Billy Wilder klasszikusát már régebben kinéztem magamnak, de örülök, hogy eddig vártam vele, hiszen a miskolci Cinefesten lehetőségem volt rá, hogy moziban nézzem meg minden idők egyik legjobb romantikus komédiáját. És nem is kellett csalatkoznom, a vasárnap abszolvált 3 darab közül, de amúgy az egész fesztivál alatt is ez volt a legjobb film, amivel találkoztam. Persze, akár csak a jó bor, az idén 53 éves alkotás sokat nemesedett már és ordas hiba lenne komoly szándékkal is összehasonlítani minőségben a friss felhozatallal.
Wilder munkássága, ahogy egyre inkább megismerem mind jobban és jobban tetszik. Furcsa mód, az egyik leghíresebb filmje, a Van, aki forrón szereti lóg csak kicsit ki a sorból, de az is legfőképpen azért, mert pechére ezt a "férfiak nőnek öltöznek be" sztorit azóta millió más film is felhasználta és mire sort kerítettem ezek "ősattyára", már túl fáradtnak éreztem a koncepciót. De A 17-es fogolytáborról, vagy az Egy, kettő, háromról már ezen blog hasábjain is ódákat zengtem nemrégiben. Most a Legénylakás csatlakozhat a sorhoz.
C.C. Baxter egy nagyvállalatnál dolgozik rabszolgaként. Egyedül él, így a cég magasabb beosztású alkalmazottainak kölcsön tudja adni légyottokra a lakását, ez által remélvén gyorsabb feljebb kerülését a ranglétrán. A vállalat igazgatójához is eljut a hír, aki vissza is él a hatalmával: míg ő a feleségét a bájos liftkezelőlánnyal, Frannel csalja Baxter lakásában, a férfi egyre magasabb beosztásba kerül. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy főhősünk is ugyanebbe a lányba szerelmes...
Remek tempóban nyitunk (ez végig ki is tart) és bár nem ez a legviccesebb Wilder-film, bőven van alkalmunk nevetni rajta. A sok félreértésből akadó humor már-már egy olcsó magyar szilveszteri kabarészámra emlékeztethetné a nézőt, azonban a gondosan megírt forgatókönyv és az egymásba kapcsolódó apró szálak biztosítanak minket arról, hogy ezen a sztorin többet dolgoztak egy esős szombat délutánnál. Elég például az elcserélt mosdókulcsra gondolni, ami sokáig csak egy ártatlan poénnak tűnik, de a fináléban mégis fontos szerepet kap.
A filmet 10 Oscarra jelölték és 5-öt bezsebelt (köztük a legjobb filmnek járót): Billy Wilder ezzel tarolt a legnagyobbat, a 6+1 Oscárjából 3-at szerzett a Legénylakásnak hála - talán az Akadémia is kárpótolni szerette volna, amiért egy évvel korábban a Van, aki forrón szereti nem nagyon tudott labdába rúgni a 11 díjat besöprő Ben Hur mellett. Egyedül csak a színészi fronton nem sikerült szobrokra váltani a jelöléseket, pedig Jack Lemmon, Jack Kruschen és Shirley MacLaine is versenyben volt.
Az eddig általam látott filmjei közül pedig Lemmon itt volt a legjobb: szerepe szerint tulajdonképpen egy kutyát játszott. Egy kutyát, akit ha úgy adódik, kihasználnak, egy kutyát, aki annak ellenére is hűséges, hogy szíve választottja nem mutat semmi érzelmet iránta és egy kutyát, aki ha megelégelte a rossz bánásmódot, akkor visszaharap. Lemmon nagyszerűen keltette életre ezt a kisembert, az már csak tényleg hab a tortán, hogy ez a kissé szerencsétlen, de jószívű figura még illett is az alkatához.
Az egyedüli komolyabb szívfájdalmam Shirley MacLaine karaktere, Fran, a liftkezelőlány. Bármennyire is tüneményesen játssza ugyanis az Oscar-díjas színésznő, ez a lány egy végtelenül felszínes jellem, akit tulajdonképpen sokáig a pénz és a jólét megszerzése hajt. Így aztán nem tudunk szívből szurkolni annak, hogy összejöjjenek Baxterrel, noha szerencsére a végén szépen, bár kicsit kapkodósan mutatják be, ahogy ráébred arra, kit is szeret valójában.
Fred MacMurray csinálhat bármit, nekem akkor is örökre a Szórakozott professzor marad, de ez nem az ő hibája, hiszen én néztem gyerekkoromban rongyosra VHS-en azt a filmjét. Pedig aztán itt zseniálisan hozza a szemétláda, kissé talán tenyérbemászó, hatalmával visszaélő, össze-vissza hazudozó főnököt. Rajta kívül még természetesen Jack Kruschenről kell beszélni, hiszen őt jelölték legjobb mellékszereplőként Oscarra a szomszédban lakó orvos megformálásáért.
Ő egy tipikus vicces Wilder-karakter (akár csak Robert Strauss a 17-es fogolytáborban), aki igazából szinte csak a poénokért felelős, de épp ezért rendkívül fontos, hogy hogyan játsszák el. Ahogy a jelölése is mutatja, Kruscher színészi teljesítményére nem lehet panasz, mint ahogy szinte semmi másra sem. A Legénylakás még ennyi év után is vicces, szívet melengető romantikus komédia, aminek ott a helye a világ legjobb filmjeit felvonultató valamennyi ranglistáján.
