Luc Besson is azok közé az alkotók közé tartozik, akik sajnos már rég túl vannak a fénykorukon (nála ez a 90-es évek volt), de visszavonulás helyett a kevésbé minőségű munkák sorozatgyártására szakosodtak. A francia fenegyerek igazi terepe a forgatókönyvírás, de néha nem átallik rendezésre adni a fejét. De ez utóbbi 1997-ben sült el jól utoljára Az ötödik elemmel. Azóta meg... Nos, ha nem Arthur és a villangók undormányos világába próbálja becsalogatni a gyanútlan gyerekeket, akkor valami olyasmit produkál, mint mai filmünk, a Lucy.
Tavaly a Vérmesékkel súrolta alulról a jóízlés határát, most a kedvenc témájához, az erős női főhőshöz nyúlt ismét a Nikita, a Leon, a profi, na meg persze a Jeanne d'Arc után... A helyszín természetesen, mint szinte minden nyamvadt Luc Besson-sztoriban, Párizs, ahol ismét kapunk egy jó kis autósüldözést, Eiffel-torony nézegetést és egy újabb szeletet a furcsán működő francia rendőrségből. Azt azért ki kell hangsúlyozni, hogy mindezt tényleg szórakoztatóan sikerült abban a másfél órában prezentálni.
Lucy egy ostobenkó k*rva Tajvanban, akire a nemrég szerzett pasija rábíz egy aktatáskát, hogy adja át egy bizonyos Mr. Jangnak. A táskában 4 zacskó rézgálic spéci drog van, amit most készülnek Európában elterjeszteni. Lucy, ha már ott van, kapóra jön a koreai rosszfiúknak: az egyik zacskót belevarrják a hasába és útnak indítják. Ám előtte még jól megverik, amitől a zacskó kiszakad, és amitől Lucy hirtelen az agykapacitása sokkal nagyobb %-át kezdi el használni. Ez pedig Luc Bessonnál egyet jelent a szuperhőssé válással.
Baromi jól indul a film. De tényleg. Vicces, érdekes karakterek vannak benne, rögtön bevonz ez a világ, még úgy is, hogy a gengszterek indokolatlanul hűdenagyon gonoszak. Scarlett jól hozza a buta libát, ráadásul most egy tök másik oldalát mutatja meg ennek a karakternek, mint amit a Don Jonban láthattunk tőle. Vannak fasza bevágások (pl.: zsákmányt becserkésző gepárdok, egérfogó körül ólálkodó egér), amik szerencsére nem lógnak ki egy cseppet sem, sőt, kifejezetten egyedivé teszik a filmet. Piros pont.
Aztán ezek elmúlnak. Eltűnnek az érdekes karakterek, és előtérbe kerülnek a felszínesek: Lucyből lényegében egy robot lesz, a francia rendőrnek maximum az orra marad meg 2 óra után a néző emlékezetében, Morgan Freeman agykutató karaktere meg csak arra kell, hogy kommentálja azokat az eseményeket, amiket nehéz bemutatni úgy, hogy az egyszeri ember is megértse. Ez különösen a végén ütközik ki, de akkor nagyon: Lucy mindenféle furcsaságot csinál (Mátrixra hajazó dolokra tessék gondolni), a tudósok tátott szájjal állnak, közben néha kérdez az egyik valamit, Freeman - akinek egyébként miért is kellene ezeket tudnia? - pedig megválaszolja a felmerülő wtf-okat.
Az eleje annyira jó, hogy még azt sem érezzük zavarónak, ha két partyállat junkie beszélgetésébe Besson megpróbálja beleerőszakolni a "minap múzeumban voltam"-szerű kijelentéseket, csak azért, hogy rögtön az elején elhintse a cím jelentését (azon felül, hogy Scarlett karakterének is ez a neve): Lucynek hívják az egyik leghíresebb, 3,2 millió évvel ezelőtt élt ősembert. Ami (aki?) egyébként egy Australopithecus, és aminek nem közvetlen leszármazottai vagyunk, és ami még csak véletlenül sem úgy nézett ki, ahogyan azt a filmben bemutatják. De ez úgysem zavarja az átlagnézőt.
A film ezt követően a vicceskedésből és az ötletes megoldásokból átvált komolykodó sablonos sz*rságba, ami viszont baromi nem áll jól neki. Lucy felhívja az anyukáját egy kis lelkizésre (minek?), a rosszfiúkat nem öli meg, amikor lehetősége lenne rá, bezzeg mindenki mást lazán kinyír... Ja mert tudjátok, minden filmbe kell antagonista. De amint Lucy átváltozik "szuperhőssé"/"x-womanné" (hívjátok, ahogy akarjátok), hirtelen egy légypiszokká válik a koreai Gary Oldman - egyszerűen nincs tétje annak, amit gonoszkodik, mert tudjuk, hogy Lucynak elég csak a világ másik feléből rágondolnia, és máris halott (hasonlóan izzadott vért George Lucas a Baljós árnyakban, amikor valahogy a Tatooine-on kellett tartania Liam Neesonékat).
A lezárás pedig az értelmetlen lövöldözés mellett egy gyenge Kubrick-koppintás. Lucy is hasonlóan tapasztalja meg a tudást 10 percen keresztül, mint Kubrick főhőse a 2001: Űrodüsszeiában (ráadásul mindkettő film majomemberekkel nyit), hogy aztán rájöjjön, hogy az idő múlása definiál minket. Na igen, az a baj az okos emberekről szóló szkripteknek, hogy nehéz megírni őket, mert a forgatókönyvíró nem tud olyan okos lenni, ezáltal nem tud olyan jeleneteket írni, amiktől tényleg elhisszük, hogy a főhős az agya kapacitásának több, mint a 10%-át használja. Még úgy is, ha tisztában vagyunk vele, hogy ez az 10%-os dolog csupán egy városi legenda...
A Lucy összességében a bűnös élvezet-kategóriába épphogycsak befér. Butácska, de van stílusa, még ha nem is végig következetesen használja azt. Vannak benne jó dumák, jó jelenetek, de van benne jó néhány kínos rész is. Az autókázás ütős, ritkán érezni ennyire a sebességet a hasonló jeleneteknél. Az effektek nem rosszak, bár én szívem szerint azt a gagyi dinoszauruszt kihagytam volna. Ahogy kihagytam volna a film végi filozofálgatást is, mert szerintem nagyon rossz irányba terelődött a sztori. Ha a kezdeti frissesség kitartott volna végig, a nyár legjobb akció-vígjátéka vált volna belőle...
