A horror zsánerébe ritkán ölnek nagy pénzeket, lévén tipikusan a nézők egy szűk rétege vevő az ilyesmire, már pusztán a korhatárbesorolások miatt is. Mostanában az USÁban a szellemes sztorik a menők, hiszen a fekete- és latino kisebbség zabálja az ilyesmit és elég nagy vásárlóerőt jelentenek már. Ezek lényegében a found footage horrorokból evolválódtak (Paranormal activity), amit kb. 15 éve hozott divatba az Ideglelés. És hogy miért beszélek a Kocka kapcsán épp erről?
Kicsit nyakatekert a logika, de a lényeg kb. annyi, hogy mindegyik egy jó alapgondolat köré épült, amit olcsón meg lehetett valósítani és a kész filmek egyszerre meg is találták a maguk közönségét... kivéve a Kockát. A Kocka ugyanis nem a mozikban, hanem inkább a videotékákban hódított: míg az Ideglelés, vagy a Paranormal activity szemérmetlen módon sokszorozta meg mozipénztáraknál a beleölt pénzt, addig a kanadai Kocka éppen csak visszatermelte ezt az összeget.
Ezért váratott az egyébként lényegesen gyengébb folytatás és előzményfilm is jó néhány évet magára és talán ezért nem volt akkora felhajtás anno Vincenzo Natali filmje körül. Holott ez egy nagyon ügyesen kigondolt, még ravaszabb módon leforgatott és egy-két hibától eltekintve remekbe szabott párbeszédekkel operáló thriller-horror, ami esetében nem véletlen, hogy rövid időn belül kultfilm lett. De miről is szól pontosan a sztori és hogyan is el elképzelni ezt a "kockát"?
A címszereplő egy amolyan 26x26-os Rubik-kocka szerűség, csak épp egy kisebb szoba mérettartományába eső darabokkal. Folyamatosan forog és az egységek közül jó néhány halálos csapdákat rejt. Ebben ébred fel néhány ember, mit sem tudván az okokról, hogy miért is kerültek pontosan oda. A feladat adott: ki kellene jutni ebből a konzervdobozból mihamarabb... A kérdés már csak az, hogy rájönnek-e főhőseink a titok nyitjára és vajon ki hogy viseli közülük a bezártságot?
A milliónyi sz*r horror végeláthatatlan, bűzlő tengeréből két dolog emeli ki a Kockát: az egyik a nagyon ügyesen a címszereplő köré megteremtett és ott végig meg is tartott misztikusság, ami rengeteg kérdést vet fel, de a készítők nagyon okosan egyet sem válaszolnak meg belőlük. Talán az egyik legjobb ötlet ez volt a film összerakásakor: hagyták az egészet a francba' lógni a levegőben, hiszen valójában nem is ez volt a fontos, hanem a bekezdés elején említett másik dolog: a szereplők.
Mert ez a film a karaktereivel hódít. A klausztrofóbiára rásegít a fémes, nem természetes közeg (nem véletlenül nevezték el valamennyi figurát egy-egy börtönről), a vészjósló színek, a forróság, amit a szereplők folyamatos izzadása jelez. Nem csoda, hogy egy ilyen környezetben előbújik az emberből az állat, ha hamar elveszti az önkontrollt, ha a kijutás érdekében hátrahagyná a gyengéket, ha annyira begolyózik, hogy gyilkosságra is vetemedik. Ehhez persze életszerűre kell megírni a párbeszédeket, hagyni kell időt arra, hogy elhiggyük a fokozatos "átalakulást" és persze azt sem árt, ha hihetően a színészeink...
A párbeszédekkel különösebb baj nincs - néha talán kicsit túl hamar rájönnek egyik-másik trükkre, de végül is egy nagyon okos lányról van szó, akit okkal választottak ki erre a feladatra a... valakik, akikről, mint említettem, semmit sem tudni meg a filmből. A DVD kommentárban gazdag milliárdosról hablatyol a rendező, míg olyan pletyka is kering, hogy UFÓs jeleneteket is forgattak, mintha ők állnának az egész mögött. De mint már említettem, ez nem derül ki pontosan és végül is teljesen mindegy.
Szóval a párbeszédek rendben vannak, a színészek, bár egyik sem nagy név, hihetően alakítanak. Maurice Dean Wint, a rendőrt játszó ipse kapta a legnehezebb feladatot, ő az, aki a film végére teljesen átalakul, de szerencsére megvolt hozzá a kellő eszköztára (gondolok itt például a mimikájára), úgyhogy hatásosan tolja. Az már más kérdés - és talán ezt az öncélúságot mindenképpen fel lehet róni a Kockának -, hogy magának az átalakulásnak a fokozatosságával már akadnak problémák.
A vízválasztó jelenet például eléggé erőltetett szerintem, bár tény, hogy egyben hatásos is, az ilyesmiből meg nem árt, ha van az ember filmjében, ugyebár... A díszletekre sem lehet különösebb panasz. A trükkökön persze látszik a kis költségvetés (nagyon gagyi CGI-jal gyilkol néhány terem, a rázkódásokkor pedig nem az építmény, hanem a kamera mozog), de például a különböző szobákat nem építették meg külön-külön, hanem mindig ugyanott forgattak, csak a háttérvilágítást cserélték ki - ötletes és persze logikus is.
Közel 20 év távlatából persze mindent szebbnek lát az ember, de én még mindig azt mondom, hogy a Kocka egy nagyon is kötelező darab a zsáner berkein belül. Vitathatatlan erényei elfedik az apróbb hibákat, bár az alapkoncepciót (bezárunk embereket egy szobába, hogy lássuk, meddig mennek el, na meg persze a végén csavarunk egyet a dolgokon) csak a Fűrésznek sikerült csúcsra járatnia 7 évvel később. Ha egy kis klausztrofób élményre vágysz, csak ajánlani tudom.
