Steve Buscemit mindenki ismeri (legalábbis mindenki felismeri, ha a neve esetleg nem is ugrik be), de azt talán nem mindenki tudja róla, hogy a Gengszterkorzó sztárja néhanapján ír és rendez is. Az ő nevéhez fűződik (igaz csak rendezőként) az Állati kiképzés is, ami talán kicsit félrevezető cím, lévén koránt sem annyira "állati" és brutális a filmben felvázolt börtönélet, mint ahogy azt sejtetik. No nem mintha ez probléma lenne, csak nem ártott ezt tisztázni, nehogy fals elvárásokkal üljünk neki, mint ahogy azt én tettem.
Csalódtam? Nem. Igazság szerint még örültem is neki, túl sokszor játszották el a szuper-igazságtalan börtönkörnyezetet, ahol mindenki szemét, senkiben sem bízhat az ember, meg mindenki átver, mert hát miért ne. Ehhez képest ebben a filmben nem a köcsögségekre, hanem az igazi barátságok (tudod, kölcsönös és érdekmentes, ahogy Snoopy szereti) kialakulására helyezik a hangsúlyt, ami néhány kivételtől eltekintve (pl.: Pillangó) eléggé ritka dolog a börtönös sztoriknál.
Főszereplőnk egy fiatal srác, Ron Decker, aki mariskabirtoklásért kap pár évet a sitten. Szerencséjére, mivel van egy kis esze és tökös is, a börtönlakók közti nagyágyú, a mindig-mindent-elintéző Earl Copen hamar felfigyel rá és a szárnyai alá veszi. A börtönévek alatt szerzett jogi ismereteit és a befolyását felhasználva segítene kijutni a srácnak, de mint tudjuk, nem megy az olyan egyszerűen. Egy erőszakos buzi nézte ki magának Ront, aki viszont ezt nem hagyja annyiban. Meggondolatlansága miatt nagy szarba kerül, ahonnan csak egy út van kifelé: egy kukáskocsi...
Semmi extrát nem nyújt a film, de nem is vállalt ilyet soha. Korrekt rendezés, korrekt színészi játék egy korrekt történetben. Néha ennyi is bőven elég és nekem most elég is volt ahhoz, hogy jól szórakozzak rajta. Buscemi el tudja érni, hogy érdekelje a nézőt a karakterek sorsa és ez bizony kulcsfontosságú minden filmnél, de különösen igaz ez a börtönös alkotásokra, ahol ugye legtöbbször (mint jelen esetben is) nem épp a legszimpatikusabb és legártatlanabb figurák szaladgálnak a vásznon.
Még a kisebb karaktereknek is van jellemük, amiben persze sokat segített az is, hogy ismertebb arcokra bízták az eljátszásukat. Így például a történet szempontjából huszadrangú Jan, a transzvesztita szobatársa Ronnak Mickey Rourke tolmácsolásában és improvizált szövegével egy érdekes szereplővé vált. Igen, a baltával faragott arcú, kigyúrt Rourke furcsa választás volt egy ilyen nőies karakter megformálására, de talán pont emiatt nem lesz tucatszereplő a kliséből.
Mert egyébként az Állati kiképzés tele van, de nagyon durván tele van klisékkel. Mentorfigura, néger-mexikó-fehér banda, valakit leszúrnak az udvaron, jogban jártas bentlakó, magánzárka, transzvesztita és erőszakos seggbeszuszakoló, hogy csak a legklasszikusabbakat említsem. Van egy-két eredeti ötlet is benne, mint a magánzárkában a vécécsészén keresztül történő kommunikálás, vagy az egyszerű ötletre alapuló szökés a film végén, de ezek tényleg ritkaságszámba mennek.
Említettem azt a sok ismert arcot: a mentor szerepében Willem Dafoe-nak legalább annyira karakteres az arca, mint a rendező úrnak, aki egyébként fel is tűnik egy kisebb szerepben a rács túloldaláról. A Buscemivel eddig 7 közös filmet jegyző Danny Trejonak nem sok dolga akad, akár csak Dafoe bandájának többi tagjának, mégis hitelesnek tűnik a barátságuk, simán elhiszi az ember róluk, hogy ők a sitten rohadva lettek jó haverok. Tom Arnoldot nagy benga erőszakoskodóként nehezemre esett volna elképzelni, amíg nem láttam a filmet hiszen ő szinte mindig kis szerencsétleneket, gyíkarcokat formált meg.
A 90-es évek nagy üdvöskéje, az azóta már sehol sem lévő Edward Furlong pedig hozza a szokásosat: kicsit az Amerikai história X-ben már felhasznált lázadó kamaszgyerekére emlékeztetett. Összességében egy tisztes iparosmunkával van tehát dolgunk, ami jól használja a kliséket, akadnak kifejezetten jó pillanatai és a történet sem olyan kegyetlen, mint amilyennek első olvasatra tűnik. Unalmas délutánokra tökéletes, minőségben azt adja, amit várni lehet tőle.
