John Cleese neve hallatán az emberek többségének rögtön a Monthy Python ugrik be, a kisebbik részének meg eltart pár másodpercig, de aztán végül ők is csak a legendás brit komikus duplatrióra asszociálnak. Persze Cleese életműve ennél sokkal, de sokkal gazdagabb, csak hát George Lucasnál is az a helyzet, hogy zsigerből Star Warst kiáltunk, noha filmes pályafutásában akadnak még érdemes darabok... Cleesenek ott van például a Waczak szálló, és...
A hal neve Wanda. Amit nem mellesleg három Oscar-díjra jelöltek, melyből egyet, a legjobb férfi mellékszereplőnek járó díjat be is zsebelt Kevin Kline közreműködésével. Manapság egy ilyen kaliberű vígjátéknak esélye sincs a díjszezonban, de a 80-as években még nem volt olyan meglepő, hogy Cleeset például jelölték a film forgatókönyvéért, ahogy pár évvel korábban pl.: Paul Hogant is jelölték a Krokodil Dundee-ért. És ezek még hamisítatlan vígjátékok voltak, és nem dramedyk, mint mondjuk a Család kicsi kincse, vagy a Juno. Az egyetlen üdítő (?) kivétel a Koszorúslányok volt az utóbbi pár év terméséből, pont az, aminek semmi keresnivalója nem lett volna a jelöltlistán.
Szóval Oscarra jelölt forgatókönyv, rendezés és egy Oscar-díj a legjobb férfi mellékszereplőnek. Két Python-taggal (Cleese mellett Michael Palin is tiszteletét tette), egy akkoriban nagymenő színésznővel (Jamie Lee Curtis) és egy meglepően csavaros sztorival. Állítólag amikor Michael Palin megkapta a forgatókönyvet, az volt az első benyomása, hogy "ez egy sz*r" - de szerencsére nem lett igaza, mert egy pörgős, fordulatos, és nem utolsósorban vicces filmmel van A hal neve Wanda képében dolgunk.
Azonban rögtön óva is kell intenem mindenkit, mert hiába Cleese és Palin, ez nem Monthy Python humor. Bevallom, én még az őskorban láttam, úgyhogy szinte semmire nem emlékeztem belőle, így aztán nyakon is ütött az a felismerés, hogy itt nem idióta, abszurd, hanem inkább intelligens, szofisztikált poénokkal találkozhatunk. Nagyrészt. Mert azért lássuk be, hogy a hónalját szagolgató, és ettől magát még inkább férfinak érző Otto nem tipikusan az a fajta poénforrás, akiről a villásreggeli közben az angol lordok diskurálnak kacarászva.
A csavaros sztori egyébként egy bankrablás körül forog, pontosabban szólva az akkor szerzett zsákmányért folyó harcról: Wanda, a férfiakat előszeretettel az ujjai közé csavaró hölgyemény, aki megfűzte George-ot, angol "szerelmét", Ottót, akivel szintén összeszűrte a levet, de a többieknek, mint bátyját mutatja be, valamint Kent, aki szintén odáig van érte, van annyira mohó, hogy mindenkin átgázolva kaparintsa meg a szajrét, rengeteg vicces szituációt, és félreértést okozva maga körül...
A néző a vége felé aztán már tényleg nem tudja, hogy ki kivel van, de én elárulom nektek: mindenki saját magával. Cleese már a pythonos időkben is mesterien értett az emberi gyarlóság, az önző viselkedés kifigurázásához, és ezt a tudását most itt is, teljesen más típusú poénokkal felszerelkezve kamatoztatja. Nem azt mondom, hogy a "más" feltétlenül jobb is, de mindenképpen örömteli nézni, ahogyan ez a négy nagyszerű színész egymásnak dobálja a labdát.
És bár Palin karaktere kifejezetten nem tetszett, ő van annyira jó színész, hogy még így is jól adja elő a folyton dadogó Ken figuráját. Jamie Lee Curtis abszolút elemében van, talán ez volt élete egyik legjobb alakítása - kedvére kiélhette magát, és ezt meg is hálálta. Cleese is jó, bár az ő tesze-tosza figurája messze nem olyan látványos, mint Kevin Kline Ottója, aki... Aki szerintem rémesen ripacs, még ha mindez szándékos is. Bocsánat, de egyáltalán nem értek egyet a díjazásával...
A hal neve Wanda egy fontos vígjáték, amit mindenképpen érdemes megnézni. Nem fogunk belefulladni a röhögésbe, és bevallom őszintén, én minden pozitívuma ellenére sem éreztem azt feltétlenül, hogy egy igazán jó filmet látnék, de ezt betudom annak, hogy teljesen másra számítottam John Cleesetől. Kicsit sajnálom is, hogy a csalódásom nem pozitív irányú, mert nagyon szerettem volna szeretni...
