Az utóbbi hetekben sajnos kevesebb időm jut a blogolásra, sőt, még a filmnézésre is, ezért kicsit ritkábban jelentetek meg cikkeket, hogy tudjam tartani az iramot. Most annyira el vagyok havazva, hogy szakítani kényszerülök a hagyományos formulával és inkább rövid, tömör és velős véleményekkel jelentkezek az utóbbi hetek sajnos számomra szegényes kínálatával. Most két, a kilencvenes évek közepén készült képregényfilm kerül a terítékre:
Páncélba zárt szellem / Ghost in the Shell (1995)
Továbbra sem sikerült beleszeretnem a távol-keleti filmes kultúrába. Ez a világ annyira távol áll tőlem, hogy egyszerűen képtelen vagyok belefeledkezni abba, amit látok. A Páncélba zárt szellem egy üdítő kivétel, erre még én is azt tudom mondani, hogy érdemes megnézni. Félre ne értsetek, fura film ez is, de kiváló kérdéseket vet fel. Olyanokat, amin elgondolkozik az ember. Olyanokat, amiket nem feltétlenül várnánk egy rajzfilmtől.
Persze azért itt többről van szó egy egyszerű rajzfilmnél. Egy képregényből (mangából) készült, azóta több folytatást is megélt, filozofikus hangvételű mű, amiből elég sokat merítettek (többek közt) a Wachowski fivérek is a Mátrix készítésekor. Abszolút érthető tehát a rajongás körülötte, még akkor is, ha az adaptáció szerintem rengeteg betegségtől szenved.
A sztori fél órában is elmesélhető, de ennek ellenére bonyolult, néha nehezen követhető (van valami finom rasszizmus abban, hogy nem bírom megjegyezni a japán neveket, de ez persze az én problémám). Az alapgondolat - mint ahogy arra már utaltam - zseniális, a hangulatteremtés annyira jól sikerült, hogy a történetben keletkezett lyukakat is simán elfedi.
A Páncélba zárt szellem legnagyobb erőssége a mondanivaló mellett a zene. Fantasztikus soundtracket kreáltak hozzá, olyat, ami napokig megmarad az ember fejében. Persze önmagában, képek nélkül ez még kevés lenne, de a szokásos (szerintem) gagyi mangarajzokon kívül szerencsére a háttér, a jövő modern, mocskos, de mégis sterilnek ható városképével karöltve megteremtik mindazt, amire itt szükség volt.
Miben bízhatunk? Kiben bízhatunk? Megbízhatunk-e a saját emlékeinkben, vagy eljön az az idő majd, amikor az agyunkat is olyan könnyű lesz manipulálni, mint átírni egy rosszul sikerült fogalmazásban a bevezetőt? Napjaink közéletét látva, ha nem is a Páncélba zárt szellemben felvázolt szofisztikált technikákkal, de ezt a mesterséget már most is nagyiparban űzik a vezetőink, meglehetősen hatásosan...
Páncélba zárt szellem az imdb-n
Páncélba zárt szellem előzetes
A holló / The Crow (1994)
Az egyik leghíresebb filmes tragédia köthető A holló forgatásához, bár biztosra veszem, hogy az alkotók megelégedtek volna egy kicsit kevesebb hírnévvel, cserébe ha Brandon Lee (Bruce Lee fia) túléli a balesetet. A balesetet, amelyben a Mókást játszó színész szerepe szerint rálő főhősünkre, egy pisztollyal. Egy pisztollyal, ami végül tényleg elsült.
Egy korábbi pisztolycsövet közelről mutató vágókép miatt egy golyó bent maradt a csőben véletlenül, így amikor a film eleji erőszakolós jelenetet vették fel, a 2-3x több puskaport tartalmazó vaktöltény ereje szépen kilőtte azt, egyenesen Lee irányába. Az ominózus pillanat egyébként látható a filmben is - nem kicsit morbid dolog. Természetesen A hollót Brandonnak és a barátnőjének ajánlották.
A koporsójából felkelő bosszúálló, igazságosztó sztorija egyébként faék egyszerűségű. Négy rosszfiú kioltja főhősünk, Eric és barátnője életét, akiknek ezért meg kell lakolniuk. Úgyhogy a halhatatlan (mert már halott), sérthetetlen férfi egy holló segítségével sorra levadássza a gonosztevőket, akik szépen meg is halnak, ahogy kell. A forgatókönyv megpróbál némi feszültséget belevinni az egészbe egy ártatlan kislányhoz kapcsolódó szállal, de sajnos ahhoz súlytalan, hogy különösebb érzelmeket váltson ki a nézőjéből.
A harmadik felvonásba szerencsére már tartogatnak némi akciót, aminek van tétje is... A látvány bennem a 80-as éveket idézte meg, szóval korához képest mindenképpen elavultnak tartom - de ez persze nem jelenti azt, hogy rossz lenne. Lee eredeti hangjához képest kifejezetten jobban sikerült a magyar szinkron, Zalán János hangja sokkal szerethetőbbé tette számomra a figurát.
A kultstátuszát megértem, a lelkesedést körülötte annyira azért nem... Szomorú érdekesség, hogy Heath Ledger is nagyon hasonló maszkban játszotta élete utolsó teljes szerepét (egyébként egész jó mash-upot lehetne készíteni a Tim Burton-féle Batmant és A hollót összevágva (utóbbit használva Jokerként természetesen)). És csak hogy mindenki örüljön: gőzerővel dolgoznak a remakeen, Luke Evans főszereplésével.
u.i.: mega-érdekesség: ő 2012-ben már játszott egy A holló című filmben (bár angolul más a címük), amiben John Cusack volt a partnere. Akinek meg egyébként Zalán János az állandó magyar hangja...
