Lisztes megmondja a tutit

A mogyoró-meló

2015. február 28. 15:00 - lisztes

Már készül a második rész!

Juppí! Vagy inkább hagyják a p*csába az egészet, elég volt ebből egy is. Rosszul fogalmaztam: ebből még egy is sok volt. Önmagában azzal még nem feltétlenül volt problémám, hogy ismerős a sztori pár évvel korábból (khmm Túl a sövényen), meg azzal sem lenne feltétlenül bajom, hogy az animáció kb. azt a szintet hozza, amit 12 évvel korábban már tudott a Blue Sky a Jégkorszaknál... Mármint: 12 évvel ezelőtt nekem még 3Gb-os vinyóm, meg Windows 98-asom volt...

the-nut-job-poster1.jpg

De gondolkoztam rajta, és rájöttem, hogy tulajdonképpen ezzel van bajom. Elmondom az elméletemet: az animációs filmeket gyártó nagy stúdiók az átlagnál is nagyobb figyelmet fordítanak a forgatókönyvekre. Mindent aprólékosan megterveznek (akkor legalábbis bizonyosan, amikor még van tét, és nem egy bejáratott franchise negyedik részét okádják össze), patikamérlegen mérik ki a poénokat, a sztorielemeket, gondosan belövik a célközönséget, egyszóval kipécézik maguknak a jobb(an megírt) sztorikat.

Ami pedig marad... Nos, azokból készülnek a kisebb költségvetésű, ezért gagyin kinéző mesék, amikre kár elvinni a gyereket, meg magadat. Másképp fogalmazva: a külcsín igenis számít ebben az esetben. Az, hogy hogyan néz ki egy animációs film, elég jól be tudja határolni, hogy milyen minőségű történetre számíthatunk. És mint azt már említettem, ez a film borzasztóan néz ki... És ezen még az ügyesen, poénosra (értsd: fingós viccek tömkelegével megtámogatott) összevágott trailer sem segít.

nut-job2.jpg

Egy amerikai városban, abban a korban, amikor még gengszterek raboltak gépfegyverekkel bankokat, az egyik parkban él egy csapat állat, akik most is, mint mindig télire gyűjtenek kaját maguknak. Meg ott van még főhősünk, Grimbusz, az öntörvényű mókus, aki egyébként egy köcsög, ezért joggal utálja mindenki, kivéve szótlan haverját, egy patkányt. Egy baleset miatt az eddig felhalmozott készletnek annyi lesz, de szerencsére a közelben épp egy mogyoró-üzlet nyílik, aminek kirablásával minden probléma megoldódhatna...

Ahhoz képest speciel meglehetősen bonyolult a történet, hogy pár mondatban minden fontosabb dologra kiterjedően össze lehessen foglalni, de igazából nem is érdekes annyira. Mindenki a mogyorókra hajt, miközben a mogyiboltról kiderül, hogy valójában a gengszterek rejtekhelye, ahonnan alagutat ásnak egy bankhoz. Ebből pedig rengeteg vicces, izgalmas szituáció keveredik... Vagyis keveredhetne, mert az alap megvan hozzá, de a poén/perc ráta valahol 1/10 és 1/20 között van sajnos.

The-Nut-Job-Trailer-5.jpg

A mese eredetije egy 2005-ös rövidfilm, amelyben Grimbusz (aki itt a főhős) játssza a rosszfiút, aki ellen a Mosómedve (aki itt a rossz) és barátai kénytelenek összefogni. Eredeti ötletnek tartom ennek a kifordítását, szerintem kifejezetten jót tett a sztorinak, még ha az így ettől a változtatástól már nem is lett túl eredeti. Hiszen a mesékben mostanában amúgy is a film végére jó szívűvé változó antihősök a menők, a jófejnek tűnő, de valójában köcsög hatalmasok pedig lerágott csontnak számítanak. De félek, hogy a fordított felállásról is hasonlókat tudnék írni.

Kicsit meglepett, hogy ehhez a sz*rhoz mennyi ismert ember adta a hangját (mondanám, hogy van az a pénz, de a 42 milliós költségvetés ellenem van). Will Arnett igazi veteránnak számít az animációs film szinkronizálás terén (ő volt A Lego-kalandban Batman hangja is), szóval rajta nem kell meglepődni. A többségében azért "B" kategóriás, de viszonylag ismert színészekből álló banda (Liam Neeson, Katherine Heigl, Stephen Lang, Maya Rudolph, Brendan Fraser) mellett feltűnik Jeff Dunham is, akit a vicces hasbeszélős show-iról ismerhettek.

the-nut-job-movie-picture-22.jpg

A gagyi kinézet és a nem túl jó híre ellenére pofátlanul jól teljesített a kasszáknál, bizonyítva azt, hogy aranyos városi kisállatos mesékre mindig van igény. Még akkor is, ha sz*r. De most komolyan: az end credits alatt aztán tényleg lehetőség van vicceskedni, ha már máshol nem sikerül... Erre fel mit kapunk? Főszereplőink a Gangnam Style-ra táncolnak. Értitek, poén! Tudom, hogy dél-koreai pénz volt benne, és bele kellett nyomni Psyt, a nemzeti kincsüket, de nem lehetett volna esetleg mókás pillanatokat is belecsempészni mellé? Legalább ide...

Lisztes

A mogyoró-meló az imdb-n

A mogyoró-meló előzetes

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lisztesmegmondjaatutit.blog.hu/api/trackback/id/tr446813339

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása