Az, hogy az idei év tengerentúli mozikban legsikeresebb független filmjét, ami ráadásul még egész jó is, egy hazai forgalmazónak sem akaródzik behozni, meglehetősen furcsa. Már csak azért is, mert például a hasonló vidéken (USA mocsaras déli része, ott Louisiana, itt az attól északra elterülő Arkansas) játszódó A messzi dél vadjai ismeretlen színészekkel felvértezve is megfordult nálunk, a Mud esetében pedig Matthew McConaughey neve garancia a felfokozott érdeklődés kiváltásához...
Persze még lehet, hogy bemutatják idehaza is, de könyörgöm: másfél éve már, hogy Cannesban debütált, ennél tovább nem szabadna ezt a dolgot húzni, mert a jó hírének köszönhetően a film iránt érdeklődő emberek fogják magukat és egyszerűen lekapják a netről. Yes, I'm guilty. Meglehet, hogy a 2014-es év Oscar-jelöltjeinek kihirdetésére várnak, de olyan erősnek tűnik a mezőny, hogy félő, a Mud bizony kimarad buliból. Persze ne legyen igazam...
Két arkansasi srác egy áradás után kicsónakázik egy picinyke hordalékszigetre, ahol az egyik fa tetején találnak egy rossz motorcsónakot. Hamarosan kiderül, hogy lakik benne valaki: Mud, a törvény és bérgyilkosok elől bujkáló hősszerelmes, aki amúgy rendes ember... Viszont szüksége van a srácokra, hogy rendbe tudja hozni a csónakot és megpattanhasson az államból a folyón át. Ők pedig készségesen állnak szolgálatára, mivel Mud izgalmas, misztikus fickónak tűnik és még a pisztolyát is odaadja nekik, ha minden alkatrészt beszereznek.
A 130 perces játékidő bizony sok ennek a történetnek, viszont bármennyire is lassan csordogál minden, valahogy nem éreztem úgy, hogy ilyen hosszú lenne a film. Egy kis vágás még belefért volna, hogy a tempó egyenletesen növekedjen a végéig. Ugyanis a nagy finálét leszámítva nincsenek különösebb izgalmak és akciók, van viszont első osztályú atmoszférateremtés. Szinte érezni a sár, meg az iszap szagát, a folyami halak bűzét a kis halászviskókban...
Jeff Nichols rendezőnek ez a harmadik filmje, jövőre pedig elkészül a negyedik is. Sajnos én még a korábbi munkáival ezidáig nem találkoztam, de a Mud után erős késztetést érzek, hogy pótoljam őket. Pedig nem, nem korszakalkotó, vagy körömlerágós, vagy katarzis kiváltó darabról van szó. Egyszerűen csak jó. Jó nézni, jó hallgatni, jó belegondolni. Szép lassan (talán túl lassan...) kúszik be az agyadba és többé már el sem enged, hiába küzdesz ellene.
Matthew McConaughey már megint akkorát alakít, hogy leszakad a padlás. Felszedett egy jó kis déli akcentust (amúgy is texasi az ürge) és még a kinézete is olyan, hogy simán elhisszük róla, hogy egy vidéki homeless. Remekül formálja meg ezt az ellentmondásos karaktert (rendes ő, csak épp gyilkos), aki egyfajta bálvánnyá válik a srácok szemében, akikkel ráadásul hasonló gyerekkort tudhat magáénak... A rendező kabalaszínésze, Michael Shannon is beköszön, igaz az acélember forgatása miatt nem volt túl sok ideje, így viszonylag kis szerepet kapott az egyik srác nagybátyjaként.
A fiúk úgyszintén jó szuperálnak: Ellis és Neckbone is jól eltalált karakterek, talán előbbi esetében éreztem úgy, hogy hiába van jól megírva, hiányzott a vidéki akcentus és mozgáskultúra az őt megformáló Tye Sheridantől. Érdekesség, hogy az elég hasonlónak tűnő Joe című filmben is ő játssza Nic Cage partnerét. Jacob Lofland Neckboneként ugyanakkor eszméletlenül hiteles és szerintem a legjobb mellékszereplője a sztorinak, pedig nagy volt a "verseny" a Tomot megformáló Sam Sepharddel, aki szintén nagyon jól hozza a magányos exkatonát.
Reese Witherspoon nem kap elég játékidőt kibontakozni, szerintem ebben a karakterben sok mindent benne hagytak a készítők. A forgatókönyvvel ugyanakkor volt még egy kis problémám: kicsit kiszámítható, kicsit egyértelműek a set-upok, így a film végi eseményeket elég könnyű kitalálni, vagy legalábbis körülbelül betippelni. A Mudot nem tudom mindenkinek ajánlani, főleg, ha hozzá van az ember szokva a hollywoodi dínomdánom mozgalmasságához és színkavalkádjához. Mert ahhoz képest kicsit egyszínű, szürkés-barnás, igaz kellően mocskos és jó film.
