Amikor az ember nekiül a You're next című, meglehetősen jól sikerült horrorfilm alkotógárdájának új filmjének, hát az a minimum, hogy egy hasonló színvonalú alkotásra számít. De sajnos csalódnia kell majd. És azt a "sajnos"-t komolyan gondolom, mert nem pozitív csalódásról van szó: a The Guest nem tart görbe tükröt a hasonló filmeknek, nem figurázza ki a kliséiket, hanem csak simán, mindenféle szívbaj nélkül felhasználja őket. Ez pedig nem dicsérendő, hanem kerülendő.
A potenciál megvolt a sztoriban: rejtélyes idegen érkezik a kisvárosba egy családhoz, akik nem rég veszítették el fiukat. A jövevény Davidként, és nem mellesleg fiuk jó katonabarátjaként mutatkozik be, és hamar beférkőzik a család bizalmába, akik a mindennapos kis csevegések közben elmondják neki problémáikat. David pedig megoldja azokat... Csak épp nem úgy, ahogy a normális emberek tennék: főszereplőnk ugyanis szó szerint tűnteti el a problémák forrását, ami egy civilizált világban ugyebár nem menő...
Ez a "rejtélyes idegen" szál sok mindenre felhasználható lenne, de a készítők úgy gondolták, hogy de jó lenne már egy akciófilmet rendezni, ezért az addigi thrillerre hajazó vonalat egy óra után kidobják a p*csába, hogy egy lövöldözésekkel, robbanásokkal és autós üldözéssel tarkított adrenalinbombával lepjék meg a nagyérdeműt. Állítólag a szkript egy korábbi változatában egy 50 (!) oldal hosszú autós üldözés volt (az, mivel zömében "action", bő egy órás játékidőt takar leforgatva), úgyhogy bármennyire is tetszik maga az ötlet, örülök, hogy végül átírták.
Annak viszont kevésbé, hogy az utolsó negyed órában újfent műfajt váltanak az alkotók, és indulhat a jó kis... slasher horror, amiben már korábbi filmjükkel bizonyították, hogy milyen otthonosan mozognak. Most azonban a The Guesttel úgy látszik, hogy azon voltak, hogy ezt elfeledtessék velünk: kiszámítható, cseppet sem izgalmas, és vizuálisan sem túl erős, erőltetett kaszabolás veszi kezdetét a sima sulis bálhoz képest elképesztően igényes halloweeni díszletek közepette.
És igen, annak ellenére merem azt állítani, hogy vizuálisan sem volt túl erős a slasher rész, hogy a készítők megtalálták a mókához a tökéletesnek tűnő helyszínt: a halloweenes labirintus a klasszikus kalandparkokban, meg vándorcirkuszoknál található kísértetházak kicsinyített másaként remek terepnek tűnt, csak kifejezetten erőltetetten sikerült bepasszírozni a szereplőket oda, és hiába kellett volna működnie papíron ennek az ijesztgetős résznek, inkább kínos volt, amit ott műveltek, semmint kreatív.
Ez bánt engem a legjobban: igazából nekem tetszik az alapötlet, miszerint keverjük össze a műfajokat, és lássuk, mi sül ki belőle, magam is kacérkodtam fejben már ilyesféle filmekkel, és most a The Guestet látva elbizonytalanodtam: valószínűleg nem véletlenül próbálkoznak csak kevesen ehhez hasonlóval. Nagyon érzékeny dolog ez a műfajkavalkád, a néző könnyen belezavarodhat, és az "azt a kurva" helyett a "mi a fasz" érzés uralkodhat el rajta, és onnan már nincs visszaút.
Talán az lehetett a probléma, hogy a műfajváltás túl későn jött. A felvezetés hosszú, addigra már megszokjuk a stílust, és ragaszkodunk hozzá, és igazából a nagy csavarra várunk, de az végül nem jön el. Mert Dan Stevens fizimiskájából és játékából David úgy kb. 5 másodperc után válik gyanússá, így maximum azon lepődtem volna meg, hogy ha kiderül, hogy semmi köze a rejtélyes történésekhez. De itt most nem erre helyezik a hangsúlyt. Még nem jöttem rá, hogy pontosan mire is, de nem erre, az tuti.
A The Guest tehát egy tehetségesnek tűnő alkotógárda tévedése: a lehető legrosszabb módon nyúl a klisékhez, nem megidéz, hanem leutánoz, nem meglep, inkább csak összezavar. A színészi játék a teljes gárdára nézve jó indulatú közepes, a legtöbb, ami így egy nap után megmaradt, hogy ez a Maika Monroe egész jó csaj. Jah, meg hogy a Davidet alakító színész rémesen robotszerűen adta elő a figurát. Még ha ebben volt nem kevés szándékosság is, akkor is tré végeredmény sült ki belőle.
