Lisztes megmondja a tutit

Halálos iramban 7.

2015. április 01. 15:30 - lisztes

Szerettem volna úgy kezdeni az irományt (mert rohadt előítéletes köcsög vagyok), hogy nem készültem április elseji tréfának szánt cikkel, mert ez a film tökéletes erre a célra. És persze, lehet vele gonoszkodni, meg tény, hogy ha Oscarra nem is, a Golden Globe-on a legjobb vígjáték kategóriában komoly esélyekkel pályázhat, de az biztos, hogy a bűnös élvezet kategóriában nincs jobb ennél a szériánál. Pontosan azt szállítja, amit ígér, és amit nyújtani tud, annak kurvanagy rajongótábora van. Win-win.

furious_7_movie_poster.jpg

Sok dologról kell a film kapcsán beszélni, hiszen történt itt rendezőváltás, szubzsánerváltás (bár a pornó az megmaradt), meg persze hetedik sebességbe váltás is, de a legfontosabb mégis az, hogy a forgatás alatt elhunyt Paul Walker, a sorozat egyik meghatározó szereplője. Így a legnagyobb kérdés az volt, hogy vajon sikerül-e utolsó filmjével méltó emléket állítani neki, főleg úgy, hogy jelenetei kb. felében testvéreinek kellett eljátszania a szerepét, és CGI segítségével varázsolták oda az arcát az utómunka során.

IMAX-ben néztem, azt hiszem, hogy ennél nagyobb vásznat idehaza nem találnék arra, hogy kiszúrhassam az utómunkálatok hibáit, de meglepő módon még ott sem sikerült észrevennem a digitális trükköket, ahol tudtam, hogy már dublőrt használtak. Az előzetesekben még érzékelhető volt a turpisság, a kész filmben azonban szinte nyomát sem látni. Félelmetes, hogy hol tart ma már a digitális technika. Az utolsó jelenetsor mindenesetre garantáltam megkönnyeztet, ízléses búcsút sikerült odakanyarítaniuk a végére. No, de beszéljünk magáról a filmről!

fast-and-furious-7.jpg

Említettem, hogy szubzsánert váltottak - megint, noha olyan messzire nem mentek (tehát James Wan jelenléte nem hozta magával a horrorelemeket, nyugalom). A 4., 5. és egy kicsit a 6. rész is rengeteg heist movie sajátosságot tudott magáénak. No, ezen most egy kicsit még csavartak, és lényegében megkaptuk a Mission: Impossible 4. részét, csak persze verdákkal, meg csöcsös nőkkel. Igen, jól olvastátok: csapatmunkán alapuló kémfilmet csináltak ebből a részből, ahol titkos kormányerőknek kell segíteni az aktuális MacGuffin megszerzése érdekében, és természetesen a főgonosz mindig feltűnik, hogy beleköpjön főhőseink levesébe.

A sztori tehát annyi, hogy az időközben Ianból Deckarddá átnevezett Shawn-tesó megbosszulná az öccse lebénítását (mert ugye nem halt meg az előző részben, csak nagyon-nagyon bibis lett), ezért lenyúlja Hobbstól Torettóék névsorát, és nekiáll vadászni főhőseinkre. A kormány titkos (szupertitkos!!!) szervezete pedig felkéri Vin Dieseléket, hogy mivel rájuk nem vonatkoznak a fizikai törvényei, szerezzék már meg az Isten szemét, amit egy, csak a nicknevéről ismert hacker programozott le, és ami lényegében arra jó, mint A sötét lovagban a szonáros cucc a legvégén, csak a hangok mellett az összes kamerát is használja.

furious-7-t.jpeg

Azt hittétek, hogy a tankot nem lehet fokozni? Nesztek, itt egy drón! Azt hittétek, hogy a széfes útszántásnál nem lehet menőbbet csinálni? Nesztek, toronyházból toronyházba ugrálunk a világ egyik legdrágább autójával, mert csak! Azt hittétek, hogy ami Londonban volt, az pusztítás volt? A lóf*aszt! Los Angeles lesz a real shit! Már tényleg csak az hiányzott, hogy a város romjait sóval behintsék a végén. Van közelharc, lövöldözés, akrobatikus mutatványok, és persze autókázás, méghozzá annyi, hogy bár azt mondják, az emberi fantázia határtalan, de tényleg nem tudom elképzelni, hová lehet ezt még fokozni a tervezett következő részekben.

"Over the over the top" - azt hiszem, hogy ez a legjobb kifejezés arra, ami ebben a filmben folyik. A Szikla lezuhan az ötödikről egy robbanás elől elugorva, és a kocsi tetején landol: kéztörés. Vin Diesel leveret egy sziklás szakadékon "menekülés" gyanánt, ripityára törve az autóját: pár karcolás. Ja, meg az anyósülésen ülő csajnak leesik a cipője. Pofánvágnak egy vasrúddal? Ebben a filmben azt egy bevérzés nélkül meg lehet úszni. De kétségtelen, hogy a FILMTÖRTÉNELEM LEGMENŐBB JELENETE az, amikor a Szikla a kórházban pihizve (kéztöréssel!) úgy dönt, hogy beszáll a végső buliba...

furious-7-dwayne-johnson.jpg

Egyébként sajnos meglehetősen keveset szerepel Hobbs, de amikor a vásznon van, azok a film legjobb pillanatai. Statham is kurvajól nyomja a főgonoszkodást, és rajtuk kívül is vannak igazán jól eltalált karakterei a filmnek. A készítők is tisztában vannak azzal, hogy ezt nem lehet önirónia nélkül eladni, ezért is kerülhetett bele az a jelenet, amikor a frissen megmentett hacker felsorolja, hogy kinek mi a szerepe a filmben: Walker a higgadt exzsaru, Diesel az ösztönlény alfahím, Rodriguez a nője, Ludacris a hacker, Gibson meg a mókamiki...

A forgatókönyvben nem szabad értelmet keresni: "Bár megkértél, hogy vigyázzak rá, én inkább eladtam a szuperwinchestert egy arab hercegnek, aki belerakta a méregdrága kocsijába." Oké... "Nosza, akkor menjünk, és lopjuk el tőle!" Oké... "Te, mint helyi autószerelő, be tudsz juttatni az exkluzív partyjára?" "Persze, nem gond! "Oké... "Figyu, 2 mérföldön belül kell maradni a szuperwinchesterhez, mert máshogy nem lehet meghekkelni." Oké... "Ezért nem lehet elbújni egy bunkerben az Isten szeme elől, hanem inkább kocsikázni kell a városban körbe-körbe." Oké... Jó, tudom, hogy ez nem fog sok embert zavarni, de a jelenetek 90%-a botrányosan öncélú.

vin-diesels-character-dominic-toretto-in-furious-7-race-wars-scene_100487789_l.jpg

Wan ráadásul eljátssza azt az Abu Dhabis rész elején, hogy 5 percen belül 5 különböző zenére vág össze 5 különböző montázsjelenetet videóklipszerűen. Mutassuk be a várost! Mutassuk be a szereplőket! Mutassuk be az életérzést! Mutassuk be a herceg partyját! Ésatöbbi. Ezt így egymás után. Ugyanazokkal a megoldásokkal. Teljesen fantáziátlanul. Azért na, tőle többet vártam volna, függetlenül attól, hogy angol tudósok is bebizonyították, hogy a film célközönségének ennyi pont elég, sőt, ezt várja el ettől a filmtől.

Az sem tetszett, hogy a verekedős jelenetekből, meg úgy általában az akciók 95%-ából nem lehetett látni semmit. Rengeteg a közeli, a kamerarángatás, és olyan gyors a vágás, hogy képtelenség lekövetni. Különösen akkor sajnálatos ez, amikor harcművészetben is járatos, tehetséges emberek bunyóznak egymással - ezt nem lehet arra fogni, hogy ja, hát Liam Neeson már 60 is elmúlt, muszáj volt kicsit felturbózni a dolgokat. Nem, ez egyszerűen csak igénytelenség a koreográfiára nézve. "A vágás mindent megold" lehetett a jelszó a forgatás alatt.

2431_d038_00307r_crop.jpg

Wan stílusa azért néha tettenérhető. Gyors, begyorsított bevágásokat sok helyen alkalmaz, vagy például előszeretettel forog a bunyózó szereplőivel együtt a kamera, amit viszonylag kevés akciófilm lépett eddig meg, pedig kifejezetten jó fogás. Ezen felül kifogástalan az utómunka is: nagyon szép a CGI, nem egy összegányolt valami egy "ezeknek ez is jó lesz" pecséttel, hanem egy abszolút igényes munka. Fura azt így kimondani, de talán ez a legigényesebb igénytelen film, amit valaha is készítettek. És ez most amúgy egy pozitív kijelentés akar lenni, de...

Például Vin Diesel szövegeinek 80%-át fizikai fájdalommal jár végighallgatni. Az előző rész mexikói szappanoperája (amnézia, miegymás) is tovább folytatódik, ami szerintem hihetetlenü gáz még mindig. Úgyhogy változatlanul maradok az 5. résznél, mint favorit (bár félek újranézni, mert viszonylag régen láttam, és azóta sokat változott az ízlésem), de úgy gondolom, hogy ez az etap nem sokkal marad el mögötte. Van sok hibája, de lehetetlen haragudni rá.

U.I.: NINCS STÁBLISTA UTÁNI JELENET! Hatalmas mínuszpont az alkotóknak.

Lisztes

Halálos iramban 7. az imdb-n

Halálos iramban 7. előzetes

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lisztesmegmondjaatutit.blog.hu/api/trackback/id/tr467326716

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.04.01. 15:51:47

"Különösen akkor sajnálatos ez, amikor harcművészetben is járatos, tehetséges emberek bunyóznak egymással"

és kik is lennének azok a jártasak?

Ugye nem Rock pankrátor, vagy statham műugró múltjára gondoltál?

lisztes · http://www.facebook.com/LisztesMegmondjaATutit 2015.04.01. 15:54:28

@doggfather: Ronda Rousey, Tony Jaa és a Szikla - én rájuk céloztam. Bár tény, hogy "egymással" nem bunyóznak, de azért itt nem nagypapikat, hanem fitt embereket eresztettek egymásnak...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.04.01. 15:56:53

@lisztes: ha nem egymással bunyóznak a hozzáértők hanem amatőrökkel akkor nem is lehet olyan könnyen "szép" eredményt elérni. ;)

de ez (kamerarángatás) engem már a bourne filmek óta zavar.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.04.03. 00:30:43

"például előszeretettel forog a bunyózó szereplőivel együtt a kamera, amit viszonylag kevés akciófilm lépett eddig meg, pedig kifejezetten jó fogás."
És tök jól meg lehetne szerintem csinálni nullbüdzsés filmekben is ;)

Amúgy én nem mondanám, hogy kamerarángás és ideges vágások vannak, mint egy Hunger Games - Elysium stílusú filmben, inkább azt vettem észre, hogy Wan akart egy-két vágatlan dolgot, de a kameraman nem bírta lekövetni. Pl. a Rock-Statham fightban van egy olyan rész, hogy két ütés és egy rúgás vágatlanul, de annyira nincs szinkronban a kameramozgással, hogy ettől lesz nézhetetlen és kapkodó. (És pl. pont ezért néz ki kurva jól ugyanez a Kingsmanben perceken keresztül, mert a kamera és a szereplők mozgása elképesztően pontosan van összehangolva.)

Chevallier 2015.06.01. 19:30:34

A Szikla egyértelműen viszi a prímet minden téren.
SPOILER:
Különben az nem kéztörés volt, hanem azzal a kezével fogta a brazil bébiszitter rendőrcsajt zuhanás közben, nehogy annak is baja legyen. A gipsz olyan erényöv-metafora lehetett... :o
Hogy beszálljon a végső buliba, ahhoz pedig az a teljesen hétköznapi dolog motiválta, hogy a tévéből elment az adás!

Ezek után csakis ő kapcsolhatta ki a drónt a mentőkocsival.

Király film, olyan mint egy Jack Slater film a Last Action Hero-ból.

Chevallier 2015.06.01. 19:39:23

Meg persze amikor a bazinagy csúzlival párbajozott a helikopterrel...
Majd amikor a frissen gyógyult kezével leemeli a félemeletnyi vasbetonhasábot Torrento kocsijáról...

Ezek örök élm€nyek maradnak: D
süti beállítások módosítása