Avagy a mexikóiak válasza A Lego-kalandra... Vagy valami ilyesmi. És hogy mi a közös a két animációs filmben? Most nem a humorra, vagy a kreatív megoldásokra gondolok, hanem arra, hogy bár a Golden Globe-ra mindkettőt jelölték, az Oscar-jelöltek bejelentésekor mégsem hallottuk egyik címet sem. Talán az lehet az oka, hogy az animációs szakembereknek az Akadémiánál hiányzik a humora, és csak és kizárólag az olyan kedves, aranyos, tündi-bündien kreatív filmeket tudják értékelni, amiket a Pixar gyárt?
Oké, bevallom őszintén, szerintem nincs egy súlycsoportban A Lego-kaland és Az élet könyve. Mert bár mindkettőnek van szíve, és hasonló a humora, utóbbi mégis jóval kevesebb poénnal szolgál. Mert bár mindkettő egyaránt szól kicsiknek és nagyoknak is, és vizuális téren is egyediek a maguk módján, utóbbi mégis kevesebb kreatív megoldással, és több elnagyolt, túlságosan is "rajzfilmes" elemmel szolgál, amiket aztán nem kezel le kellő öniróniával. Pedig még az is van benne. Csak valahogy abból sincs elég.
A sztori egy gyerekkorban kialakuló szerelmi háromszögről, és az alvilág két urának, La Muertának, és Xibalbának a fogadásáról szól. Anélkül, hogy nagyon mélyen belemennénk a mexikói mitológiába: előbbi a Tündérkeresztanya a Hamupipőkéből, utóbbi meg Hádész a Herkulesből... Legalábbis a személyiségük alapján. Na, szóval a fogadás tárgya az, hogy ki veszi el majd felnövén a szépséges Mariát: az érzékeny lelkületű Manolo, vagy a bátor Joaquin? A tét pedig az, hogy ki uralja a hullajó buliktól hangos jó alvilágot, és kinek jut az uncsi elfeledettek földje...
Milyen az animáció? Érdekes. Kicsit néha még darabos, de ezt extrém gyorsaságú mozgásokkal kompenzálják (és A Lego-kaland óta tudjuk, hogy ez jó mix), a figurák furcsák, inkább fából kifaragott bábukra emlékeztetnek, de nyilván ez szándékos, hiszen az egész mese a mexikói kultúra köré épül. Vannak kifejezetten szépen sikerült jelenetek, és szerencsére az alkotók fantáziája sok esetben elég nagy szárnyra kapott. Néha viszont kifejezetten ijesztőek lehetnek a képek a kisebbek számára, bár még így is messze elmarad a Doboztrollok undormányaitól, szóval annyira nem vészes.
Milyen a sztori? Érdekes. Nem feltétlenül tartottam szükségesnek a jelenkorban játszódó kerettörténetet, mert annyit nem ad hozzá a látottakhoz. Inkább az alkotók vágyainak kivetülését láttam benne, azaz hogy mit szeretnének: hogy hogyan viszonyuljanak a mai diákok a mexikói kultúrához, meg magához a meséhez is. Mert tény, első blikkre ez a halottas-szerelmes sztori minimum furcsának tűnhet, és kevés kedvvel állhatunk neki, de amint elkapjuk a fonalat, ráérzünk a dolgok ízére, már nem is találjuk annyira szokatlannak...
Az viszont már kicsit komolyabb probléma, hogy nincs túl szép íve neki, az egész kicsit hektikus: ez részben annak tudható be, hogy tényleg eszméletlen tempót diktál, részben pedig annak, hogy nem követi a klasszikus hollywoodi 3 felvonásos felosztást. És bár ez önmagában nem probléma, hiszen számtalan film igazolta már azt, hogy enélkül is működőképes lehet valami, de Az élet könyve azoknak a táborát erősíti, akik belebuktak a próbálkozásba. Az eseményeket nem sikerült jól súlyozni, így fontos drámai fordulatok felett siklunk el egyszerűen azért, mert nem jó helyre rakták őket.
Az angol szinkronhoz sikerült egy elég erős kompániát összeszedni: a főszereplő triót Channing Tatum, Diego Luna és Zoe Saldana hangján szólaltatják meg, de Ron Perlman, Danny Trejo, Ice Cube, vagy épp Christina Applegate is feltűnik. Jó, nem egy "A" listás szereplőgárda, de sok ismert név, sok karakter(es)színész, és hang, ami mindenképpen pozitívum. Egy ilyen színes-szagos meséhez pont egy ilyen gárda dukál. Bár továbbra sem értem az angol nyelvű verzióban a mexikói akcentus, mint mexikói beszéd létjogosultságát...
Az élet könyvében minden benne van, aminek egy jó animációs filmben benne kell lennie, mégis mindenből egy kicsit kevesebb van annál, mint amennyi kéne. Ettől lesz csak jó, és nem kiváló meséje a 2014-es felhozatalnak, és ettől értem meg Oscarékat, hogy végül nem méltatták jelölésre, mert ennél a The Tale of the Princess Kaguya mindenképpen erősebb volt, ha már a kötelező Disney, és stop-motion résztvevőt nem lehetett kiebrudalni a végső 5-ösből...
