Jean-Claude Van Damme jó pár filmje még viszonylag élénken él bennem, mivel az unokatestvérem nagy rajongója volt és rongyosra néztem vele többek közt az Oroszlánszívet, a Dupla dinamitot meg a Véres játékot. A Börtöncsapda azonban eddig rejtve maradt előlem, amit egyfelől bánok, hiszen gyerekként lehet, hogy sokkal jobban tetszett volna és most kedves emlékekkel ment volna a nosztalgiázás, másrészt meg nem bánom, mert kimondom: ez egy rémesen bugyuta és... egyszerűen rossz film.
Lehet, hogy valakinek meglepetés, hogy ezt a fércmunkának is csak jóindulattal nevezhető forgatókönyvet az a David S. Goyer követte el, aki a Penge- és a Sötét lovag trilógiát is papírra vetette, de azok a filmek sem miatta lettek azok, amik. Goyer egymaga ugyanis maximum tisztes iparos, aki átlagos szkripteket ír, így a legelső munkájától igazán nem várhat sokat az ember, de a Börtöncsapda még ezt a keveset is sikeresen alulmúlta. Azért ez - akárhonnan is nézem - nem kis teljesítmény, így ha másért nem is, ha az ember szörnyülködni akar, ezt a filmet bátran tudom ajánlani.
Furcsa halálesetek történnek egy börtönben, ezért a fejesek úgy döntenek, hogy a leges-leghiperszuperebb rendőrüket bízzák meg a feladattal: be kéne épülni fogolyként. Louis Burke pedig van olyan hülye tökös, hogy mindebbe bele is megy. Az óvatos tapogatózást aztán sürgőssé váló nyomozás követi, mert a börtön halállistájára az ő neve is felkerült. Néhány seggberúgás után fény derül a szörnyű igazságra, aminek a szálai nagyon magasra vezetnek: azokhoz, akik felbérelték főhősünket...
Na és itt jött el az a pont, hogy a fejemet a falba vertem, mert ennek bizony így semmi értelme sem volt. Ki az a barom, aki saját maga után nyomoztat méghozzá úgy, hogy nem intézi el, hogy a megérkezése napján kinyírják a felbérelt csávót? Ha az ehhez hasonló ostobaságokat kihagyták volna, még akár egy egészen élvezhető film is válhatott volna belőle. Mert az kétségkívül nem rossz gondolat, hogy az egészséges elítélteket azért nyírják ki, hogy a szerveiket eladják, kár, hogy erre a figyelmes néző 10 perc után rájön, onnantól fogva meg már tényleg az a legnagyobb meglepetés, hogy Louis megbízója áll minden mögött.
Az "Álomhozó", mint veszélyes sorozatgyilkos sem rossz gondolat, mint a főhősünk nemezise, de ezzel a szállal egyszerűen nem foglalkoznak eleget. Az utolsó akcióhős Hasfelmetszőjére emlékeztetett egy kicsit, a titokzatossága majdnem mitikus lénnyé emeli, de ehhez az kellett volna, hogy folyamatosan ébren tartsák a történetszálát, ne csak a végén okádják úgy mellékesen ismét elénk, hogy "hoppá, még ez is itt van". A végső bunyója Van Damme-mal minden esetre nem olyan rossz.
Aztán van nekünk egy szerelmi szálunk is, azon egyszerű oknál fogva, hogy egy ilyen filmbe bizony kell. Nem számít, hogy van-e értelme, hogy illik-e a történethez. Kell. Ezért aztán nem meglepő, ha ez is csak úgy oda van okádva tessék-lássék módon. Addig-addig tekergették a dolgot, amíg még egy szexjelenetet is sikerült belepasszírozniuk. Mert hát az is kell. Ahogy a 90-es évek másik elengedhetetlen kelléke: a computerhacker. De csak úgy atom sztereotipikusan, ahogy az a nagy könyvben meg van írva: szűzbajszos, szemüveges tini mackófelsőben.
Felvetődik a kérdés ismételten, hogy egy ilyen jellegű filmben van-e egyáltalán értelme a színészi játékról beszélni, mert az még csak hagyján, hogy a sztori tré, de Van Damme-ot sem a drámai alakításaiért szerettük még ekkoriban (amúgy mostanában már úgy néz ki, hogy a színészmesterséget is kitanulta), hanem azért másoltuk a kikölcsönzött VHS-ekről zsebkendődarabkával helyettesítve a másolásvédelem érdekében eltávolított pöcköt, mert azt akartuk látni, ahogy spárgázva rúgja szét az ellen seggét.
Ez az egyetlen, amit a film a lehetőségeihez képest maximálisan teljesít, hiszen mindig találnak arra okot, hogy a belga spárgakirály Chuck Norrist megszégyenítő pörgőrúgással hatástalanítsa a rosszfiúkat. Már a nyitójelenetben sem szaroznak: a film első percében, szinte a semmiből elintéződik pár huligán, megadva ezt a jó kis Zs kategóriás hangulatot. Ami vagy bejön az embernek, vagy nem. Én utóbbiak táborába tartozom, de szentül hiszem, hogy nem csak a filmben van a hiba, de hát ezen én változtatni sajnos nem tudok.
