A kosztümös filmek nem az én műfajom: Veszedelmes viszonyok, Értelem és érzelem, Bűn és bűnhődés, Vágy és vezeklés, Dumb és Dumber... Áh, utóbbi kivételével - mivel még sosem láttam őket - folyton összekeverem az egyes darabokat, így itt volt az ideje, hogy elkezdjek rendet rakni a fejemben. A Mocsok kapcsán felmerült bennem, hogy James McAvoy alakításaiból be kellene párat pótolni, szóval egy jóbarátném tanácsára kosztümös filmre adtam a fejem - bár a Vágy és vezeklés annyira nem is "kosztümös".
A történet ugyanis ahhoz egy picit későn játszódik, hogy kastélyokban úrinépek szenvedjenek a romantikától. A 30-as évek végén kezdünk, majd átugrunk a második világháború borzalmaiba, hogy aztán Vanesse Redgrave a 90-es években jól megbánja, amiért fiatalként olyan kis mafla volt. A Vágy és vezeklés jóféle film, habár hasra azért nem estem tőle, de az én klaviatúrámtól már ez is nagy szó. Hogy pontosan miről szól? Hát a SZERELEMről, kedves olvasó, a szerelemről...
Adva van egy nemesi család, ahol az egyik befogadott nevelt lányt, Lolát megerőszakolják az egyik éjjel. Briony - a kisebbik lány a családban - Robbie, a ház körül segédkező "szinte már családtag" fiú ellen vall, mivel egy félreértés miatt szexmániásnak gondolja, aki előtte a nővérét is megtámadta (holott csak egy eltitkolt szerelem szemtanúja volt a két fiatal közt). A fiú börtönbe kerül, ahonnan pedig közkatonaként a frontra küldik Franciaországba, miközben Briony és nővére, Cecilia is ápolónőként teljesít szolgálatot...
Joe Wright legfrissebb rendezésével, az Anna Kareninával már foglalkoztam ezen a blogon az év elején. Az a film amilyen jól indult, annyira semilyenre végződött. Nos, hát itt pont fordított a helyzet: Wright folyamatosan ugrál a kamerával az időben, ugyanazt az eseménysort több nézőpontból is bemutatja külön jelenetekben, így az ember kicsit elvész a tér-idő kontinuum útvesztőjében. Valójában nem is igazán értettem, miért volt erre szükség, bár az is igaz, hogy komolyabb hangvételű romantikus darabokban ilyesmit még nem láttam.
Ez a merészség az Anna Kareninánál bejött (ott ugye a színházi díszleteket cserélték le a szemünk láttára, miközben ment az adott jelenet), de itt túlságosan feleslegesnek éreztem, inkább eltérített, mint bevonzott volna. Viszont a sztori előrehaladtával, a második világháborús franciaországi vonal érdekes volt és szépen volt fényképezve is. Külön ki kell emelni egy kb 5 perces, vágás nélküli jelenetet a dunkerque-i tengerparton, ahol lélegzetelállító mutatvánnyal mutatják be a várakozó katonák életkörülményeit.
Sajnos a film inkább Brionyra koncentrál ("vezeklés"), kicsit háttérbe szorítva Robbiet és Ceciliát, akiknek be nem teljesülő szerelme ("vágy") sokkal izgalmasabb alapanyag, mint egy felnövő lány gyerekkori hülyeségének megbánása. Az első harmadban még nem is rossz ez a világot kicsit másképp látó lány karaktere (nem véletlen Saoirse Ronan Oscar-jelölése sem), de Romola Garai érkezésével (ő játssza a 18 éves Brionyt) valami elveszik ebből a varázsból. Vanessa Redgrave, mint a karakter 70 év körüli verziója pedig túl keveset van a vásznon ahhoz, hogy izgalmas legyen.
A sztárparádé angol mércével mérve mindenképp kiemelkedő. A már említett három hölgyön túl itt van mindjárt Keira Knightley és James McAvoy szerelmespárként (utóbbi különösen ügyes, de ezt nem meglepő róla mostanában hallani), kisebb szerepekben pedig Juno Temple, Benedict Cumberbatch és a nem sokkal később elhunyt rendező, Anthony Minghella is feltűnik, akinek ez volt az egyetlen "színészi" munkája az utolsó blokk interjúztatójaként.
A Vágy és vezekléstől többet vártam, de ez nem jelenti azt, hogy keveset kaptam volna. Nagyon szépen van fényképezve, jók a díszletek és a kosztümök is, sőt, a színészi játékra sem lehet különösebb panasz és mégis. Ez a történet engem sokáig nem szippantott be és amikor végre érdekelni kezdett volna, akkor is inkább másra koncentráltak benne. De legalább a lezárás erősre sikeredett, ami mindenképp nagy erény egy ilyen kaliberű romantikus drámánál.
