Antoine Fuqua és Denzel Washington már korábban is dolgoztak együtt, és mivel annak egy jó film és egy Oscar-díj lett a vége, most már érdeklődve vártam, hogy vajon második nekifutásra mit tudnak alkotni. Az alapanyag ezúttal egy 80-as évekbeli TV-sorozat volt (manapság egyre népszerűbb ezeket is adaptálni), a végeredmény pedig az igazat megvallva egy nagyon is érdekes film lett. No nem a stílusbravúrok, vagy a zseniális rendezés/írás/színészi játék miatt...
Hanem mert ez a film egy paródia! Esküszöm, A védelmező olyan csodálatosan használja fel az akció, azon belül is az überbadass főhőssel operáló filmek minden egyes kliséjét, hogy nem lehet máshogy nézni rá, csak mint egy patikamérlegen kimért műfaj-kifigurázásra. És persze el lehet azon filózni, hogy valójában nem is annak szánták, de egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy két ilyen régóta a szakmában tevékenykedő vén róka akár egy percig is komolyan gondolta mindezt.
A Liam Neeson-féle akciótata-lázban égő világban még most is simán kajálja a közönség a 60+-os magányos akciósztáros, rendrakós filmeket, szóval a pénzügyi siker egy ekkora név bevetésével nem is volt kérdéses (azért Denzel egy (vagy több) kategóriával Pierce Brosnan felett van), az egyedüli talány csupán annyi volt, hogy mennyire lesz élvezhető a végeredmény. Mert ugye ez is tipikusan az a történet, amit lehet franchise-osítani, sőt, könnyebb is, mint mondjuk az Elrabolva-filmeket.
Visszavonult ügynök (?) főhősünk, Robert McCall álnéven (?) egy barkácsáruházi rakodómunkásként tengeti életét. Egy kis restibe jár esténként olvasni és kajálni, ahol már jól ismeri őt egy fiatal orosz prosti, akivel néhanapján szóba is elegyedik. Mivel a lány szimpatikus főszereplőnknek, amikor az egyik kuncsaft bántalmazza és erre még a stricije is rátesz egy lapáttal, Robert akcióba lép: először kivégzi az orosz maffia helyi kirendeltségét, aztán szép lassan rendet rak az egész városban, sok-sok borsot törve Mr. Puskhin, a vezér orra alá...
Egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy Robert nagymonológjait a rendőri munka tisztaságáról, a becsületességéről és a jelvény tiszteletéről komolyan gondolták. Valahogy úgy lehettek vele, hogy ha már feltétlenül egy olyan főhősünk van, aki lényegében az egész orosz maffiával egyedül száll szembe (sikerrel), akkor - mivel a karaktert úgy sem lehet már komolyan venni - belefér minden a buliba, a lényeg az amcsi értékelvek és a badass-ség megfelelő vegyítésében rejlik.
És ebben nagyon is következetesen vitték végig a filmet. A karakter motivációja annyi, hogy egy olyan prostiért áll bosszút, akivel úgy kb. 5x, ha beszélt eddig életében, Robert múltjáról tulajdonképpen semmit sem tudunk meg, de a mostani tettei alapján minimum ő volt a Batman, főellensége egy kinézetében és tetteiben is undorítóan mocskos rohadék, aki legalább annyira higgadt, mint főszereplőnk: a film során egyikük vérnyomása sem megy 120/80 fölé, ebben biztos vagyok.
Ha felrobban valami, nem nézünk hátra, még akkor sem, ha körülöttünk az épületek tetejéről is levisz mindent a robbanás szele. Ha meglőnek, vérzünk egy kicsit, talán még sántítunk is, de egy kis forró méz rendbe rak mindent. És természetesen az is nagyon fontos, hogy a barkácsáruházban fellelhető holmikat a lehető legkreatívabban használjuk fel a nagy leszámolás során, hiszen ha már egyszer bevállaltuk a 18-as karikát, illik sok véres jelenettel meglepni az erre szomjazó nézőket.
És ebben nincs is hiba. Robert gyilkol, mint a gép, hibázni nem nagyon hibázik, még a film vége felé sem - ha így vesszük, a műfajra egy nagyon jellemző klisét nagyon okosan ki is hagytak. Denzel teszi a dolgát, neki még ennyi idősen is elhisszük, hogy képes ezekre, a magyar származású Marton Csokas is emlékezetes rosszfiú lesz a tipikus karaktere ellenére is. Melissa Leót pedig már megint nem sikerült felismernem - ez zsinórban (nem viccelek) az ötödik alkalom. Az a nő egy kaméleon.
Azt sajnálom csak, hogy a nagyon tehetséges Chloe Grace Moretz ilyen kicsi szerepet kapott - az előzetesek alapján többre számítottam. Meg amúgy sem ártott volna kicsit jobban árnyalni a karakterét, mert az irodalom és a dalolászás után érdeklődő orosz prosti figurája sok megválaszolatlan kérdést rejt magában. Magára a filmre pedig szigorúan egy véres műfajparódiaként kell tekinteni, mert ennek az egésznek csak és kizárólag úgy van létjogosultsága. Ha pedig mégis komolyan gondolták... Hát, akkor nagy bajok vannak arrafelé...
