Korábban sem az eredetit, sem a Tim Burton-féle mézes-mázos feldolgozást nem láttam - utóbbi még egy darabig várhatja is, hogy megnézzem. Mert őszintén megmondom, ez az 1971-ben készült családi mozi nem igazán hozta meg a kedvemet hozzá. Pedig szó sincs itt arról, hogy rossz film lenne, egyszerűen csak az életkorom nem megfelelő: gyerekkor után, de gyereknevelés előtt állok még és ez a köztes állapot, bármennyire is tudok gyermeki rajongással viseltetni egy-egy film után (lásd Tűzgyűrű), sajnos nem kedvez a matinéknak.
Noha elég durván süt róla, nem egy Disney-filmhez van szerencsénk. Ez bizony egy kőkemény Warner projekt hányatott sorsú, de mégis vidám gyerekfőszereplővel, még annál is vidámabb énekekkel és egy titokzatos, zord, de jó szívű csokoládégyár tulajdonossal. A giccs-o-méter mutatója az egekben, de mégis megbocsátjuk neki, hiszen 1971-et írunk, ráadásul egy könyvet adaptáltak a vászonra, szóval bizonyos motívumok kikerülhetetlenek voltak. De miről is szól ez a film?
Sanyarú sorsú főszereplőnk egy apa nélkül, folyton dolgozó anyuka és 4 beteg nagyszülő mellett felnövő, Charlie nevű kisfiú, aki kb. 10 éves kora ellenére dolgozni kényszerül: újságkihordásból kaparja össze azt a kevéske pénzt, amit aztán a családjának ad. Eközben a híres csokoládégyár-tulaj, Willy Wonka hihetetlen akciót hirdet: a Wonka szeletekre keresztelt csokikban 5 db aranyozott meghívót rejtett el, melyek segítségével az 5 szerencsés gyerek 1-1 felnőtt hozzátartozóval részt vehet egy gyárlátogatáson. Persze Charlienak is minden vágya, hogy bejusson a csokigyárba, csak hát a kevés pénz kevés csokira elég, az meg ugye nem túl nagy eséllyel kecsegtet...
A forgatókönyv szinte patikamérleggel méri a fordulatokat: az első kb. harminc percben (a jegy megtalálásáig) a főszereplőnk életkörülményeinek bemutatásán túl (és azzal erősen kontrasztban) megismerkedünk a többi karakterrel is szerte a világban, ahogy próbálják megszerezni, vagy épp már meg is találták az arany jegyeket. Azon felül, hogy mindegyik gyerekszereplőre hamarjában ráaggatnak egy-egy könnyen beazonosítható jelzőt (mohó, hisztis, magamutogató, szófogadatlan), beteg poénokból sem szenvedünk hiányt.
Igen, ahhoz képest, hogy mekkora giccstenger a sztori fővonala, eléggé profán poénokkal töltik ki az első felvonást. Az ez után következő újabb, kb. fél óra (az Everlasting Gobstopperek kiosztásáig) átmegy betegből nagyon furába: a Wonka gyár valóban mesekönyvbe illő épület, ahol szó szerint bármi megtörténhet. És mivel egy gyerekfilmről van szó, az a bármi meg is történik. Így a különböző Wonka-édességek és azok hatása a gyermeki szervezetre című rövidfilm-sorozatot nézhetjük bő negyven percen keresztül.
Ezt csak néha szakítják meg az énekek (Oh god, why?), vagy a szülők elégedetlenségei, szóval hamar rá kell jönnünk, ez a szakasz nem a felnőtteknek való. Az egyetlen érdemes mozzanat az a jól ismert Gene Wilder-féle könyöklés, amiből az utóbbi idők egyik legnépszerűbb mémje lett (You must be new here). Úgy éreztem magam, mint a Gyűrűk ura közben, ahol mindenki a híres Sean Bean jelenetre, a One does not simply walk into Mordor-ra vár és hatalmas ujjongásban tör ki, ha végre elhangzik...
A színészi teljesítményt 3 szereplő esetében kell értékelni: A címszereplőnk, Willy Wonka Gene Wilder megformálásában gyerekbarát, ugyanakkor kicsit talán félelmetes a titokzatossága, ami jól is áll a karakternek, szóval összességében szerintem egy elég jó alakítással van dolgunk. Joe nagypapa a musical betétekben jeleskedik, "sima" jeleneteknél azonban a Charlie-t játszó Peter Ostrum is lenyomja. A srácnak egyébként ez volt az egyetlen filmszerepe az életében, amiért nagy kár, mert remekül helyt állt.
Végezetül pár szó még a mai szemmel nézve meglehetősen megmosolyogtató vizuális effektekről és díszletről. Sajnos bármennyire is meseszerűen hat tőlük a film, nem válnak annak erényére. Hiába vagyok tisztában, hogy ezek a trükkök 42 évesek, a film vizualitása jobban hasonlít az Óz a csodák csodájára, mint az indokolt lenne (az pedig ugye a 30-as években készült). Kisgyerekes szülőknek bátran ajánlható kedves kis mese, ami igaz kicsit poros már sok tekintetben, de mégis csak egy szórakoztató darab.
