Van egy kis zűr a magyar címeket illetően két Lee Van Cleef filmnél: az egyik mai bejegyzésem témája, a Számadás, amit az angol címe (The Big Gundown) miatt A nagy leszámolás címen is forgalomba hoztak idehaza. Ám az egy 6 évvel későbbi, szintén Cleef-western, a The Big Showdown címe is, emiatt aztán gyakran keverik a kettőt. Szóval ez a "Számadás" Sergio Sollima 1966-ban forgatott filmje - és ahogy azt mindenhonnan hallom, a kettő közül az igényesebb, jobb darab.
A Faccia a faccia kapcsán már emlegettem Sollimát, aki a 60-as évek második felében beírta magát a spagettiwestern történelmébe három filmjével a zsánerben - a Számadás ezek közül az első. És bizonyos tekintetben a harmadik is, hiszen a Sollima-trilógia záródarabja a The Big Gundown 2 címet viseli és visszatér benne a Számadás egyik főhőse, a Tomas Milian által megformált Cuchillo, a mexikói bandita, aki felettébb ügyesen bánik a késsel...
...és akit ebben a filmben egy tizenéves kislány megerőszakolásával és meggyilkolásával vádolnak meg, ezért felkérik a szenátori babérokra törő fejvadász-szerűséget, Jonathan Corbettet (Lee Van Cleef), hogy kapja és intézze el. Corbett kezdetben egy kicsit félvállról veszi a dolgot, de miután Cuchillo többször is túljárt az eszén, elkezdi a kelleténél egy kicsit komolyabban venni... De ahogy egyre több dologra derül fény az esettel kapcsolatban, főhősünk elbizonytalanodik üldözöttje bűnösségét illetően.
A kezdés nagyon ütősre sikeredett szerintem: sokan, sokféleképpen variálták már a párbaj témát, de az, ahogy a fejvadász kivesz a hatlövetűjéből három golyót és felajánl egyet-egyet a három kézre kerítendő, üres tárral rendelkező banditának, szerintem zseniális húzás - tetszik mögötte a matematika :) No meg nem mellesleg úgy ábrázol fontos karaktervonásokat, hogy közben még rohadtul menő is mindez - főleg a jó öreg Lee Van Cleef előadásában.
Ő egyébként megint azt a marcona, csúnyán néző, de eszes figurát hozza, amit megszokhattunk tőle a spagettiwesternjeiben. Mivel a film nagy részében olyan jeleneteket látunk, ahol Cuchillo valamilyen módon túljár az eszén, fontos volt, hogy megőrizendő a karakter tekintélyét a nézők szemében egy olyan ember játssza el Corbettet, aki még az ilyen helyzeteket is méltóságteljesen tudja fogadni. És erre tényleg csak egy ilyen Cleef-szintű ikonikus figura volt képes.
Tomas Miliant most láttam harmadszor westernben (Az Egy kincskereső Mexikóban és a Faccia a faccia után) és azt kell mondjam, hogy bár továbbra sem tartom a legjobb választásnak karaktereiben, most volt a legjobb eddig Cuchilloként. Talán csak a normális kinézet és a magabiztosság kombinációja az oka, amit eddig így együtt még nem sikerült megfigyelnem nála, de mindenesetre végre méltó társa tudott lenni partnerének (persze időrendben ez volt a legelső szerepe az említettek közül).
Sollima most nem a karakterekkel, hanem inkább a történettel, az információmorzsák adagolásával játszadozik egy kicsit, így lesz egy gyengécske krimi (nyomozós) szál is a filmben, de igazából már az első pillanattól tudjuk (ismerve legalább két másik random spagettiwesternt), hogy Cuchillo nem bűnös, hanem épp ellenkezőleg: politikai/hatalmi játszmák áldozata csupán. Az egyik alaptéma ugyanis most is a kisember vs hatalmasok, a korrupció mindent elsöprő erejének bemutatása.
A Számadás nem sikerült olyan jól, mint a rá egy évre következő Faccia a Faccia, de így is meglehetősen erős spagettiwestern kerekedett ki belőle a végére. Az elején akad néhány wtf pillanat (pl.: a birtokos asszony és embereinek fura játszadozásai), de a végére felveszi a megfelelő irányt a sztori és a végső üldözős-leszámolós jelenetsor már olyan, amit tanítani kéne... A zene Morriconéhez képest langyos, de még mindig nagyon jó, különösen a Für Elise bejátszása Baron von Schulenberg és Corbett párbaja előtt...
