Idén 110 éve, hogy a világ leghíresebb kerékpáros versenyét, a Tour de France-ot először megrendezték. A pár hónappal korábbi Lance Armstrong-féle dopping botrányok után most júliusban ismét a biciklizés került a sportsajtó figyelmének a középpontjába, hiszen megkezdődött az idei nagy viadal. Ismerősöm ajánlására néztem meg ezt a francia-belga összefogásban készült bringás filmet, ami úgy mesél érdekfeszítően erről a sportról, hogy közben még vicces is. Persze hozzáteszem: ez ízig vérig francia humor.
Belemerültem én már a szörfös filmtermés gyöngyszemeibe nem egyszer, szóval a kerékpáros szubkultúra bemutatása már meg sem kottyant az én edzett szememnek. A dolog igazi pikantériája azonban az alapszituációba rejtett csavar: míg a legtöbb sportfilm valami jelentős sportesemény, vagy sportoló köré épül, a Pedálkirály rögtön úgy nyit, hogy tudatja mindenkivel: főszereplője, Ghislain Lambert sosem volt igazán nagy sportoló, sosem ért el kiemelkedő eredményeket.
Szóval ez a bizonyos Ghislain Lambert, aki egy parasztcsaládból származik fiatalon elhatározta már, hogy ő bizony profi bringás szeretne lenni. Csak a hatalmas szívhez nem túl izmos láb társul, így bármennyire is igyekszik, nem tud kitűnni a tömegből. Tipikus bringás sors az övé: a kezdeti fiatalos lelkesedés hamar alábbhagy, ráeszmél, hogy csak doppinggal lehet eredményeket elérni, aztán arra is ráeszmél, hogy a csalásért bizony kizárás jár... Sikereit aprópénzre váltja, míg végül el nem tűnik a süllyesztőben...
Lehangolóan hangzik, de cseppet sem így van tálalva. A készítők nem is a szóbeli poénokra erősítettek rá, hanem a szituációkban rejlőkre. Így röhöghetünk a meleg csapatkapitány sajtópróbáján a wc-ben, a doppingügy miatti átmeneti elmezavaron, vagy épp a hirtelen jött hírnéven egy hasmenéssel egybekötött gyenge szereplés után. Ez utóbbi egyébként kiváló görbetükröt tart a világ elé, amiben ma már a legfontosabb a reklám és épp ezért az élelmes szponzorok bármit megtesznek a TV-s szereplésért.
A sztori a 70-es években kezdődik, de ez a 2001-ben készült film nagyon jól visszaadja az akkori hangulatot: a mozi, a szórakozó helyiségek, a ruházat, a frizurák vagy a sportközvetítés és a TV-sek egytől egyig tökéletesen beleillenek a képbe. Egyedül talán az idő múlását érzékeltették rosszul, nem sok sminkes munkát végeztek el Benoît Poelvoorde-n, akinek huszonéves és negyven feletti énje mindössze egy bajuszban különbözik egymástól...
Maga a színész egyébként hihetetlenül jól játszotta (azt azért még egyszer hangsúlyozni kell: ez egy francia-belga komédia) ezt a kissé szerencsétlen "nemélsportolót" és hozzá Kaszás Attila (R.I.P.) szinkronhangja tökéletesen passzolt. Már rögtön az elején sikerült átadni a karakter lényegét, amikor úszómesterként a bringás ruha vonalában lesülve a tükör előtt feszíti a nem éppen izmos testét. Abban a jelenetben minden benne van szerintem, amit tudni kell róla...
A többi mellékszereplő igazából mind-mind csak asszisztál hozzá: ahogy az az életben lenni szokott, megjelennek, majd eltűnnek, a különböző korszakokban más-más emberrel lesz szorosabb a kapcsolata. Én ezt is a film nagy pozitívumának tartom, hogy mertek váltani, hogy nem ragadtak le egy segítő/ellenfél figura mellett, hiába volt az például a testvére, vagy a legjobb barátja jó ideig. Sajnos a feleség-szál nincs túl jól kibontva, mert csak a sportteljesítményekre koncentrálnak, pedig érdekes lett volna többet látni főszereplőnk magánéletéből.
A film bringás körökben nagy népszerűségnek örvend: joggal. A magam részéről egy jó francia-belga vígjátéknak tartom, mert ha nem is sziporkázóan vicces, akad egy-két nagyon erős pillanata, amikért már önmagában is érdemes megnézni. Ilyenkor, nyáron, a fárasztó Tour de France nézése után (hiszen roppant kimerítő másokat nézni, amint élsportot űzve kihajtják a belüket is) remek levezetőkör ez a film még úgy is, hogy az indokoltnál talán picit hosszabb a játékideje.
