A belgáknak tavaly nem sikerült bejutnia a legjobb ötbe (bezzeg ha a Rozsda és csontot nevezték volna), de idén ezzel a zenés(z) szerelmi drámával megszerezték a jelöltséget. Valahogy úgy áll a dolog, hogy az általam nem favorizált A nagy szépség tűnik a befutónak, legnagyobb kihívója pedig a dánoktól A vadászat, úgyhogy valószínűleg e két film mérkőzik meg a szobrocskáért... És ha úgy adódik, hogy szépen kioltják egymást, nevető harmadikként Alabama és Monroe ragadhatja magához a trófeát.
De nem ez a legvalószínűbb forgatókönyv és őszintén szólva továbbra is a dánoknak szurkolok, mert nagyon megérdemelnék az Oscart. Az Alabama és Monroe sem rossz film, de valahogy nem éreztem úgy a megtekintése után, hogy egy nagyon különleges darabot láttam, szimplán csak egy erős drámához volt szerencsém. Persze az én ízlésem még nem garantál semmit, hiszen megmondom őszintén, nem vagyok nagy country fan és nem osztom a film főhőseinek világnézetét sem. Legalábbis nem az itt prezentált formában.
Alabama és Monroe, azaz eredeti nevén Didier és Elise egy tetoválószalonban ismerkednek meg, ahol a lány dolgozik. A férfi meghívja a hétvégén tartandó koncertjükre, amire Elise el is megy - így kezdődik a kapcsolatuk, ami kezdetben nagyon szenvedélyes, de miután becsúszik egy baba, aki viszonylag korán, már kiskorában rákos lesz, főhőseink szerelme nagyon durván megsínyli a dolgot. Vajon képesek lesznek-e átvészelni ezt a kemény időszakot, vagy a felgyülemlett frusztrációk örökre megmérgezték már azt?
A rendező úr úgy gondolta, hogy dögöljön meg mindenki, aki normálisan szeretné követni a filmjét, ő nem szórakozik ilyen világi bohóságokkal, mint a jelenetek kronológiai sorrendje és nem is igyekszik felhívni az időbeli ugrásokra a figyelmet. Tudjátok ettől kicsit misztikusabb, nehezebben érthetőbb, egyszóval művészibb lesz a végeredmény, még ha ez az összevisszaság a sztori szempontjából nem szolgál semmi különösebb plusszal. Persze meg kellene nézni kronológiai sorrendben is, hogy ilyesmit bizton állíthassak.
A forgatókönyv egy színdarab alapján készült és talán a legnagyobb erénye abban rejlik, hogy a két teljesen eltérő világszemléletű főhőst úgy vázolja fel, hogy mindezek ellenére simán elhisszük, hogy egymásba vannak habarodva. Tudjátok, mintha a férj Ferrari szurkoló lenne, az asszony meg mclarenes. Ez egyben az egyik fő konfliktusforrás is (nem, nem a Forma-1), szóval nagyon is fontos volt az elején úgy beállítani a párost, mint akik az alapjaiban más gondolkodásmód ellenére is odavannak a másikért.
Ahogy az imdb-n írják: Alabama egy romantikus ateista, míg Monroe egy vallásos realista. Utóbbi egy eléggé érdekes kombináció, a fórumokon eléggé nehezen hiszik el, hogy ilyen ember létezhet, de ha nagyon leegyszerűsítjük a dolgot, én magam is vallásos realistának tartom magam... Az a legjobb ebben a felállásban, hogy kicsit átvariálva (romantikus-vallásos, ill. realista-ateista) is tökéletesen működnének a konfliktusok. Csak úgy ugyebár nem lenne annyira egyedi...
Johan Heldenbergh és Veerle Baetens játsszák a főszerepeket - ez így a hazai közönségnek szerintem nem sokat mond, hiszen kevésbé ismert belga színészekről van szó. De persze ez nem jelenti azt, hogy ne lennének nagyon jók a filmben: különösen tetszett Veerle Baetens (Monroe) összeomlása és Johan Heldenberg (Alabama) kiakadása a politikai játszmák kapcsán (ugyanis a filmben/filmmel erősen kritizálják a politikai lobbyt a rákkutatás akadályozásában).
Hát igen, erről azért hosszan lehetne értekezni: Létezni fog-e valaha egy olyan gyógyszer, ami a rákos betegségek többségét meggyógyítja? (nem), létezhetne-e ma már olyan gyógymód, ami hatásos lehet? (igen, csak baromi drága lenne), miért halad ilyen lassan a tudomány ezen a téren? (mert sajt), stb... Gondolatébresztésre sem utolsó tehát az Alabama és Monroe, de mégsem érzem úgy, hogy fontos dolgokról maradna le az, aki esetleg nem nézi meg.
