Lisztes megmondja a tutit

Az éhezők viadala: A kiválasztott - Befejező rész / The Hunger Games: Mockingjay - Part 2 (2015)

2015. november 21. 15:00 - lisztes

Az előző részről szóló írásomban sok minden más mellett arról is sírt a szám, hogy a regénytrilógia harmadik kötetének szétvágása sajnos nem kreatív, hanem üzleti döntés volt, és ennek a mozinézők itták meg a levét. Míg az a rész az előző két rész felvezető első egy órájának felelt meg, bízva bíztam abban, hogy a folytatás az izgalmasabb második órák élményével kecsegtet. És bár nem csalatkoztam, mert lényegesen több az izgalom, és az akció, mint A kiválasztott 1. részében, az továbbra is csak 1 órányi játékidőt töltöne meg a körítésével együtt is.

mockingjaypostersmall.jpg

De ez a film nem egy órás. Sőt, még két óránál is hosszabb, ami miatt inkább a lusta dramaturgot és a vágót kell okolni, mert bizony volna mit még aprítani a celluloid szalagból. Az első rész picsogós-tvájlájtos vonalát erőltetik ismét a fennmaradó időben, ami azért visszás, mert a legtöbben ezt a sorozatot pont az érettsége, és a disztópikus sci-fi jellege miatt, és nem az első részben totálisan (és szerencsére) elhanyagolt szerelmi háromszögéért kedvelte meg a többség.

A történet szerint a Kapitólium egyre gyengébb, a 13 körzet összefogva megállás nélkül morzsolja fel a még Snow-val szimpatizáló blokkokat (mint pl.: a 2-es körzetben Ivo Dzsima mintájára magukat a hegy gyomrába beásó szerencsétleneket). Katniss persze nem tud a seggén maradni és kiszökik a terepre, hogy ő maga végezzen ősellenségével, ami kapóra is jön Alma elnöknőnek, aki egyre több veszélyt lát a lányban. A kapitóliumi utcákat a játékmesterek telerakták csapdákkal, Katniss pedig természetesen kíséretet is kap egy csapat feláldozható személyében, szóval Hölgyeim, és Uraim! Kezdetét veszi a 76. Éhezők Viadala!

hunger-games-mockingjay-part-2-jennifer-lawrence.jpg

Hamar be kellett látnom, hogy bár kezdetben jó ötletnek tartottam ezt a városban zajló ál-éhezők viadalát (mert azért így mégiscsak hű marad a sztori az előzményeihez), valójában nem tud működni. Azzal ugyanis, hogy Katnissből a Fecsegőposzáta lett, első számú célponttá vált a Kapitólium szemében, és amikor már nincs Snow elnökön nyomás a nép részéről (hiszen az már ellene fordult), az első pillanatban ki tudná nyírni szerencsétlen lányt - hiába mászkálnak a frontvonal mögött Katnissék km-ekkel (ez a hely is tele van csapdákkal, kamerákkal, a légi támadások lehetőségéről nem is beszélve).

Az meg már csak tényleg hab a tortán, hogy így sem tudtak a filmkészítők mit kezdeni a helyzettel. A csapat egyre kisebb lesz, a csapdák természetesen egyre veszélyesebbek, de mégsem érezni a súlyt az egészen. Már az első fél órában sikerül elspoilerezniük, hogy melyik fontos(abb) szereplő hal meg (spoiler: igen, az, amelyiknek esküvője van és boldog), a többiek meg nem igazán érdekelnek senkit sem. És ennek az egész aszfaltdzsungel-rambózásnak is olyan összecsapott véget generáltak, hogy teljesen meglepődtem, amikor kiderült, ez az egész bizony nem álom volt, a készítők tényleg úgy gondolták, hogy  ezek az ad hoc történések megállják a helyüket.

thg-mockingjay-part2-07_0_0.jpg

A vizuális trükkökre - és magára a film vizualitására - azonban nem lehet panaszunk. Nagyon szépek a beállítások, a disztópikus hangulatot frankón visszaadják a szürkés színek, a CGI-jon látszik, hogy költöttek rá, mert nem látszik, hogy CGI... Szóval értitek. A mutánsok elől menekülős akciójelenet tényleg izgalmas, bár egy hangyányival több fény elfért még volna, mert úgy még azt is láthattuk volna, hogy épp melyik szereplő gyilkol, vagy hal meg éppen, de tudom: menjek a francba az akadékoskodásommal.

Ami viszont botrány - és egyben a legnagyobb szívfájdalmam -, az a forgatókönyv. A párbeszédeket mintha egy 40-es éveiben járó, Alkonyat-b*zi, kielégítetlen háziasszony írta volna... Nem viccelek (és sajnos ők sem), de többször röhögtem kínomban a filmen, mint akár a minősíthetetlen előző részen. Az erőltetett szerelmi háromszög, és Katniss totálisan random, megalapozatlan szélkakaskodása rengeteget ront az élményen. Ráadásul most először éreztem azt, hogy Jennifer Lawrence nem tud mit kezdeni a szerepével.

the-hunger-games-mockingjay-part-2-misty-ormiston-josh-hutcherson-and-kim-ormiston.jpg

A két részre bontás nagy hátránya, hogy a könyv teljesen jellegtelen szereplői a kelleténél (azaz a 0 percnél) lényegesen több játékidőt kapnak, míg a régi kedvenc, és nem mellesleg jól megírt karakterek teljesen elsikkadnak. Így járt most a mindössze egy jelenetben szereplő Stanley Tucci, és Elizabeth Banks is, de nem sokkal jobb a helyzet Woody Harrelsonnal, vagy Jeffrey Wrighttal sem. Sokkal izgalmasabb lett volna szerintem őket a megváltozó körülmények között szerepeltetni, mint teljesen új arcokkal telepakolni a filmet.

Ha végtelen sok idő állna a rendelkezésemre, nekiállnék, és összevágnék ebből a szétnyújtott rétestészta két filmből egy 2-2,5 órás pörgős, sallangmentes, a lényegre fókuszáló befejezést. Mert bár a filmek alapján úgy saccolom, hogy kicsit az alapanyag is gyengébb már, azért ennél a mostaninál össze lehetne hozni egy sokkal jobb végeredményt is. Az egyik szemem sír, a másik meg mégjobban könnyezik, mert bizony ez a franchise sokkal jobbnak nézett ki az első két rész alapján...

01blog_lisztes.png

02blog_elozetes.png

03blog_imdb.png

04_blog_mafab.png

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lisztesmegmondjaatutit.blog.hu/api/trackback/id/tr698096108

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása