hunt és csapata gyanút fog: egy tégla van az IMF-nél, méghozzá magas beosztásban. Az ügy minden eddiginél személyesebbé válik, amikor Hunt menyasszonyát elrabolják és váltságdíjul azt kérik, szerezzék meg a titokzatos "nyúllábat".
Mi a fene az a nyúlláb? Teszi fel a kérdést a néző, miután vége lett a filmnek. Nos, bár pontosan nem derül ki, valószínűsíthetően egy tömegpusztító fegyverről van szó, ami ebből következően tetemes pénzeket ér a fekete piacon. J.J. Abrams nem csak rendezőként, hanem íróként is kivette a részét a legújabb Ethan Hunt kalandból. Nyilván közel állt a szívéhez, akár csak a Star Trek, hiszen mindkét moziszéria televíziós sorozatként kezdte és Jeffrey is ilyesmiben nyomult korábban (Lost, Alias, Rejtély sorozatok köthetőek a nevéhez).
Azonban, bár félő volt, hogy első mozis rendezésével meggyűlik a baja, hiszen ez azért más, mint a TV sorozatok, kijelenthető, hogy sikerrel vette az akadályt. Olyannyira, hogy Joss Whedonnal közösen nemrégiben megválasztották Geekország uralkodóinak őket - ezúton is gratulálok nekik. A film tempós, az apró csavarok működnek (bár aki nem sejti az 5. percben, hogy ki a tégla, az még nem látott ilyen típusú akciófilmeket) és jók az akciók is. Ugyancsak J.J. érdeme, hogy a széria eddigi egyetlen vállalható gonosztevőjét is leszállította Philip Seymour Hoffman tolmácsolásában...
...aki azon felül, hogy végre kemény gonoszhoz illő szerepet írtak neki, higgadt játékával félelmetessé is teszi azt, még akkor is, amikor meg van kötözve és teljesen tehetetlen. A kétezres évek második fele amúgy is a jó öreg Philipé volt, emlékezetes szerepeinek nagy részét ebből az időszakból szállította. Még mindig van nekünk egy Tom Cruiseunk, meg egy Ving Rhamesünk, akik továbbra is összeszokott párost alkotnak, így most is csak dicsérni tudom őket. Valamint Simon Pegg tolmácsolásában megkapjuk Benjit, aki végre egy kis humort is csempész ebbe a magát teljesen komolyan vevő sorozatba.
Laurence Fishburne fogai közt nagyobb a szünet, mint két M:I rész között. Szerepe szerint a 90-es évek elejéről ismert fortyogó néger rendőrfőnököt és a gyanús, magas beosztású gennyládának tűnő, de csak szigorú jóarcot kell hoznia szemtelenül kevés jelenetben, így igazán kibontakozni nem tud. Ellenben Michelle Monaghan Benji mellett a másik érdekes karakter, akit érdemes volt beleírni ebbe a részbe: a mit sem sejtő, törékeny ápolónőből a tökös, kémnőket megszégyenítő módon lövöldöző csajig fejlődő szereplő Michelle jutalomjátéka, bár sajnos neki is kevés idő jut.
Még mindig kevés a humor, még mindig vannak értelmetlen akciózások (komolyan át kellett ugrani a tetőre Kínában, hogy lelőjék azt a pár őrt?) és még mindig vannak cseles maszkok. Ez a rész megalapozott a széria legjobb részének, a Fantom protokollnak, megkaptuk az eddigi legjobb ellenséget és nagyobb teret kapott a csapatjáték. Nyaktörő mutatványoknak ezúttal sem voltunk szűkében és az egyik legjobb ötletet is ez a rész szállította, a 4 perc után robbanó, agyba ültetett bomba képében. És hogy miért pont 4 perc? Nos, ennek leginkább dramaturgiai okai vannak...
