Legendás, 16 hónapig elhúzódó forgatás a szakadatlan eső miatt a Fülöp-szigeteken, az öngyilkosságot is többször megkísérelő Francis Ford Coppola, elhízott, felkészületlen Marlon Brando, aki annak ellenére kapott első helyet a színészek közt a stáblistán, hogy a 157. percben tűnik fel először a filmben (a 2001-es, bővített változatban). A film, ami valójában A gyűrűk ura, csak a sztoriját áthelyezték a Vietnami háborúba, ahol egy Willard nevű hobbitnak (jajj, de gonosz vagyok) el kell pusztítania a Kurtz ezredes alakjában felbukkanó Szarumánt.

Még mielőtt elkezdeném a történetet részletezni, azt rögtön le kell szögeznem: ehhez a filmhez hangulat kell. Főleg a bővített változathoz, ugyanis embert próbáló 3,5 óráról van szó, aminek kétségkívül megvannak a maga nagyon erős pillanatai, de a folyón felfelé hajókázás a 2. óra után (tegyük a szívünkre a kezünket) elkezd baromi unalmassá válni, és ezen már a csapat megérkezése sem segít, mert azokat a felvételeket látva Coppoláék le sem tagadhatják, hogy egész nap be voltak lőve a forgatásokon.

Kurtz ezredes kilépett az amerikai hadsereg kötelékéből, és egy bálványimádó, afféle partizán egységet hozott létre megkapó személyisége köré a dzsungel közepén. Persze ezt az amcsik nem hagyhatják, ezért felkérik Willard századost, hogy ölje már meg. A gond ott kezdődik, hogy Kurtz a vietkong területén tengeti mindennapjait, így ahhoz, hogy eljusson hozzá újdonsült bérgyilkosunk, fel kell hajózni a folyón, ami háború idején cseppet sem biztonságos vállalkozás. Meg is halnak páran a film során.

Az utazás a folyón valójában nem is Kurtz ezredeshez, hanem a háború borzalmaihoz vezet. A kezdetben jókedvű, folyton pofázó, egymást anyázó csapatból szép lassan egy teljesen megtört alakulat válik. Az egyikük szétszívja az agyát, a másik paranoiás lesz, a harmadiknak túl hamar megmozdul az ujja a ravaszon... Hozzájuk képest a film elején már alapból teljesen szétcsapott Willard egész jól bírja az utazást, sőt: ő a dzsungelben, non-stop veszélyben érzi igazán elemében magát.

Coppola nagyon ügyesen építi fel a filmet, noha a rendezői változat érezhetően roskadozik már a saját súlyától, hiszen közel egy órányi plusz jelenetet kaptunk 2001-ben, amikor Cannesban újra bemutatták a filmet. A folyón felfelé hajókázást persze folyamatosan biztosítja az újabb és újabb kalandokat, amikkel frankón sikerül is bemutatni az akkori helyzetet az amerikai hadseregben (nőhiány, benzinhiány, információhiány, kilátástalanság, idióta parancsok, és a többi...)

Sajnos néha azonban átbillen a mérleg nyelve, és jönnek a hatásvadász megoldások, például amikor Clean (a 15 éves Laurence Fishburne tolmácsolásában) megkapja otthonról a magnószalagot... Hogy miért nem levelet? Mert a magnószalag hatásosabb... De amikor szintén meglehetősen hatásvadász módon mutatják be a Robert Duvall által játszott Kilgore agymenéseit, akkor egyszerűen nem tudok haragudni a készítőkre. Mert ha nem az érzelmekkel, hanem a józan ész hiányával manipulálnak, az szimplán baromi jó tud lenni.

Főleg ha Duvall játssza, aki mellesleg ezért az alakításáért Oscar-jelölést is kapott. Teljesen megérdemelten, mert bámulatos a szerepében, függetlenül attól, hogy tulajdonképpen egy abszolút mellékvágány az ő 15 perce. De ugye ebben a filmben nem a sztori, inkább az akkori körülmények, életérzés átadása számít igazán, azt pedig ez a napalmos-szörfös szekvencia hibátlanul teljesítette. Kár, hogy annyira jól, hogy ezt követően akármennyire is elvonttá válik, meg akármennyire is Marlon Brando, nem sikerül a filmnek megugornia ezt a szintet.

Brando szereplését - kapaszkodjatok meg, mert most fel fogtok szisszenni - egy kicsit alibizésnek éreztem. Értem a lényeget, de néhány haloványan bevilágított szobában előadott háborús konyhafilozófián és túlmisztifikált monologizáláson túl nem sokat láttam benne. Kicsit szomorú is, mert sokat vártam a nagy Brandótól, de ez a szerepe egyértelműen jelezte már a tündöklése végét. Talán ha nem improvizált volna annyit, hanem megtanulja a szövegét, akkor lehet, hogy értelmesebb végeredményt kaptunk volna.

Persze valahol szándékos is, hogy a sztori a vége felé már teljesen szürrelálisba megy át - nem véletlen, hogy az ominózus éjszakán lényegében kamera előtt végeznek ki egy élő, valódi bivalyt baszott nagy késekkel, valami ősi rituálénak tűnő ünnepség alkalmával, miközben Martin Sheen... Nos, teszi a dolgát. Ahogy a háború vége felé is egyre többen kattantak be, úgy itt is mindenkinek elborul az agya egy idő után (lásd még a Dennis Hopper által játszott, már nem kicsit kettyósan megismert fotóriportert).

Megkerülhetetlen film, de ez nem jelenti azt, hogy ne lennének hibái, vagy ne lenne néhol már-már embert próbálóan unalmas. Csoda, hogy elkészült, szerencse, hogy Coppola nem volt rest a saját vagyonából is rááldozni - ilyen egy igazi filmkészítő... Martin Sheen élete szerepében, Hopper és Duvall életük egyik legjobb alakításával érkezik az Apokalipszis, méghozzá most. Csak bírjátok végig egy ültő helyetekben.