Hát ez elbukott. A 110 milliós büdzséből 1 hónap után még csak 77 milliót kapart össze világszerte. Ez bizony nem lesz elég ahhoz, hogy a stúdió berendelje a következő részeket... És már most felteszem a kérdést: baj-e ez nekünk? Volt-e annyira jó a Végjáték, hogy további részek után sóvárogjunk? Alapanyag az éppenséggel lenne, mivel az eredeti regény szerzője, Orson Scott Card egy rakás (szám szerint 23) hosszabb-rövidebb sztorit firkantott már papírra az Ender-univerzumról.
Hogy ne csak a levegőbe lógjon az iménti kérdésem: szerintem baj. DE: a Végjáték messze nem volt olyan jó, mint amilyen lehetett volna és szerintem tudom is az okát... Két lába, keze és füle van, ellenben tehetsége az nincs. A vezetékneve Hood, a keresztneve pedig Robin... izé: Gavin. Az úriember már sikeresen belepiszkított az X-men univerzumba is (a meglehetősen gáz X-men kezdetek: Farkas is az ő fércmunkája), így nem annyira meglepő, hogy a Végjátékból is csupán egy könnyen felejthető young adult sci-fi lett. Ehhez a sztorihoz egy jobb kvalitású író-rendező dukált volna.
A háttértörténet ismerős lehet a Függetlenség napjából (persze ez a korábbi, hiszen a regényt 1985-ben adták ki): Jöttek a bolygónkra áhítozó, telepátiával kommunikáló idegenek, akikkel alig tudtuk felvenni a harcot, de végül egy bátor pilóta feláldozta magát és felrobbantotta az anyahajójukat, aminek hála az összes többi vadászrepülő csütörtököt mondott és azóta mindenki happy... A különbség csak annyi, hogy ezeket a lényeket "hangyok"-nak hívják és bármikor visszatérhetnek egy újabb sereggel.
No és ezért kell a fincsi fasiszta diktatúrává változott földön kölyköket kiképezni a harcra. Ugyanis nem lehet elég korán elkezdeni a felkészülést, továbbá a gyerekek agya jobban szuperál, ha a nagy összefüggések meglátásáról van szó (Öhm... Oké...). Szóval a túlnépesedett bolygónkon harmadikként a családjába születő Endert kinézi magának Graff ezredes, mert döntései nem mindennapi briliáns elme birtoklásáról adnak tanúbizonyságot. Felviszik az űrben lebegő kiképzőbázisra, ahol hamar kiderül, hogy ő lehet az emberiség utolsó reménye a háborúban...
Kicsit nehezemre esett elhinni Enderről, hogy ő valójában egy zseni. Sokkal inkább tűnt úgy a filmben, hogy körülette minden más gyerek ordas nagy debil. Ami már csak azért is furcsa, mert a kiképzőközpontba a sztori szerint csak nagyon kevesen kerülhetnek be, szóval nagy a verseny a jók között. Ender bátyja például túlzott erőszakossága miatt nem felelt meg, ugyanakkor az űrbázison a Szalamandrák vezérét alakító Bonzo Madrid legalább annyira agresszívnek és primitívnek tűnik a jelenetei alapján.
Mint a legtöbb regényadaptációról született írásomban, itt is kihangsúlyozom: NEM érdekel, hogy milyen volt a könyv, hogy milyen plusz dolgokat lehet megtudni belőle. Engem csak és kizárólag az érdekel, hogy filmként hogyan szuperál a Végjáték sztorija. Érthetőek-e a motivációk, megalapozták-e rendesen a történéseket, megfelelően be vannak-e mutatva a szereplők, stb... És itt jön a képbe Gavin Hood: miatta minden kérdésre az a válaszom, hogy so-so.
Egyszerűen érezni, hogy lehetett volna ezt jobban is csinálni. Látom a filmben a potenciált. A végén van egy csavar, de valahogy az sem lett az igazi. Nincs megfelelően ütemezve, nem szól akkorát, mint amekkorának szánták. A trükkfelvételekre nem lehet panasz, az antigravitációs arénában látható küzdelmek nagyon szépen vannak kivitelezve. Narráció helyett nővérkének megírt leveleket mond fel belső monológban a főhős - ez legalább korrekt megoldás az Ender fejében kavargó gondolatok és kételyek bemutatására. Viszont a színészválasztás... Nos...
Asa Butterfield beválogatása szerintem nem volt túl jó lépés. A srác ügyes, de ez a karakter távolabb áll tőle, mint Biaggiotól Bonzo (ha ezt nem érted, ideje megnézned az év egyik legjobb vígjátékát, A nyár királyait). Rajta kívül szinte mindenki más Oscar-jelölt színész/színésznő: a szigorú apafigurát megformáló Harrison Ford, az érzelmes (sajnos alulhasznált) anyafigurát alakító Viola Davis, a nővérét játszó (szintén alulhasznált) Abigail Breslin, valamint a legjobb kadétbarátot életre keltő Hailee Steinfeld is. Utóbbi most is, mint mindig pazarul játszik.
Ben Kingsley pedig a mezőny egyedüli Oscar-díjasaként A leleményes Hugo után ismét Butterfielddel tolja az ipart egy filmben, de ő egyedül az agyontetovált arca miatt marad emlékezetes. Túl sok a filmben a mellékszereplő és túl kevés idő jut rájuk, pedig legtöbbjük sajnos érdekesebb, mint maga Ender. És ahogy a főszereplő, úgy maga a film sem lett kellően érdekes. Nem rossz, de hamar felejthető. Egy kultregény (értsd: bizonyára nagyon jó alapanyag) filmre adaptálásától azért többet vár az ember.
