Bár nincs semmilyen háziállatom, nagyon szeretem a kutyákat, így egy kutyás drámával bármikor meg lehet venni engem. Drámával, mert amit a vígjátékfronton művelnek, az valami döbbenetesen tré: olyan elvetemült filmek után, mint a Szájkosaras kosaras, vagy az Összekutyulva (és még jó néhány, amit volt szerencsém nem látni) ne is csodálkozzon senki, ha szkeptikusan állok a műfajhoz. Viszont amint komolyabbra veszik a figurát, össze tudnak hozni pár igazi kincset is akár.
Ezek a japánok... ezek értenek a kutyadrámákhoz (az amcsik meg kiválóan értenek a másoláshoz). Pár hónapja volt szerencsém a Kutyahideg című filmhez, most pedig a Hacsi került terítékre. Ami közös a kettőben: mindegyik japán film feldolgozása és mindegyik rohadt jó. Sajnos az eredetiket még nem láttam, de ha csak fele olyan jól sikerültek, mint az előbb említett két alkotás, hát érdemes lesz őket megnézni. Apropó: ismeritek Hachiko történetét?
A 20. század elején, Japánban egy egyetemi professzor szárnyai alá vett egy arany színű akita kutyát. A kettejük közt kialakult különleges kapcsolat eredményeképp Hacsi minden egyes nap a vonatállomáson várta a gazdáját esténként. Ezt azután is folytatta, miután a professzor meghalt és sosem tért többé vissza azzal a bizonyos vonattal. Több, mint 9 évig. A hollywoodi változat a 90-es évekbe helyezi a sztorit egy amerikai kisvárosba, de a lényeg ugyanaz: Hacsi az egyik leghűségesebb kutya volt a világon.
Ezen a filmen bőgni fogtok. Ez nem is lehet kérdéses, pontosan ez volt a cél vele: olyan érzelmeket hoz a felszínre az emberben, amilyeneket nagyon kevés mozi tud csak. Mert az még csak hagyján, hogy ez a kutya kiskorában milyen zabálnivaló volt, ezen felül olyan szomorú (pedig a végletekig egyszerű) sorsa volt szegénynek, hogy nem is ember, akinek ettől nem lábad könnybe a szeme. Az meg már igazán csak hab a tortán, hogy a színészkutya is nagyon ügyes és aranyos volt...
Meg ügyes és aranyos volt Richard Gere is persze, aki nem csak mint főszereplő, de mint producer is részt vett a film munkálataiban. Kapott egy teljesen szerethető, mindig jófej, mindig mosolygós karaktert, ezt azért nem volt olyan nehéz eljátszani. A feleséget játszó Joan Allent sokkal nagyobb színészi kihívás elé állították, de ő sem vallott szégyent. Akad még egy-két ismert arcú mellékszereplő (Cary-Hiroyuki Tagawa, Jason Alexander, Erick Avari), de ez a film a kutyáról szól.
Ami egy nagyon bölcs döntés volt a készítők részéről. Gyakran alkalmazzák a kutya-POV-ot (aminek a csökkent színlátás is velejárója), gyakran mutatják csak a kutyát, ahogy éppen valami rosszaságon töri a fejét... Egy szóval övé a főszerep, ez nem is kérdéses. A hűség bemutatása köré rittyentett sztori igazából semmi extra, csak egy amolyan "család mindennapjai" szerű, egyszerű vonalvezetésű történet. Életszagú és ez jó: van benne humor, szomorúság, veszekedés, gondterheltség, de szerencsére sosem ezek vannak a középpontban.
A néző megríkatásához mindent bevetettek: nagyon aranyos állat, nagyon jól bemutatott gazda-kutya kapcsolat és nagyon érzelmes zenei aláfestés. Mert ha nem lenne elég, amit látsz, nosza hallgasd a szomorúbbnál szomorúbb melódiákat közben, hátha nem könnyeztél még eleget... Ügyesen oldották meg az idő múlásának bemutatását is az évszakok gyors váltakoztatásával. Ahhoz képest, hogy az USÁban be sem mutatták a mozikban, nagyon igényesre sikeredett a film.
Hacsi DVD-vel hódít a tengerentúlon. A 16 millió dolláros gyártási költség ugyan egy hajszállal többnek tűnik az indokoltnál, de örülök, hogy ezt a pénzt erre a filmre költötték. Gondolom nem én vagyok az egyetlen, aki rögvest utána nézett, itthon mennyibe fáj egy ilyen kutya, mire kell figyelnie a gazdinak... Nos, olvasva a tenyésztők kommentjeit, ezek a kutyák sok törődést igényelnek egy alfahím gazdival, aki ráadásul türelmes is, mert állítólag nagyon makacs jószágok tudnak lenni... Hacsi különleges kutya volt, de ez nem jelenti azt, hogy minden akita ilyen, ha esetleg vásárolni akarsz, tájékozódj előtte és ne a film alapján dönts!
