Mindenféle cinizmus nélkül azt kell, hogy mondjam: tisztelem E.L. Jamest, mert ő tud valamit, amit én se, és még sokan mások nem tudnak. Egy jól behatárolható, népes célközönség nyelvén írni, és ugyebár manapság a sikert nem a kritikákon, hanem a bestseller státuszon mérik. Gondolkoztam rajta, hogy én is hasonló stílusban írom meg a kritikát, mint A szürke ötven árnyalata párbeszédei, de rájöttem, hogy képtelen vagyok ennyi karakterben kizárólag tőmondatokban fogalmazni.
Oké, ez így nem teljesen igaz, hiszen vannak azért összetett mondatok a filmben, de a rendezőnő (aki egyébként Kick-Ass 23 évvel idősebb felesége) nagyon ügyelt arra, hogy ezeknél a 6-7 szónál hosszabb megnyilvánulásokban a vessző helyén tartsanak legalább 2-3 másodperces szünetet a színészek, hogy a legsutábbak is felfogják, miről is van szó. Félre ne értsetek, nem szeretném degradáló jelzőkkel illetni azt, akinek tetszett a film, de az tény, hogy ezek a párbeszédek a papucsállatkák szintjére vannak lebutítva, és merem remélni, hogy ez szándékos húzás volt (legalább a forgatókönyvre adaptálásnál), nem pedig az író maximum-teljesítménye.
A jóféle pornósnévvel megáldott, visszahúzódó bölcsészszakos hallgató, Anastasia Steele a megbetegedett szobatársa helyett megy el interjúztatni a környék egyik legsikeresebb emberét, a szintén pornósnévvel büszkélkedő Christian Greyt. A férfi valamit meglát a szerencsétlenkedő lányban, ezért elkezdi csapni neki a szelet, aztán meggondolja magát, aztán fehér lovon visszatér megmenteni a részeg lánykát, aztán meg kiderül róla, hogy a jóképűsége, jófejsége és gazdagsága mellett van azért probléma is a férfiaval: BDSM-függő.
Szóval adva van a tipikus tündérmese a szürke szűz kislányról, és az utána koslató királyfiról (komolyan, csak a gonosz mostoha hiányzott), és ezt az egészet nyakonöntötték egy kis kötözős szado-mazo szoftpornóval. El kell ismernem, a két elem vegyítése valamennyire eredeti ötlet még szerintem is, a gond inkább a kivitelezéssel van. Bár nem olvastam a könyvet, jót még megbízható forrásból nem hallottam róla, ezért aztán megelőlegezem neki a "bizalmat", és megvédem a film készítőit azzal, hogy "szarból nem lehet várat építeni". De láthatóan nem is próbálkoztak vele.
Az író egészen biztosan nem volt tisztában a "subtext" fogalmával: minden párbeszéd nyílegyenes, és messziről bűzlik, kimondják azt, amit amúgyis látunk (ez a filmesek sara), többször elismételnek dolgokat (emlékszel, ezt, és ezt mondtam...), néhány szereplőt olyan kínosan hoznak be, hogy már fájt (A semmiből: "jaj, képzeld, lesz fotóskiállításom", majd a következő jelenetben kiderül, hogy fotózni kellene Mr. Greyt, mert NINCS róla normális kép az interneten), a szituációk erőltetettek (mi a francnak kért ceruzát, ha diktafont hozott, és aztán nem is használta másra, csak arra, hogy beleharapjon?)... Na, és akkor még csak 10 percnél se járunk a filmben.
Meglepő, de találtam közös pontot a Csillagok között és e között a film között: mindkettőt tágra nyílt szemekkel néztem. Az ok persze más volt: A szürke ötven árnyalata esetében például nem tudtam elhinni, hogy ezeket a szövegeket valaki leírta, egy másik valaki átírta forgatókönyvbe, ezt producerek megnézték, és leokézták, ezt a rendezőnő leforgatta, és ezt a színészek ki bírták mondani röhögés nélkül. Nem hazudok: többször fogtam a fejemet a moziban, széttettem a kezemet, forgattam a szememet, mint eddig bármikor.
Nem is telt el olyan hamar az a 2 óra... Apropó játékidő: 2, azaz KETTŐ f'ckin' óra! Mindezt egy olyan filmben, ahol a szende szűzlányt párszor megdugja a gazdag fószer. Hands up, ma már ez a romantika, ez kell a kiéhezett háziasszonyoknak, nem a tvájlájt, mert az már túl lájt... Egy kib*szott költő veszett el bennem. Legalább annyira, mint amennyire a regényíró elveszett E.L. James kisasszonyban, akinek jelen műve egyébként egy Twilight fanfictionnek indult! Ezzel a film egyébként a második olyan nagy filmstúdió által támogatott projekt, ami rajongói irományból forgott le (az első A végzet ereklyéi volt).
Mindenesetre a film kapott egy akkora hype-ot, amibe még a padlás is beleremegett, aminek köszönhetően a csicska 40 milliós büdzséjét az első pár nap alatt megsokszorozta, noha valószínűleg az érdeklődés mostantól drasztikusan zuhanni fog iránta. De amit még a nézők hadánál is döbbenetesebbnek tartok: jelenleg a rottentomatoes-on 25%-on áll a film, kb. 50 pozitív kritikával, ami azt jelenti, hogy minden 4. olyan ember, akinek a filmkritika a szakmája, pozitívan nyilatkozott erről a hulladékról.
Sam Taylor-Johnsson klisés beállításokat és indokolatlanul sok közelit használ, a bevilágítások néhol kifejezetten kínosak (alulról megvilágított fal egy sima szobában), az operatőr kamerája pedig szégyellős volt mindvégig. Értem én, ez pozitívumként felfogható "ízléses"-nek, bár a BDSM-szexjelenetekkel egy mondatban ez rohadtul furcsán hangzik. A kiéhezett nőközönségnek igazán mutathattak volna többet is egy szál negyedf*sz fél másodperces bevillantásánál... Az meg hogy a főhősnő attól majd' elélvez, ahogy Christian rálehel, egy idő után rohadt mulatságos lesz. Jó drinking game lesz az indokolatlan kéjes sóhajokból, ha kijön a film DVD-n.
Hazafelé megkérdeztem az asszonyt, hogy ugyan, mondjon már 3 db tulajdonságot, ami eszébe jut a főszereplő csajról. A röpke negyed órás metrózás végére össze is jött: bár csak negatívumok jutottak eszébe, mint a "tesze-tosza", vagy az "álszent szűzk*rva" és persze a "jellemtelen". Ilyen egy jó főhősnő? Az egyik Hollywood Hírügynökség részben taglalta Szirmai Gergely azt az egyik Alkonyat-film kapcsán, hogy igen, ez kell ennek a célközönségnek. Minél kevesebb tulajdonság, hogy minél több lányka/unatkozó háziasszony bele tudja élni magát a szerepbe. Igaza volt.