Kétségkívül ez a film volt a tavalyi évről a legnagyobb hiányosságom, de végre ezt is pótoltam. Hogy miért maradt ki? A csillagok szerencsétlen együttállása, meg a szokásos dolgok, tudjátok... Leginkább azért, mert ahhoz, hogy fel tudjam venni a fonalat, újra meg kellett volna néznem az elsőt, de valahogy mindig találtam "fontosabb" filmeket a szabadidőmre. Na de most! Öveket becsatolni, mert J.J. Abrams újfent térsebességgel száguld - legalábbis a film sztoriját most is elképzelhetetlen sebességre kapcsolta.
Ez egyfelől örvendetes, másfelől viszont már megint az a helyzet, hogy lefogadom: egy év múlva egy nyamvadt jelenetre sem fogok emlékezni a filmből, ahogy az anno az első rész kapcsán is megesett velem. Ez nem feltétlenül baj egyébként, mert a Sötétségben kétségkívül remek szórakozást nyújt, pörgős, akciódús és látványos, ahogy az a nagykönyvben meg van írva (így az, hogy jó filmet láttam, sokáig megmarad bennem). De - ahogy azt már az előző részről szóló írásomban is megemlítettem - ennek ára van: a sztori csak másodlagos elemmé degradálódik.
Miután egy bolygómegmentő akció félresikerült, Kirköt felfüggesztik, Spockot pedig áthelyezik. Egy bizonyos John Harrison terrortámadást hajt végre (felrobbant egy archívumot) azon galád okból kifolyólag, hogy egy helyre gyűljenek a Csillagflotta fejesei, akiket ott könnyűszerrel kiirthat. Jó páran ott is hagyják a fogukat, többek közt az Enterprise régi-új kapitánya, Pike is, így Kirk végül visszakapja a hajóját, mellé egy paranccsal Marcus admirálistól, hogy vadásszák le Harrisont, akiről kiderül, hogy az ellenséges Klingonok bolygóján húzta meg magát...
Az első résznél mindenképpen csavarosabb sztorival van dolgunk, az írók nem voltak restek játszani a nézők érzelmeivel, bemutatni mindkét oldal véleményét, így végül John Harrison, aki valójában Khan, egy egészen izgalmas főgonosszá válhatott. A Star Treknek egyébként az egyik legnagyobb hátránya a Star Warsszal szemben a karakteres ellenlábasok hiánya - legalábbis amennyire én tudom, sosem sikerült egy Darth Vader, vagy egy Palpatine-kaliberű gonosztevőt kreálniuk ezidáig.
A leghíresebb kétségkívül a második mozifilm Khanja volt, ezt még én is tudom, pedig nem is láttam az eredeti részeket. Emlékszem, amikor szűrődtek ki az információk, a készítők kb. a mozipremier napjáig tagadták, hogy a John Harrisonként castingolt Cumberbach valójában Khan lenne, de a fél internet már tényként kezelte a dolgot. És voilá. Tavalyelőtt ugyanez esett meg a Sötét lovag: Felemelkedéssel és Thalia Al Ghullal - ott is a végsőkig tagadták, hogy Miranda Tate csak egy felvett személyazonossága Rha's lányának.
Az ilyen produkcióknak mindig ez a rákfenéje, hogy túl nagy figyelmet kapnak már a forgatás közben is, szegény kreátorok pedig vért izzadva próbálják (persze sikertelenül) visszatartani az információmorzsákat. De ezek a körülmények nem szabad, hogy negatívan befolyásolják a filmről alkotott véleményünket. Az alapkoncepció egy dolog, a félrevezető marketing (nevezetesen pont a Sötét lovag trilógia óta dívó "komoly" hangnemmel való beetetés) meg egy másik - erről szegény író-rendező, de pláne maga a film nem igazán tehet.
Ezeket figyelembe véve azt tudom mondani, hogy igen, sikerült. A folytatás színvonala egy hangyaf*sznyit sem esett az első etaphoz képest. Ezért is szomorú, hogy Abrams a harmadik részhez valószínűleg - A Star Warsok forgatásai miatt - már nem tér vissza, pedig ha még egy film erejéig tartani tudná ezt a szintet, a legjobb trilógiák közt emlegetném a rebootolt Star Trek szériát. Tőlem, aki sokáig viszolygott ettől a világtól, mindenképpen egy hatalmas elismerés.
Ami a színészeket illeti: a régi gárda ismét jól szuperál, ismét próbáltak mindenkinek valami olyan feladatot adni, ami fontos és csak ő tudja megoldani, így téve minden ismertebb karaktert pár percre a reflektorfénybe. A Kirk és Spock közti dinamika most végre már 100%-on üzemel (az első részben ugyebár sokáig utálták egymást), de az igazán nagy dobást az újonnan szerződtetett színészek közt kell keresni. Az ex-robotzsaru, Peter Weller talán haloványabb a vártnál, de panaszra nála sem lehet okunk.
Viszont Cumberbatch... Még az eredeti orgánumára cseppet sem hasonlító magyar hang sem tudott belerondítani a játékába. Mindenféleképpen hatalmas javulás az első rész túljátszott, rajzfilmgonoszra emlékeztető Nerojához képest. Benedict szerencsére hatalmas karizmával rendelkezik, így még azt is megbocsátjuk a filmnek, hogy 263. alkalommal is ellövik benne az "azért hagyta, hogy elfogjuk, hogy bejusson hozzánk", röpke 5 év alatt klisévé váló fordulatot.
