Vajon mi készteti arra a karrierjük csúcsán lévő színészeket, hogy elvállaljanak egy ilyen Stone-szintű semmit? Aláírom, nem ez volt az idei legrosszabb sztárparádéban csalódós élményem (mert az a Senki fia című borzalomhoz kötődik), de a Stone is inkább emlékeztetett engem egy felbérelt iparossal megíratott drámasorozat sokadik részének ímmel-ámmal összetákolt forgatókönyvére, semmint egy okos és csavaros thrillerre, aminek lennie kellett volna, ha van egy kis eszük és tehetségük a készítőknek.
De ehelyett, mintha csak arra gyúrtak volna, hogy megutáltassák velem: több olyan elem is megtalálható a Stone-ban, amitől a falra tudnék mászni, ha filmet nézek. Az egyik ilyen a véget nem érő, unalmas beszélgetések. És a hangsúly az unalmason van. Ilyen dialógusokat még a Barátok köztöt jegyző megélhetési írók is össze tudnak hozni, ennél azért több kellene. A másik - és amiért még mérgesebb vagyok - az a rádióból szóló szöveg használata, ami kínosan próbál valamiféle többletet adni a történéseknek, de inkább csak mocskosul idegesítő, hasonlóan az Ölni kíméletesen TV adásos megoldásához.
A sztori kb annyi, hogy van ez a Stone becenevű börtöntöltelék (Edward Norton), aki most már nagyon ki szeretne jutni a sittről, amihez meg kell győznie a Robert de Niro által megformált "parole officer"-t. Még a magyar kifejezést sem tudom erre a munkára: az a csávó, aki pár kiadós beszélgetés után eldönti, hogy ki lehet-e engedni az elítéltet ismét az emberek közé... Szóval Stone a felesége (a most különösen jól kinéző Milla Jovovich) férfiak esetén nagyon jól működő meggyőzőképessége (=punci) segítségéhez folyamodik és sikerrel jár.
Ennyi. De elvileg ez csak az ürügy a de Niro által megformált Jack Mabry nevű karakter alapos tanulmányozásához. Ellentmondásos figura, azt aláírom, de ez még nem jelenti automatikusan azt, hogy érdekes is lenne. De Niro ide, vagy oda, hiába hatalmas színész az öreg, ezzel ő sem tud mit kezdeni: ez egy hót közönséges valaki, aki tesz pár etikátlan dolgot, miközben az a munkája, hogy másokat ítéljen meg a viselkedésük alapján. Ejha, ez aztán az eredeti gondolat!
Pedig potenciál van benne, én nagyon megörültem, amikor megtudtam, kiről szól: épp egy börtönös filmekkel foglalkozó lista összeállításán dolgoztam és a Bilincsen kívül nem is nagyon találni olyan darabot, ami nem az elítéltekkel, hanem az azokkal foglalkozó személyekkel foglalkozna. Na de kéremszépen! A Stone készítői pont lesz*rják főszereplőnk hivatását, a munkája során felmerülő problémákat pedig 2-3 jelenettel elintézik, mert máskülönben nem jutna elég idő arra az unalmas magánéletére...
De Niro olyan denírós... Tudjátok, a szokásos: olyan, amilyen az átlagos filmekben szokott lenni. Sokszor néz csúnyán és ennyi. Edward Norton már lényegesen komolyabban vette a dolgát és fejlesztgette is egy kicsit a karakterét a valódi rabokkal folytatott beszélgetései alapján. Egy kis akcentus, pár szófordulat, menő fonott séró és kész minden kritikus álma: a hitelesen megformált börtöntöltelék. A dolog azonban ott hibádzik, hogy Norton szerepe szerint inkább pszichopata, semmint gangxta - de persze ez csak részletkérdés.
Talán a vallási kérdések felszínes feszegetése és a spiritualitás témakörébe való túlzott belebonyolódás miatt nem éreztem eléggé magaménak a történetet. Valakinek átjön, de valakinek nem - ez is egy olyan film, ami határozottan meg tudja osztani a közönségét (mondjuk a Csak Isten bocsáthat meg-nél még így is jobb volt), de szerintem ahhoz túlságosan sok az amatőr hiba benne, hogy egy meg nem értett zseni munkájának tudhassam be. Tudjátok, van az a klisés jelenet, amikor egy beszélgetésből a főhős számára világossá válik, hogy az, akit eddig normálisnak gondolt, egy pszichopata állat. Na, ezt itt is ellövik, ráadásul Nortonnal, aki a Legbelső félelemben, élete első mozis alakításában ugyanezt már egyszer elkövette...
Tudom, csúnyán lehordtam valamennyi bekezdésben, most még is azt mondom: egyszer talán érdemes megnézni. Egyszer, de semmiképpen sem unaloműzés gyanánt, mert pont az ellentétes hatást fogja előidézni. Több volt ebben, mint amennyit adott, sajnálatos, hogy az "önmagunk keresése" témakört ennyire felületesen, mindenféle ócska spirituális maszlaggal próbálják bemutatni. Ütős thrillerként sokkal, de sokkal jobban funkcionált volna, így viszont két szék közt a pad alá esett. Szerintem. De lehet, hogy téged megtalál a spirituális szál...
