A PG-13-as horror olyan, mint az alkoholmentes sör: pont az hiányzik belőle, amiért az emberek szeretik. Ezért aztán, ha megnézünk egy ilyen alkotást, mindig hiányérzetünk támad, függetlenül attól, hogy mennyire "szórakoztunk" jól rajta. A Mama legnagyobb hibája, hogy egyébként sem túl szórakoztató, maximum átlagosnak mondanám. Ha választanom kellene a Daniel Radcliffe nevével fémjelzett Fekete ruhás nő és e között, kapásból az előbbit választanám, pedig azért sem voltam túlzottan oda.
Andrés Muschietti megkapta a nagy lehetőséget: a mindössze 3 perces horror rövidfilmjében a nagy Guillermo del Toro látott fantáziát és a Peter Jackson nyomdokain haladó direktor producerként összehozta a pénzt és a feltételeket ahhoz, hogy a 3-ból 100 perc legyen. Andrés, csakúgy, mint Neill Blomkamp (tovább folytatva a Peter Jackson-analógiát) pedig élt a lehetőséggel és felduzzasztotta a történetét (már ha egyáltalán történetnek lehet nevezni azt a nem egész 3 percet) és megszerzett hozzá egy nagyon jól hangzó nevű színésznőt is...
Jeffrey, két kislány apukája összeomlik, kinyírja a feleségét és a lányait magával viszi. Egy hegyi úton balesetet szenvednek és eltűnnek. Jeffrey bátyja, Lucas azonban 5 év után sem adta fel a nyomozást utánuk: és milyen jól (?) tette! A lányokra egy elhagyatott erdei házban találnak rá, bár igaz időközben Mauglivá váltak, de legalább élnek. Pár hónap pszichiátriai kezelés és egy kis kompromisszum után a továbbra is furcsán viselkedő gyerekeket végre magukhoz vehetik pótszüleik: Lucas és a felesége, Annabel. De Mamának ez nem tetszik...
Andrés Muschietti ijesztgetős filmet csinált 2-3 ijesztő jelenettel. Az bizony nem sok. Sajnos a történet nem arra van kihegyezve, hogy vajon Mama csak egy, a lányok által odaképzelt valami/valaki, vagy egy valóban létező entitás, erre a választ ugyanis rögtön az elején kézhez kapjuk: Mama valóban létezik, így az egyetlen kérdés az marad, hogy vajon mi az ok, ami miatt ezt csinálja? De erre sajnos csak egy sablonos, kiszámítható választ kapunk.
Mama csúnya. Ha valami csúnya, az ijesztő. No de mennyire? Hát, Javier Botet (és a sminkese) kitett magáért, azt meg kell hagyni, de szerintem nem a címszereplő volt a legijesztőbb, hanem a két kislány, pontosabban az ő viselkedésük. Ha valamiben lehet dicsérni a filmet, akkor az a lányok kettős személyiségéből fakadó parafaktor és nem az, ahogy egy hosszú végtagokkal megáldott spanyol férfiszínész nőnek öltözve nyúlkál ide-oda. Szegény Javiert megtalálják ezek a női szerepek, már a [Rec]-ben is ő alakította Tristana Medeirost.
A nagy kérdés számomra az volt, hogy hogyan oldották meg a 3-ról 100 percre bővítést, de miután megnéztem a rövidfilmet, tudatosult bennem, hogy itt egy teljesen más történettel van dolgunk (a rövidfilmben Mama üldözte a lányokat egy lakásban, a filmben viszont ő a "gyámjuk"). A címszereplő köré font sztori egyébiránt izgalmasnak tűnik, kár, hogy annyira mégsem lett az. Pedig olyan ellentmondásos szereplőket írtak a történetbe, mint Annabel, a rocker "csaj", aki a háta közepére sem kívánja az anyaságot, a végére mégis ő lesz az, aki az életét is odaadná a lányokért.
Szóval egy izgalmas filmszerep, ideális a beskatulyázás elől menekülő hollywoodi élbolynak. Jessica Chastain látott is benne fantáziát és valóban nem mindennapi külső átalakulást eszközöltek rajta: a hosszú vörösből rövidebb fekete haj lett, mindkét karjára menő tetoválás került és a film elején olyan halál laza és felelősségkerülő, mint egy 15 éves tinilány. A karakter egyik végletből a másikba való átalakulása tényleg igazi színésznőt kívánt és Jessica - ha neccesen is, de végül - sikeresen vette az elé állított akadályt. A két kislányt alakító gyerekek is nagyon ügyesek, egy percig nem érezni azt, hogy színészkedni próbálnak, teljesen jól átadják a karaktereik lényegét.
A Mama nem túl félelmetes, de vannak jó pillanatai és jó ötletek benne. Horrornak rém gyenge, thrillernek a közepesnél valamivel jobb. Egy-két karakter néha igazán furcsán (nem jó értelemben) viselkedik és van pár nagyon erőltetett megoldás a történetfolyam terelésénél, de ezek nem túlságosan zavaróak. Ahhoz semmiképp sem, hogy egyszer ne nézzük meg ezt az érdekes próbálkozását ennek a fiatal rendezőnek. Az nem valószínű viszont, hogy a megtekintése után egy hétig csak erre a filmre fogsz gondolni mindíg, meg-megállva...
