He's not the boogeyman, he's the guy you send to kill the boogeyman.
Már megint nem bírtam magammal, és kiugrottam északi szomszédunkhoz, oszt' beültem a moziba, ugyanis ott már több, mint egy hete vetítik Keanu Reeves meglepően jó visszhangot kapott akciófilmjét, a John Wicket (sajnos cseh felirattal, szóval angoltudás kell hozzá, ha esetleg nem tudnátok várni november 13-ig). Meglepően jó a visszhang, mert az előzetes jelek nem sok jót sejtettek: maga a főszereplő személye sem garancia már jó néhány éve a minőségi szórakozásra, de engem leginkább az tántorított el, hogy a rendezőpáros a kaszkadőrök világából igazolt át a kamera és az ordibátor mögé.
Ez pedig általában nem szokott jól elsülni, mert az ilyen beállítottságú emberek a saját területükhöz nagyon értenek, és minden mást (történet, karakterábrázolás, stb) telibeszarnak, a lényeg, hogy tele legyen a film jól kinéző jelenetekkel. Na most a John Wick annak ellenére lett az év akciófilmje, hogy ugyanezektől a hibáktól szenved. Mert a rendezőpáros megtalálta a gyógyírt a kórra: ez pedig az önirónia. Akkora adaggal, hogy könnyesre röhögtem magam a film nézése közben. Igen, a John Wick az év vígjátéka is egyben.
A sztoriról remélem már mindenki hallott, de aki esetleg mégsem: Egy orosz maffiózó fia ellopja John Wick autóját és megöli a kiskutyáját, aki emiatt nagyon dühös lesz, és kinyírja az egész maffiát. Ennyi a történet, nem több. És persze az önirónián kívül megkapjuk az utóbbi évek legjobb akciójeleneteit, és a legkúlabb dumáit. Stallone tanulhatna a John Wick írójától, mert szemmel láthatóan ő tudja, hogy mitől döglik a légy, ha egyszerre menő és vicces egysorosokat kell adni főhőse szájába. Ráadásul meglepően intelligensen rakta össze a szkriptet, elég sok ügyesen elrejtett set-up van benne, és hozzá jóféle pay-offokat kapunk.
A film egy, a fináléból előre hozott "hook" jelenet után egy teljesen jól működő, kvázi montázsjelenettel indul, amiben kb. 2-3 perc alatt elintézik John Wick háttérsztorijának 90%-át úgy, hogy közben egy hangot nem nyög ki egyik szereplő sem. Igen, ezek az emberek értenek a történetmeséléshez is! Egy kellemes csalódással kezd tehát a film, és a folytatás sem okoz csalódást: nincs idő az unalmas badarságokra, jöhet is az inciting incident, és pár perc múlva már azon kapjuk magunkat, hogy John Wick villámgyorsan felépülve az előző napi durva verésből, tucatjával irtja a ráküldött rosszfiúkat.
Miközben ezt írom, mellettem szól a TV, és épp az Elrabolva előzetese megy. Nos, valószínűleg ha Liam Neeson klasszikusának nézése közben benyomnál egy adag speedet, akkor hasonló élményt nyújtana, mint a John Wick. Vicces, mert a forgatókönyv eredeti változatában egy 60-as fickó volt a főhős, akit feltételezhetően a megszerzett "sztár" miatt fiatalítottak vissza 10-15 évet. És azt túlzás lenne állítani, hogy így hihetőbb lett a figura, mindenesetre könnyebben szemet hunyunk a főszereplő által bemutatott mutatványok őrültségén Reeves tolmácsolásában, mint egy lassan mankóval járó öregebb színésznél.
Persze, nem kell nagyító sem hozzá, hogy hibát találj a filmben (pl.: a rendőrség szabadságra ment a városban), de egyszerűen annyi a pozitívum, annyira érződik a filmen a készítők lelkes, szimpatikus hozzáállása, annyira királyok a fapofával előadott mondatok, amiken könnyesre röhögheti magát az ember, és annyira, de annyira... nem is tudom a megfelelő szót rá, de egyszerűen annyira überzsírkirályos a befejezés, hogy ki a francot érdekelnek ezek a dolgok?
Keanu Reeves végre megtalálta azt a szerepet, ami illik a színészi képességeihez, és ezt meg is hálálta egy teljesen korrekt performansszal. Persze Michael Nyqvist simán lenyomja a rosszfiú szerepében, de ez egy percig nem volt kérdés. Ahogy az sem, hogy az akciójelenet-specialista rendezőpáros elkényezteti a szemünket a lehető legelvetemültebb halomragyilkolásokkal. A kedvencem: Wick elüti az egyik rosszfiút, aki átpördül a kocsi tetején, miközben főhősünk a kocsibelsőből beleereszti a fél tárat, lekövetve az útját. Tömény zsenialitás - és nem ez az egyetlen.
És a kliséket is mesterien figurázzák ki: természetesen ott van a lángtengerrel a háttérben a kamera felé sétáló, vissza véletlenül sem néző főhős, van kifogyhatatlan pisztoly, van órákon belüli szinte teljes felépülés az egyébként durva sérülésekből, de az igazi királyság az utolsó összecsapás, amit csak a spoilerveszély miatt nem lőnék le. Ha elérkeztek oda, tudni fogjátok, mire gondoltam. Egy szó mint száz: a John Wick az évtized Elrabolvája, de talán még több is annál. Egy tök jó vígjáték, és egy közel tökéletes akciófilm. Badass, látványos és a helyükön kezeli a dolgokat. Még több ilyet!
Fun fact: Eva Longoria az egyik producere a filmnek.
