Steven Soderbergh nem kér már többet a mozifilm-készítősdiből, a Mellékhatások leforgatása után visszavonult. Legalábbis így közel egy évvel a bejelentés után még így látszik. Persze Sean Connerytől tudjuk, hogy soha ne mondd, hogy soha, még akkor sem, ha nagyon elszánt vagy. Az egyik legjobb zsánerzsonglőr azonban továbbra is a kamera mögött képzeli el az életét. Most éppen egy TV-be készülő minisorozaton ügyködik, tavaly pedig még sebtében leforgatta a mai bejegyzés témáját, a Túl a csillogásont.
Hmm, valami fura itt... A szerencsésebbek ugyanis idehaza moziban is megcsodálhatták, hogy mi történik a gyertyatartó mögött (amire az eredeti cím utal), de ez aligha változtat a tényeken: ez egy TVfilm. Persze azok közül kiemelkedően magas minőségű, igényesen elkészített darab, nem csoda, hogy Soderberghék végignyernek vele minden rangos TV-s díjat, ami csak a földkerekségen létezik. Mi nézők pedig annyit veszünk észre mindebből, hogy mintha egy kicsit az átlagosnál többet beszélgetnének a szereplők zárt terekben...
Liberace (ejtsd: Liberáccsi) hatalmas sztár volt. Elsők közt volt, akik rájöttek arra, hogy mekkora potenciál rejlik a televízióban egy előadóművész számára és ezt ki is használta. Ma már persze triviálisnak tűnhet, de ő találta ki azt, zongorázás közben a kamerába, egyenesen a nézők szemébe nézzen. Las Vegasban óriási sikerű előadásai voltak, a nők imádták és hiába a harsány ruhák, meg a sok egyéb árulkodó jel, a népnek fogalma sem volt arról, hogy valójában meleg és csak úgy falja a férfiakat...
Az egyik hódítását Scott Thorsonnak hívták, aki önéletrajzi ihletésű könyvet írt a Liberaceval folytatott viszonyáról, amire annak rendje és módja szerint le is csaptak Hollywoodban. A projekt a legjobb kezekbe került, mondhatni elég nagy szerencse, hogy TVfilmként ilyen neves rendező kapta meg a megbízást. Soderbergh mindig meg tudja tölteni frissességgel a rendezéseit, hiszen szinte mindig más zsánerrel próbálkozik, még ha egyébként nagyon ragaszkodó típus is - már ami a színészválasztását illeti.
Matt Damont például 7. alkalommal dirigálta, de producerként két másik filmjében is (Sziriána, Egy veszedelmes elme vallomásai) jelen volt Soderbergh. Michael Douglas pedig harmadik alkalommal fogadta tőle az instrukciókat, amik most kb. annyiból állhattak, hogy "csak minél harsányabban, a lényeg, hogy az összes melegekkel kapcsolatos sztereotípiát belesűrítsük ebbe a 2 órába". És a két főszereplő annak rendje és módja szerint tette is a dolgát.
A készítők legnagyobb szerencséjére az alapanyag egy megbízható, belső forrásból származott, Liberace élete pedig amúgy is maga volt a tömény giccs, szóval az első pillantásra öncélú, szándékosan provokatív képsorok nagyon is hiteles képet adnak Las Vegas legnépszerűbb előadójának mindennapjairól. Sajnos néha túlságosan is. És itt most nem a férfiak közti intim jelenetekre, sokkal inkább a mindennapi apróságokra és beszélgetésekre gondolok.
Mert ezekből meglehetősen sok van és egy idő után óhatatlanul is unni kezdjük magunkat a nézése közben. Hiába a merész témaválasztáshoz passzoló merész megvalósítás, a zseniális színészek játéka, nem halad olyan gyorsan előre a történet, mint ahogy azt az ember elvárná. A mozifilmekhez viszonyítva a hossz stimmel, csak a tempóval van gond, míg TVsorozatokhoz viszonyítva a tempó megfelelő, de a 2 órás játékidő embert próbálóvá válik.
Szóval zseniális emberek zseniális megnyilvánulásai egy csipet unalommal tálalva. A téma persze kényes, a homofóbok ne ezzel kezdjék a meleg kultúrával történő megismerkedésüket (a csillogás előtt előbb a barátságon legyenek túl), mert itt mindent megkapnak, amiért a saját nemük iránt vonzódó férfiakat utálni lehet. Persze aki érti a "poént", annak sok kellemes percet okozhat, no meg nem mellesleg elég sok drámai pillanatot is tartogat, hiszen ahogy az a 80-as években a melegek kirívóan magas százalékával történt, Liberace is az AIDS áldozatává vált.
