Ha egy film olcsóból készül és sok pénzt termel, akkor - ha nem teljesen inkompetens banda ül a projekt élén - folytatni fogják. Ez történt az eredetileg egy regényadaptációként készült Tökéletes hanggal: újra összerántották a gárdát, ismét feldolgoztak acapella stílusban egy rakás számot, írtak hozzá pár vicces szitut, meg egy alibi sztorit, oszt' hadd szóljon! És a zene szól is rendesen, hiszen ha összeszámoljuk, a közel két órás játékidőből több, mint fél órát tesznek ki a danolászások.
Azért az, hogy egy film közel egyharmadában énekelnek (és nem musical), már elég kemény. De hát ilyen egy folytatás sorsa. Mindenből többet, nagyobbat, hangosabbat. A kérdés ilyenkor mindig az, hogy ez a felturbózás nem nyomja-e agyon magát a filmet? Mert egy közhelyet elpuffantva, ugyebár jóból is megárt a sok... És itt most a "jó" alatt azt értem, hogy emberek csoportokba verődve énekelnek, meg a szájukkal zenét imitálnak, miközben azon izmoznak, hogy ki a nagyobb király.
A projektet az első rész egyik epizódszerepében most is visszatérő Elizabeth Banks vette át, akinek ez volt az első komoly rendezői munkája. Tapasztalatlansága látatlanban aggasztónak tűnt számomra, és bár megváltani nem tudta a világot, egész ügyesen vezette végig az ezerfelé ágazó forgatókönyv sztoriját. Persze szembetűnően sok szubplot van, de nem érezni őket annyira kilógónak. Sőt! Banks elég jól ráérzett a Pitch Perfect ízére, így hangulatában is sikerült hűnek maradnia az első részhez.
És itt a "hangulat" szó nagyon fontos, mert őszintén megmondom, két éve, hogy az első részt láttam, de a sztorijából sokmindent nem tudnék felidézni. Ez valószínűleg azért van, mert már az arról írt kritikámban sem sikerült ezt normálisan összefoglalnom, lévén nem létezik. A mostani történet azért egy fokkal talán komplexebb, de ezeket a filmeket továbbra sem a sztori miatt, hanem a fasza számok, a még faszább előadások, és a poénok miatt fogjuk megnézni.
Mert az bizonyosnak tűnik, hogy lesz folytatás. Az első rész még "csak" 65 millió dollárt kapart össze hazájában a mozis pályafutása alatt - ezt a második etap laza 3 nap alatt múlta felül úgy, hogy közben azért ott figyelt mellette George Miller Mad Maxe is. Elképesztő siker, hülyék lennének elzárni a pénzcsapot. Hogy a Bellák a film végeztével lediplomáznak? Az kéremszépen nem akadály, pláne, hogy a bájos Hailee Steinfeld képében megvan az utánpótlás, így hagyva számtalan új lehetőséget a folytatásra. Bár a tétet nem tudom hová lehet még fokozni a nemzetközi verseny után: 100 évente megrendezett világok közötti acapella bajnokság földönkívüliek ellen?
Poénok? Vannak. Idézni talán nem fogják őket, legalábbis nem olyan nagy számban, mint az első rész esetében, de a 2 órás játékidő bőven enged időt viccelődni. Fat Amy (a magyar keresztségben Háj Amy) most visszafogottabb volt, és nem sikerültek olyan betegre a jelenetei, mint korábban. Viszont az új ellenfelek, a német csapat... Na, ők emlékezetes figurák, és szerencsére használják is őket eleget. És csak úgy megjegyzem, sokkal jobban tolják az összes előadásukat, mint a Bellák... Das Sound Machine FTW!
Az első rész legkevésbé szimpatikus része az volt, hogy azt sugallta, csak a modern számok érnek valamit, a régiek már uncsiak. A folytatás ezt a csorbát kiköszörüli, és rengeteg klasszikus feldolgozását megkapjuk (elég csak a Snoop Dogg cameo-ra gondolni). Persze most is megjelenik az új=jobb vonal (nem akarok spoilerezni, de a fináléban majd megvilágosodtok), de sokkal barátibb csomagolásban, mint az elődnél. Mindenesetre üdvözítő, hogy az első rész szűkebb látókörét kicsit tágították.
Folytatásként abszolút megállja a helyét. Lehet, hogy sok részletében nem olyan jó, mint az első rész, de olyan nagyon panaszkodni sem tudok rá. Kicsit nagyobb, kicsit hangosabb, kicsit más. Akinek az első rész azért tetszett, mert vicces, és közben menőn adnak elő számokat, az most sem fog csalódni. Aki valami mást látott meg a Bellák első kalandjában, az lehet, hogy innen hiányolni fogja. Mindenesetre minőségben nincs nagy romlás, és ez már fél siker egy ilyen jellegű folytatás esetében.
