Lisztes megmondja a tutit

Gonosz halott (2013) - Lisztes megmondja a tutit

2013. július 14. 18:39 - lisztes

Az eredeti Gonosz halott film sem kerülhette el a sorsát, így ez a 80-as évekbeli, kultikussá váló alacsony költségvetésű trash-szagú horror is megkapta a jól megérdemelt remake-jét. Az egyetlen szerencséje az volt, hogy az eredeti filmet jegyző Sam Raimi felügyelte a munkálatokat, így hiába az új rendező, mégiscsak vigyázó kezekben tudhatták a rajongók a projektet. Mivel én csak pár hónapja ismerkedtem meg az eredetivel, bevallom, nem sikerült elnyernie a tetszésemet. Ellenben ez a feldolgozás... Ez valóban ütős lett.

evil-dead-2013.jpg

Volt szerencsém nem is egy, hanem rögtön 2 db két személyre szóló jegyet nyerni az egyetlen hazai - így szép idegen szóval mondva "exkluzív" - vetítésére a filmnek, egyet a Vox mozimagazin, egyet pedig az Aeon Flux blog jóvoltából, akiknek ezúton is szeretném megköszönni, hogy tető alá hozták ezt a projektet és remélem, hogy a jövőben több hasonló vetítést is megszerveznek. Ez ugyanis egy szép gesztus egy olyan film felé, ami megérdemelné, hogy hozzánk is eljusson a mozivászonra, azonban elsősorban pénzügyi okokból kifolyólag erre mégsem kerül sor (értsd: a magyarok nem nagyon ülnek be horrorra a mozikban).

Az alapfelállást változatlanul hagyták: 5 fiatal érkezik egy eldugott erdőben lévő még eldugottabb faházikóba meghalni (bár ez utóbbit csak a nézők tudják). Egy kicsit csavartak az alapgondolaton és ez nagyon tetszett: főhősnőnk gyenge jellem (ez a démoni megszállás szempontjából fontos ugyebár), aki drogelvonókúra címén látogatja meg a helyet, így a furcsa viselkedése kezdetben fel sem tűnik a többieknek, akik tanulva korábbi hibájukból nehezen állnak kötélnek és jó szándékból inkább szenvedni hagyják barátnőjüket, mintsem visszavigyék a nagyvárosba...

jane-levy-in-evil-dead-2013-movie-image-2__span.jpg

Ezzel az aprócska változtatással engem - bevallom - kenyérre kentek az alkotók, ugyanis már az eredetivel is az volt a fő problémám, hogy a szereplők indokolatlanul ostobán és furán viselkednek. Ebben a filmben ez mindössze a "nerd" karakter különösebb motivációkkal meg nem támogatott hangos felolvasásában merült ki (a.k.a. démonidézés), persze ez volt az eseményeket beindító történés, szóval speciel ezt illett volna kicsit jobban megmagyarázni a puszta kíváncsiságon túl.

De magukkal a karakterekkel végre tudtam valamelyest azonosulni... Mármint a főszereplőnek szánt Ash-klónnal, Daviddel, ugyanis ő képviselte a józan eszű, jóravaló bátyuskát, aki úgy általában logikusan cselekszik. Persze a színész, Shiloh Fernandez nem ér, nem érhet fel Bruce Campbell legendás Ash-éhez, már csak azért sem, mert utóbbi is inkább a második rész miatt vált azzá, aki. De ezen felül ebben az újrában kicsit módosítottak is a végkimenetelen, ami szintén szükséges volt annak érdekében, hogy valami pluszt is kapjunk a szebb effekteken túl.

evildead3.jpg

Büszkén hirdették, hogy ez az eddigi legvéresebb stúdiófilm (perceken át szakadó véresővel ez mondjuk nem nagy cucc, maximum a Penge veheti fel vele a versenyt), ahol ráadásul nem is használtak CGI-t sem, azaz minden, amit látunk, azt valóban a kamerával vették fel. El sem tudom képzelni, mennyi szecsuáni mártást használtak fel a démonná alakulós jelenetekben, ugyanis ami ekkor a színészek szájából folyik, az legalább annyira ínycsiklandozó, mint undorító...

És ha már undorító: férfiasan bevallom, én egy ponton rosszul is lettem a látottaktól (ez mondjuk inkább a csuklótól felfelé történő öncsonkításhoz való viszonyomnak tudható be, mert a hasonló jelenetet már a 127 óra című filmben sem sikerült egyensúlyvesztés, hányinger és izzadás nélkül átvészelnem). A többi jelenet is megéri a pénzét, némelyik már a fekete humor határait is súrolja, de összességében elmondható, hogy a trükkmesterek tényleg kitettek magukért. De jól is tették, hiszen ez a film pontosan erről szól.

evil-dead-remake-2013-arm-cuttting-scene.png

Ha így nézem, akkor a Gonosz halott remake az utóbbi évek egyik legjobban sikerült horrorfilmje, ami tényleg azt adja, amit ígért: brutális, undorító jeleneteket, sekélyes karakterekkel egy klasszikus horrorfilmes helyzetben. Mert bár a Ház az erdő mélyén óta már csak röhögünk a hasonló projekteken, a Gonosz halott remake igen is joggal használhatja ezt az alapszituációt, lévén kis túlzással az eredetije találta fel. Mondanám, hogy érdemes moziban megnézni, de ezt itthon már sajnos nem tehetitek meg, így maradt az otthoni vetítés a DVD megvásárlása után. Csak ne egyetek közben olyat, amit nem látnátok szívesen viszont a padlótokon, félig megemésztve...

Oh... és igen: Szerintem jobb, mint az eredeti.

Lisztes

Gonosz halott az imdb-n

Gonosz halott előzetes

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lisztesmegmondjaatutit.blog.hu/api/trackback/id/tr465403625

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

amargo · http://gszobi.blogspot.com 2013.08.06. 11:41:48

Na igen a perec evéssel leálltunk a film közben :)
Sok jelenetről a Hullajó jutott eszembe.
süti beállítások módosítása