Mondok egy csúnyát: a stop-motion animáció már kiment a divatból. Azt senki sem firtatja, hogy ez egy embertelen nagy munka, és páratlan dolog egy egész estés projektet megvalósítani így. Ezt az Akadémia tagjai is pontosan tudják, így rendszerint helyet szorítanak a jelöltek között az ilyen jellegű daraboknak, legyen az akár báb, vagy gyurma, így végül a Doboztrollok is megkapta a jól megérdemelt jelölését, noha sztorijában egyáltalán nem kiemelkedő, sőt, bántóan felszínes darabról van szó.
Arról meg nem is beszélve, hogy az alkotók maguk sem tudták, hogy kinek készítik ezt a filmet: a kisgyerekeknek? Hohó, hát ahhoz azért elég beteg látványvilága van, nem hiába kapta meg idehaza például a 12-es korhatárbesorolást! A felnőtteknek? Most komolyan, egy ilyen faék sztorival, ami maximum csak a ma születetteknek tud még újat mondani? A szakmának? Jah, csak gondolom a befektetőket erről elfelejtették értesíteni, mert azért, hogy az a szűk ezer ember szórakozzon rajta, kicsit drága mulatság...
Szóval úgy állunk, hogy a Doboztrollok a (szerintem) legjobb animációs filmek tökéletes ellentettje: mert míg azok legfontosabb ismertetőjegye, hogy a gyerekeknek, és a felnőtteknek is egyaránt szól, addig ez leginkább senkinek se... Talán ezért is emelték ki a stáblista közbeni jelenetnél, hogy mennyi munka akár csak 1-2 másodpercnyi anyagot legyártani így. Hogy legyen valami, amit lehet benne értékelni. De az igazság az, hogy jobb helyeken a feleslegesen elvégzett munkáért nem jár dicséret.
Cheesebridge csatornáiban rejtélyes lények lakoznak: a doboztrollok. Utálja is őket a jónép, főleg miután kiderült, hogy elraboltak egy gyereket. Szerencsére ott van a városnak Archibald Snatcher, aki némi befolyásért cserébe (ezt a fehér kalap jelképezi) vállalja, hogy kiirtja a férgesét. Persze hamar kiderül, hogy a doboztrollok nemhogy nem gonoszak, hanem kifejezetten segítőkész lények, és hogy Archibald egy köcsög, aki mindent megtesz a hatalomért, mégha messziről lerí róla, hogy nem való abba a környezetbe, ahová vágyik.
A mese kb. 90%-a egy elképesztően suta és buta maszlag, ami a jól ismert paneleket hasznosítja újra, és tulajdonképpen arról szól, hogy attól, hogy valamit nem ismerünk, még nem kell félni tőle, hiszen lehet, hogy az valójában valami csudijó dolog. A maradék 10% pedig próbál önreflexív lenni, amit úgy érnek el, hogy a gonosz csatlósai folyton mondogatják, hogy márpedig ők a jó fiúk, ugye? Ami még akár működne is, ha az a maradék 90% nem menne ennyire félre.
Poénok? Na, azok nincsenek. Legalábbis nem jönne ki belőlük egy Pixar rövidfilmre való sem. Nem ismerem az alapanyagot, de kevesebb morbiditás, és több humor kéne ide... Kreativitás? Az azért akad. A doboztrollok nevei ötletesek, rengeteg ügyesen átgondolt, és technikailag korrekt módon kivitelezett jelenet van, de ennyi elmondható a legtöbb hasonszőrű produkcióról is, ettől még nem lesz automatikusan jó valami, bár kétségtelen, hogy sokat nyom a latban.
Karakterek? So-so akadnak csak. Ami kicsit vicces, tekintve hogy a doboztrollokra is kb. 1-1 bélyeg van vizuálisan, és karakterben is rásütve. Ez ugyanis a többi szereplőre is igaz: a naiv kisfiú, a morbid kislány, a velejéig gonosz gonosz, a nemtörődöm apuka, az őrült tudós... De ami végleg hazavágja az egészet: mit tudunk meg Cheesebridge-ről? Hülyék a vezetői, az ott élő emberek szeretik a sajtot, és félnek a doboztrolloktól. Aztaaa! Mennyi információ! Pedig ez a kis mikroközösség egy csomó jó jelenetnek, és kreatív megoldásnak nyújthatott volna megfelelő táptalajt.
Visszakanyarodva az Oscar-díjhoz: szégyenteljes, hogy ez a film bekerült a legjobb ötbe, míg A Lego-kaland nem. És elnézve a felhozatalt most már tényleg csak egy versenyzőnek tudok tiszta szívből szurkolni. De ott sem teljes a boldogság, mert az Így neveld a sárkányod 2. helyett az első résznek kellett volna odaítélni anno a szobrot, csak hát ugye az a fránya Toy Story 3...