A Spierig tesóknak köszönettel tartozunk azért, hogy megajándékoztak minket a Daybreakers-szel, egy olyan vámpíros filmmel, amit minden hibája ellenére meg lehetett szeretni. Nem a filmművészet csúcsa volt, de hollywoodi minőségben hozták a nem kifejezetten hollywoodi-módit. Most, 5 évvel később, de ismét Ethan Hawke főszereplésével egy újabb szubzsánert próbáltak ki: "időutazós" filmet csináltak, annak minden paradoxonával, és mindfuckjával együtt.
Az alapanyag pedig ezúttal egy novella volt, méghozzá Robert A. Heinlein "All You Zombies" című irománya. És bár ebből a címből nem feltétlenül az időutazásra asszociálunk, egy nagyon érdekes kérdéskört dolgoz fel benne, ami tényleg olyan, hogy megéri rajta elgondolkozni. Függetlenül attól, hogy biológiailag lehetséges-e, amiről szó van, hiszen jelenlegi tudásunk szerint az időutazás sem az, szóval ez a sztori tényleg kimeríti a sci-fi fogalmát, méghozzá úgy, hogy minimális speciális effektus van csak benne.
A sztori szerint létezik az "időrendőrség", akiknek az a dolguk, hogy óvatosan visszamenjenek a múltba, és megakadályozzanak pár durva bűntényt, ezáltal megmentve sok-sok ember életét. Az Ethan Hawke által játszott, nevesincs főhősnek is ez a munkája: el kellene kapnia a 70-es, 80-as évek legrettegettebb tömeggyilkosát, a robbantásokra specializálódott "Sistergőt" - és bár valójában ez a film nem ezzel a sztorivonallal foglalkozik, engedtessék meg nekem, hogy ennél több konkrétumot ne áruljak el róla...
A fő csapásirány egy beszélgetés köré épül, ami egy bárban zajlik, ahová betér egy férfias küllemű nő, összehaverkodik a Hawke által játszott csapossal (természetesen ez az álcája időrendőrként), és elmesél neki egy roppant érdekes történetet. És ez akár még jó is lenne... Csakhogy: bár a sztori érdekes, ezt nem lehet elvitatni tőle, nem biztos, hogy filmre való - legalábbis nem az itt bemutatott formában. Olyan, mintha egy szörnyen hosszúra nyúlt expozíciót néznénk, és kell kb. egy óra, mire rájövünk, hogy az, amit látunk, az nem egy háttértörténet, hanem az A történet, és az időzsarus krimiszál csak valami ócska ürügy ennek az elmesélésére.
Hasonlóan Az őslakó című filmhez, itt is azt tudom mondani, hogy tényleg érdekes, tényleg jó sztori, de nem erre a formátumra való. Az alkotók nem, vagyis csak nagyon ritkán használják ki a filmben, mint médiumban rejlő lehetőségeket, sőt, igazából a mozgóképes megoldás rendesen megköti a kezüket, hiszen annyi információval a tarsolyunkban, hogy "időutazós" a sztori, már kb. 10 perc után össze tudjuk rakni a képet a kínosan szembetűnően szégyellős kamera (alakokat látunk, arcokat nem) használatából.
Nem arról van szó, hogy azzal "arcoskodok", hogy bezzeg én már mikor kitaláltam, hogy mi a megoldás, egyszerűen csak arról, hogy kicsit sajnáltam, hogy "tényleg csak ennyi". És ez nagyrészt a mozgókép formátumnak köszönhető, hiszen pont azok az elemek árulkodóak, amiket leírva nem találnánk annyira furának, mint így, filmen. Azonban legnagyobb bánatomra nem tudnék építő jellegű kritikával szolgálni, nem tudom, hogy lehetett volna áthidalni ezt a problémát (úgy, hogy nem csinálunk filmet a sztoriból, de ez más tészta).
A kis költségvetés nem engedi meg a Brad Pitt-Bruce Willis kombót, de a tesók kedvenc színészére, az idén negyedik Oscar-jelölését is begyűjtő Ethan Hawke-ra sem panaszkodhatunk. Sőt, most igazán elemében lehet, hiszen ő is azok közé tartozik, akik karakterszínészként jobban megállják a helyüket: az Időhurokban is ilyen szerepre van kárhoztatva, hiszen most a Sarah Snook által játszott "Leányanyájé" a főszerep.
Oh, és ő is nagyszerű választás volt, igaz, a férfias nő karakterét kissé sablonosan játssza, de a hiteltelenséghez talán a maszkmesternek is köze volt, ugyanis sajnos nem végzett hibátlan munkát. És bár akad pár fura pillanat (pl.: a csapos miért hiszi azt a Leányanyáról, hogy férfi?), a film logikája abszolút rendben van. Leszámítva persze az örök gonosz pillangóhatást, ami minden időutazós film rémálma, kivéve a Találmányé, de ott kapunk helyette más problémákat :)
Az Időhurok tehát egy "érdekes film", de inkább "érdekességként", és nem "filmként" érdemes foglalkozni vele. Ennek a sztorinak nem ez a médium való, de ahogy a már említett Az őslakó esetében, mégis örülök, hogy elkészült, így sokkal szélesebb bázishoz (köztük hozzám is) eljuttatva Robert A. Heinlein novelláját.
