De mit? Mit tud Maisie? Teszi fel a kíváncsi néző a jogos kérdést a film megtekintése előtt és őszintén megmondom, hogy fogalmam sincs, hogy mi az, amit Maisie tud. Lehet, hogy én nem figyeltem eléggé. Vagy lehet, hogy a forgatókönyvírók nem foglalkoztak különösebben a film alapjául szolgáló könyv fő témájával, amit a wikipédiáról idéznék: "The story of the sensitive daughter of divorced, irresponsible parents" - Azaz az elvált, felelőtlen szülők érzékeny lányának története. A hangsúly az érzékenyen van.
Mert ebben a filmben Maisie minden, csak nem érzékeny. Vagy legalábbis nem érzékenyebb, mint egy átlagos korabeli. Ami tekintve, hogy róla kellene szólnia mindennek, eléggé rossz ómen. Úgy látszik, a forgatókönyvírók túlságosan el voltak azzal foglalva, hogy az egyébként több, mint 100 éves regény cselekményét valahogyan beleszuszakolják a modern világba. Ez egyébként egész korrekt módon sikerült, egy percig nem gondoltam a film nézése közben, hogy amit látok, az valahogy nem passzol ebbe a miliőbe, pedig már akkor is tisztában voltam az alapanyag korával.
Szóval Maisie nem sok mindent tud és hiába a - szerintem - kissé misztikus cím, egy mezei drámával van dolgunk, amiben a két nemtörődöm szülő először ölre megy, hogy egy szem gyermekük felügyeleti jogát megszerezzék, majd ezt követően egymásnak, pontosabban szólva a frissen szerzett párjaiknak passzolják le alig iskolás korú csemetéjüket, mert mindig akad valami halaszthatatlan, fontosabb dolog, mint a gyerek. Na, hiába, ilyen rohanó világban élünk, még a családra sincs idő...
Valahol szomorú, hogy ez a téma már a 19. század végén is releváns volt, de talán az még szomorúbb, hogy most is az. A legszomorúbb viszont az, hogy ahogy néztem a filmet, egy percig nem gondolkodtam el azon, hogy ez csak fikció, könnyűszerrel elhittem, hogy akár még igaz is lehetne mindez. Az összes olyan szituáció, amiben a szülők egymást marják, vagy amiben Maisiet passzolják le másoknak, annyira természetesnek tűnik, mintha egy dokumentumfilmet néznénk.
Ebben persze két nagyszerű színész játéka is a segítségünkre van: Julianne Moore és Steve Coogan is bámulatosan alakulnak át egyik pillanatról a másikra kezes báránnyá, vagy farkassá, attól függően, hogy épp kivel kell kommunikálniuk a színen... Az elején még próbálunk igazságot tenni, hogy melyiknél lenne jobb helyen szegény Maisie, de hamar rá kell jönnünk, hogy mindkettő hatalmas sz*r alak, a gyereken úgy veszekszenek, mint egy kenyérpirítón - csak a birtoklás a lényeg, az, hogy a másikkal kib*sszanak. Pedig még csak nem is hasonlítanak semmilyen jellemvonásban sem a másikra.
Ehhez pedig szerintem remek színészi alakításokat produkálnak. Coogan most is előhúzza azt a kártyát, ami neki a legjobban megy (cinikus p*cs), de egész jól kordában tartja magát, így legtöbb jelenetében csak egy sima bunkó üzletembert hoz ki magából. Moore pedig egy tőle szokatlan szerepben, Jessica Chastainhez hasonlóan rockeranyukává vedlik (ez a film egyébként előbb készült, mint a tavaly ilyenkor bemutatott Mama), azzal a különbséggel, hogy benne nem hogy feltámad az anyai ösztön, hanem inkább valami kapuzárási pánikszerűség uralkodik el rajta. És képes volt arra, hogy unszimpatikusabb legyen, mint amilyen a Carrieben volt!
A Maisiet játszó Onata Aprile nagyon ügyes, hiteles a szerepében, ahhoz képest, hogy milyen fiatal és hogy egyáltalán nem a regény alapkoncepciója köré húzták fel a jeleneteit. Alexander Skarsgård és Joanna Vanderham címszereplőnk alkalmi pótszüleiként remek párost alkotnak, előbbi nyegle pincére különösen tetszett: szimpatikus figura volt úgy is, hogy bár nem mutatták, de valahogy érződtek rajta az emberi hibái. Megörökölte Stellan papa tehetségét.
A Maisie tudja egy lassan kibontakozó, ezért aztán néha unalmasnak ható, régóta releváns témát boncolgató dráma nagyszerű színészi alakításokkal, de közepes rendezéssel. Még ennél is erősebben rá kellett volna gyúrni a címszereplő lelki állapotának bemutatására szerintem. Nem popcornmozi, de megéri megnézni, mert ha nem is olyan hatásos, mint mondjuk a dánok A vadászata, attól még erős érzelmeket vált ki a jóérzésű nézőkből. Nagyon örülök, hogy bár elég nagy csúszással, de végül csak behozták a hazai mozikba.
