Szegény filmet már csúnyán szédszedték idehaza az újságírók a magyar címe miatt, én magam is megemlékeztem már erről a gyalázatról egy cikk formájában. De lépjünk túl rajta, mert már igazán hozzászokhattunk volna a forgalmazók szójátékaihoz. Ezek több szót nem is érdemelnek, és igazából a film sem túl sokat, mert ha nem is kifejezetten szar, azért ínycsiklandó nyalánkságnak, de még menzás kajának se nagyon merném nevezni. Inkább előrágott sülthúsnak, egy kalap fossal körítés gyanánt.
Utóbbiból két adaggal is kapunk a film abszolút mélypontjául szolgáló Neil Patrick Harris-fosatós jelenetében, amin szerintem még Ted és egy gé gandzsa társaságában sem lehet röhögni... A hazai blogszférában a vélemények erősen oszcillálva oszlanak meg, remek képet képezve a film tényleges minőségéről. Oh igen, lehet ezen röhögni rengetegszer, de sajnos sírni is. És nem azt a jófajta, érzelemdús sírást váltja ki az emberből, hanem a kínos, szánalmas, "oh-jajj-ezt-meg-miért-kellett?" típusút.
Seth MacFarlane, vagy ahogy talán többen ismerik: "a Tedet elkövető csávó" humorát imádom. Ez egy elég meredek kijelentésnek tűnhet az első két bekezdés elolvasása után, pedig igaz. Én sokat tudok röhögni a Family Guyon, bár nem vagyok rendszeres néző, sosem voltam, de ha elkapok egy részt, még Brian irritáló álértelmiségi liberális szövegelése sem tudja elvenni a kedvemet semmitől. Imádtam a Tedet is (jut eszembe: újra ké'k néznem), úgyhogy sokat vártam ettől a filmtől is.
A koppanás ezek után szinte borítékolható volt, noha az esés erejét tompította az USÁhoz képest elcsúszott hazai bemutató, mert a gyenge visszhang és a lehúzó kritikák alapján felkészülten ért a dolog. Így tulajdonképpen még talán pozitívan is csalódhattam egy kicsit. De tényleg csak egy kicsit. Mert ha néha behunyjuk a szemünket, akkor összességében mégiscsak azt kell mondanom, ismét ellentmondva pár sorral korábbi önmagamnak, hogy kellemesen is el lehet szórakozni rajta.
De jobb lett volna talán, ha a vágóolló hálátlan feladatát nem a nézők szemhéjára bízzák. A majd' két órás játékidő így is túlzás, noha a trailerek alapján a főhős, Albert családjának elhalálozását végül ki is vágták (hiányzik egy dokis beszélgetés, egy temetés, van viszont egy bentfelejtett utalás a magát épp eltemető faterra a dombon). Nem mintha hiányozna, hiszen bőven lett volna még itt kidobálni, átírni, igényesebben megcsinálni ahhoz, hogy egy feszesebb, pörgősebb és viccesebb filmet kapjunk végeredményként. Egy olyat, amiről a többség pozitívan nyilatkozna.
MacFarlane a Ted sikere után szabad kezett kapott és ez lett a veszte. A kreatív kontroll hiánya néha áldás is lehet, de a legtöbb esetben kifejezetten rosszat tesz (lásd.: George Lucas esetét az eredeti és az "új" Star Wars trilógia kapcsán). Alapból merész gondolat a western döglődése közepette westernvígjátékot forgatni, a marketingesek így a Parlux "Tarantino szerint az év filmje"-jellegű, mindent egy lapra feltevő marketingstratégiáját választották, ami egyébként a bevételi adatokat elnézve még így is kevésnek bizonyult.
Az alapvető problémák az altesti "humor" (idézőjelben, lévén hogy nem vicces), a túl hosszan kitartott viccek (amik annyira nem viccesek, hogy darabonként 2 percet szánjon rájuk a film), a gyenge poén/perc rátán túl a történetben keresendők. Vagyis inkább a történet keresendő, mert az nem nagyon van. Főhősünk Albert, akit az Isten is XXI. századi liberálisnak teremtett, de pechére 130 évvel korábbra, ráadásul nem is a legjobb helyre született, így aztán nem találja a helyét.
Ezzel persze nem tud mit csinálni, de mivel akkoriban a racionalitás és a csóróság helyett a nők az állatias, férfias ösztönökre és a vastag pénztárcákra buktak, sajnos elhagyja a Mila Kunis pótlék (gülü szemek FTW) nője egy bajszos piperkőcért. Mindeközben a hírhedt bandita, Clinch felesége a városba érkezik inkognitóban és valami rejtélyes okból kifolyólag összebratyizik Alberttel, akivel aztán persze egymásba is szeretnek. Ezt azonban a Liam Neeson által megformált veszélyes bandita nem hagyhatja szó nélkül. Végül persze az ész felülkerekedik a nyers erőn, és mindenki boldog lesz.
MacFarlane játékát sokan fikázzák, de szerintem semmi olyat nem produkál, ami bántóan rossz lenne. Nem kiemelkedő, ez tény, de... lehetne rosszabb is (csak pozitívan!). Charlize Theronnak viszont jól áll a szerepe, Liam Neeson is elemében érzi magát (már a Seraphim Falls esetében is nyilatkozta, hogy szeretne vadnyugati pisztolyforgatót megformálni). A Giovanni Ribisi-Sarah Silverman duó különszáma, ami a sztorihoz kereken 0 elemet ad hozzá vicceske, meg minden, de rohadtul nem hiányzott.
Sajnos az előzetesekben a jobb poénok zömét ellőtték, a sokféle módot a vadnyugaton a halálra pedig annál tovább nem is bontják ki, mint ahogyan azt a trailerekben láthattuk. Az akkori helyzet abszurditására reflektálások általában jól sikerültek, az anakronizmusokon jóket lehet röhögni (bár a füvessütit full felesleges volt belekeverni), de az igazi ászok a film cameoi, amiből szám szerint 4+1 akad (Patrick Stewart hangját a szinkronos változatot nézők nem hallhatják). És gratulálok annak, aki Ewan McGregort kiszúrja - nekem nem sikerült.
Nemrégiben összeállítottam egy westernes toplistát. Nos, ott ennek a filmnek semmi keresnivalója, messze van attól, hogy egy lapon említsem még akár a Fényes nyergekkel is, noha azért sem rajongtam különösebben. A Monument Alley-s nyitóképsorok jól néznek ki, a westernhangulat is át-át jön, köszönhetően a jelmezeknek, de sajnos a műfajra jellemző klisék kifordítása és rendeltetésszerű használata közt sem sikerült dűlőre jutni, így meg nehéz dekódolni, hogy most akkor ezt komolyan gondolták-e, vagy sem.
MacFarlane a tervek szerint behúzott farokkal menekül a vadnyugatról vissza a kanapéra a TV elé, hogy saját felnőni nem akaró énjével újra beizzítsa a vizipipát: jön a Ted folytatása, ami remélhetőleg hamar elfeledteti az emberekkel ezt a kis csorbát. A Hogyan rohanj a vesztedbe az a film, amit a kanapén fekve, néha el-elszundítva meg lehet nézni, lehet rajta röhögcsélni, de újat csak a 10 év alattiaknak tud mondani, csak ugye ők meg még nem nézhetik meg... Kár érte, mert sokat vártam tőle.
