19 évet kellett várni a borzalmas negyedik Superman installáció után, hogy ismét élőszereplős acélemberkalandot láthassunk a mozivásznon. Az elkövető az X-men filmeket is jegyző Bryan Singer, akit homoszexualitása miatt mindig is foglalkoztatta a másság kérdésköre és Rozsomák és haverjai problémáin túl Kal-El földönkívülisége és civilként való bujkálása tartogatta a szuperhőstörténetek közül a legtöbb felmondható mantrát és ellőhető klisét.
Azért szerencsére Bryan visszafogta magát, így a szekszi outfit, illetve Brando Routh erősen púderezett arca ide vagy oda, nem supergay kalandjait követhetjük nyomon ebben a 2,5 órás filmben. Mert mint azt már említettem egy másik írásomban: rövid Superman-filmet még nem sikerült csinálni. És hogy mi a legnagyobb probléma a Superman visszatérrel? Két dolog (főleg): az, hogy minden áron hű akar lenni az eredeti Reeve-filmekhez (mégsem sikerül neki) és az, hogy nincs benne semmi akció. Már úgy értem, hogy tényleg semmi...
Superman visszatér! Mivel pár évre elzúzott az űrbe kutakodni a Krypton maradványai után (logikus, hiszen arrafelé sűrűbben előfordul a kryptonit és hát a legszebb halál az űrben érheti az embert), de végül megunta. Eközben mitadisten Clark Kent is visszatér a világkörüli útjáról a Daily Planethez és a pár év teljes kuss után ismét dolgozni kezd (ez a párhuzam még most sem tűnik fel senkinek). Lois Lane sem pihent: szült egy gyereket és ezen felül még túl is élte ezt az időszakot Superman nélkül. Szerencsére főhősünk pont akkor tér vissza, amikor szíve választottjának ismét szüksége van rá... Kár, hogy nem korábban, mert így nem tudott megjelenni tanúként Lex Luthor tárgyalásán, akit emiatt szabadon engedtek...
Ez egy látványos film, csak éppen nem az akciószkénái miatt. Mármint az, hogy Superman repül, aztán felemel valamit (kicsit szenvedve) számomra nem minősül annak. Főhősünk ereje ismét attól függően változik, hogy épp mit kíván a forgatókönyv: az elején egy repülőt alig bír megállítani, a film végén meg egy egész szigetet kiemel a tengerből. Ráadásul egy olyan szigetet, ami tele van kryptonittal (ez persze elég sok kérdést felvet, főleg azután, hogy előtte ugyanazon a szigeten teljesen legyengülve rogyott össze).
Pedig Lex Luthor most a legzseniálisabb. No persze az új terve így írásban felvázolva rögtön whattafuck arcot vágat az emberrel, de még így is messze ez a legjobban bemutatott Luthor-gonoszkodás: a kryptoni kristályok segítségével saját szigetet (illetve földrészt) szeretne építeni. Ehhez csak annyit kell csinálnia, hogy beledobálja őket a vízbe... És ez szépen meg is van csinálva, csak épp az ezután megszellőztetett ígéreteket nem váltja be a film: nem kapunk szökőárt, földrengést is alig, igazából meg sem érzi Metropolis Luthor legújabb ámokfutását.
A kétszeres Oscar-díjas Gene Hackmant a kétszeres Oscar-díjas Kevin Spaceyre cserélték, akivel már a Közönséges bűnözőkben is együtt dolgozott a rendező. Minőségi csere, annyi szent. Spacey zseniálisan oldja meg a feladatot, jobb Lex Luthorrá válva, mint elődje. Döbbenetes a hasonlóság a két színész kinézetében, de az apró, Lexre jellemző mozdulatokat is hibátlanul megkapjuk, sőt: az eddig csak öntelt és bohókás bűnözőzseni végre félelmetessé is vált.
Viszont Spacey alakítása az egyedüli említésre méltó: Brandon Routh úgy néz ki, mint ahogy Supermannek ki kell néznie, de a gyengécske alakítása miatt alig érződik a karakteren, hogy ő a főszereplő. Pedig drámát azért kapott rendesen, hiszen visszatérésekor kellett ráeszmélnie, hogy szerelme továbblépett és ezen kesereg is rendesen, a film kb. 1 óráján keresztül. Kate Bosworth sem lett maradandó Lois Lane és sajnos-nem sajnos azt is ki lehet jelenteni így laza 7 évvel a film után, hogy egyikőjük karrierjének sem használt a Superman visszatér gyengécske szereplése.
Mert bár mozis buktáról nem beszélhetünk, a kritikusi és a nézői visszhang sem volt túl rózsás, így a producerek rögtön meghúzták a vészféket és csak idén mertek újra hozzányúlni az alapanyaghoz egy restart és egy agresszív marketing után. Pedig szerintem nem volt rossz film a Superman visszatér sem: sok apróság van, amiért szeretni lehet, például említik benne Gothamet a hírekben, vagy megidézik a híres "It's a bird... It's a plane..." felkiáltásokat egy vicces kontextusba helyezve.
Annyira görcsösen próbáltak beleilleszkedni az eddigi Reeve-filmek fonalába, hogy végül szerintem ez lett a vesztük. Mert az alaphelyzetet nem a korábbi filmek dobták fel, azaz Superman a negyedik részben nem ment sehová, hogy vissza kelljen térnie, hanem ezt a kissé zagyva előtörténetet is innen kell megtudnunk. Clark nevelőanyja a negyedik részben halott, de itt él és virul, ergo minimum a negyedik rész előtt járunk, csakhogy ott még Loisnak nem volt gyereke, itt viszont már 5 éves...
No igen, szóval kellett némi plusz és valószínűleg a Superman visszatér készítői úgy gondolták, hogy az ominózus negyedik részre senki sem akar emlékezni, így azt ezzel a változtatással ebben a filmes idősíkban meg-nem-történtté tették. Sőt, ha jól sejtem, ezt a Reeve-féle Superman-trilógia záródarabjának szánták a felejthető Richard Pryoros bohóckodás helyett. Nos, szerintem oda tökéletesen passzol, a színvonal abszolút illik az előző két mozihoz. Nem rossz, de sajnos nem is túl jó.
