Nem, nem láttam az első két részt - mivel, ha valaki nem tudná, ez egy trilógia harmadik etapja, de talán jobb is ez így. Most ugyanis bátran ki tudom jelenteni, hogy ezek ismerete nélkül is élvezhető filmmel hozakodott elő Richard Linklater és kompániája. Hála a Vox Mozimagazin játékának premier előtt láthattam (mivel sajtóvetítés nem volt, vagy csak nem kaptam rá meghívót), ráadásul eredeti nyelven, magyar felirattal (bár nem kétlem, hogy Stohl Buciék remek munkát végeztek a szinkronstúdióban).
Továbbra is kitartok amellett az álláspontom mellett, hogy a legjobb magyar cím a "Mielőtt felkel a Hold" lett volna, ha már eddig a "Mielőtt vmit csinál a Nap" koncepcióhoz ragaszkodott a magyar fordító, maradtam volna az égitesteknél. Az első rész még 1995-ben, a második pedig 2004-ben jelent meg, szóval valószínűleg egészen 2022-ig kell várnunk a folytatásra, ha Linklaterék tartják magukat a 9 éves szünetekhez. Bár az igaz, hogy a két főszereplő karakter egy rövidebb szerepben a rendező egy 2001-es filmjében, az Élet nyomában-ban is látható...
A film ismét csak egy nap alatt játszódik, de ellentétben a korábbiakkal, most nem egy különleges, hanem inkább egy többé-kevésbé átlagos napot választottak, igaz egzotikus környezetben. Jesse és Céline most már családként ikerlányaikkal nyaralnak röpke 6 hétig Görögországban. Miután első házasságából született fiát Jesse kikísérte a reptérre, rájön, hogy többet szeretne vele lenni az Államokban, ezért a franciahonhoz ragaszkodó Céline pöttyet megijed, ami sok-sok beszélgetéshez és szex helyett egy tartalmas veszekedéshez vezet...
Ez az a film, amelyiket 109 percén keresztül végigbeszélgetik a szereplők, de mindaddig, amíg ilyen hihető, frappáns, néha zseniális és szinte mindig egészen életszerű dialógusokat adnak a szájukba, nem lehet haragudni senkire. Szinte be sem áll a szájuk, érintenek egészen hétköznapi témákat és komoly dolgokat is egyaránt, beszélnek érzésekről, gondolatokról - mindezt úgy tálalva, hogy nagyon könnyen lehessen azonosulni a szereplőkkel.
No és basszus néha olyan hosszú snittekkel dolgoznak, hogy nem is tudom, hogyan sikerült ezt ennyire jól betanulnia a színészeknek. Persze, az Éhség 17 perces vágás nélküli beszélgetéséhez azért nem érnek fel, de itt is van pár olyan hosszú jelenet, hogy csak néz az ember: ezt meg hogyan? Sajnos stoppert nem használtam, de érdeme figyelni a repülőtérről hazafelé utat (ami egy, az ősi sziklaromokra való bevágással van csak félbeszakítva), vagy a délutáni sétát a faluban (itt egy kutya siet a szereplőink segítségére fél másodpercnyi hírnév erejéig).
A film legjobb része kétségkívül az utolsó felvonás hotelszobás veszekedése, noha itt azért Céline nem egyszer kihozza az embert a sodrából. Mégsem érződött műbalhénak, inkább "nőbalhénak" ez az egész vitatkozás és talán az egészben ez volt a legzseniálisabb. Igaz, ez a túlerőltetett feminizmusa főszereplőnőnknek majdhogynem az idegeimre ment, de mégis ismerős volt: tudom, hogy vannak ilyen emberek, tudom, hogy akit megformált Julie Delpy, az akár a szomszédban is élhetne és arra a szituációra pontosan ugyanígy reagálna.
Ethan Hawke most jobb volt, mint bárki más a mezőnyben. Persze az is segítségére volt ebben, hogy figurájával sokkal könnyebb azonosulni és ő tetszeleg az "áldozat" szerepkörében is az utolsó nagy vita során, de amikor épp nem a zakkant feleségén van kiakadva, akkor is nagyon jó. Humoros és frappáns, jó hallgatni a beszélgetését bárkivel: ahogy a Julie Delpy által megformált Célineről is sugárzik a kétségbeesetten erősnek látszani akaró nő "igazisága", úgy Hawke Jesse-jének még a legapróbb jellemvonásai is egy író személyiségére emlékeztetik a nézőt.
Arról még nem tudok nyilatkozni, hogy a trilógia darabjai közül ez vajh' a legjobb, vagy a legrosszabb, esetleg egyik sem, de hamarosan erre is sor fog kerülni. A mielőtt éjfélt üt az óra ugyanis meghozta a kedvemet az előzményekhez, amiknek eddig - bevallom férfiasan - még nem mertem nekiülni. Az is igaz azonban, hogy ez a stílus kicsit fárasztó, így talán jobban teszem, ha várok a bepótlásukkal még egy kicsit, hogy teljes legyen az élmény és ne érezzem unalmasnak a látottakat. Az biztos: a Mielőtt éjfélt üt az óra cseppet sem volt az...
