Te jó Isten! Mi volt ez a sz*r? Körülbelül ennyi futott át az agyamon, miután megjelent a "The End" felirat, 100 percnyi kínszenvedésnek vetve véget. Brian De Palma egykor ünnepelt rendező volt, aki a Hitchcock által kitaposott utat járva rendezett pár, azóta klasszikusként emlegetett mozit. De sajnos azok a filmek nem ebben az évezredben születtek, ahogy maga De Palma is megrekedt valahol a 80-as években. Ma már csak kamaszos fémfatálak iránti rajongásáról készít filmeket, méghozzá meglehetősen rosszakat.
A mostani próbálkozásával egyenesen odáig ment, hogy egy két évvel korábbi francia filmet, a Szerelmi bűnöket remakeelte (nagyon fontos volt ilyen hamar), mert megtetszett neki. Emlékszünk még a Johnny Depp-Angelina Jolie párossal leforgatott Az utazóra? Ha azt felesleges, értelmetlen és bugyuta filmnek tartottad, akkor a Gyilkos vágyakat messziről kerüld el, mert én mondom: ezerszer rosszabb. De Palma ezzel végérvényesen leírta magát a szememben.
Nem, nem vagyok nagy De Palma rajongó, de azért többre tartottam egy biztos kezű iparosnál, egy ügyes Hitchcock imitátornál. Ezért sem értem, miért ontja magából újabban a sz*rt. Mert mit is akart pontosan ezzel a filmmel? Ha elaltatni, majd megnevettetni, akkor jelentem, sikerült. Ha elborzasztani, elámítani és megijeszteni, akkor viszont mellément. A műfaji besorolás az utóbbiakra enged következtetni, úgyhogy most már tényleg csak arra lennék kíváncsi, hogy mit láttak ebben a forgatókönyvben/koncepcióban a színészek, amikor rábólintottak?
Egy Sherlock Holmes: Árnyjáték forgatási szünettel kezdünk, ahol Rachel McAdams, Noomi Rapace és Paul Anderson dumcsiznak épp egy ultramodern berlini lakásban. Rachel egy menő vállalat igazgatójának, Noomi pedig Rachel beosztottjának képzeli magát, míg Paul csak a pénz és a punci miatt lóg velük. Miközben egyre inkább belebonyolódunk a hatalmi játszmákba, felüti a fejét a féltékenység és a két nő közti rivalizálás egyre inkább eldurvul. Ennek bizony csúnya vége lesz...
A sejtelmes hangulat, a szürke színek, a lassan építkező történet úgy 20-30 perc után hatni kezd: a nézők szemhéjai óhatatlanul elkezdenek elnehezedni, a szék egyre kényelmetlenebbé válik, de már a mocorgás sem segít sokat. Itt bizony édes álom van készülőben, olyan, amilyent még a parlamenti közvetítések sem képesek kiváltani, hiszen legalább azokban néha el-elhangzik olyan mondat, aminek segítségével a vérnyomásunk az egekbe szökik.
De Palmának ezt erotikával kellett volna megspékelnie, olyan nem sokat mutató, de annál többet sejtető képsorokkal, amikre még a HD pornón nevelkedett generáció tagjai is felkapják a fejüket. A sztori számtalan lehetőséget kínálna erre, de a készítők nem nagyon éltek vele. Pedig Noomi Rapaceról például biztosan nem állítható olyasmi, hogy ne lenne bevállalós - aki látta A tetovált lány filmeket, tudhatja, hogy miről beszélek. Ehhez képest csak egy "mezei dugással" szúrják ki a szemünket, az is csak a mobiltelefon kamerájából mutatva.
És igen, mindezt én mondom, akit nagyon tud idegesíteni az öncélúság bármilyen formája egy filmben - ehhez a meztelenség is hozzátartozik, de mégis azt gondolom, ezen csak az segített volna. Szükség lett volna a fülledt hangulatra, úgy talán még nagyobbat szólt volna a harmadik (és egyben utolsó) felvonásra tartogatott bűntény, annak minden egyes csavarjával. Megint csak azért nem voltam biztos a végkifejletben, mert nem tudtam, hogy a nagyon kiszámíthatóra, vagy az eggyel kevésbé kiszámíthatóra kell gondolnom...
Sajnos az előbbire. De ez már tényleg nem oszt vagy szoroz a végső ítéletemet illetően, mert mire ide eljutottam, már minden reményem odalett. De Palma egyébként a végletekig fokozta a gagyit, a kb. ötször az álmából hirtelen felriadó főhősnővel ("most akkor álom volt, vagy sem?" típusú felesleges sz*rkeverés), a misztikus nőalakkal és a rendőrnyomozó éjszakai virágcsokros látogatásával. Most komolyan: ki az a barom, aki azután megy oda egy vadidegenhez egy b*szott nagy csokor virággal, miután már mindenkinél rég fellőtték a pizsamát? És ez még csak az egyik legkisebb problémám a filmmel.
