A II. világháborúból viszonylag gyorsan kiszálltak a franciák, de ez nem jelentette azt, hogy Párizs eleste után ne harcoltak volna. Csak épp nem szemtől szemben, fegyverrel a kézben tették, hanem ellenállásba vonultak. A francia szabotőrök pedig legendásak voltak, így nem meglepő, hogy megénekelték a történetüket. Mert az Árnyékhadsereg róluk szól: egy maréknyi franciáról, akik megpróbáltak keresztbe tenni a németeknek ott, ahol csak tudtak, így gyengítve őket.
Na, most az a helyzet, hogy nem nagyon tudom hová tenni a filmet. Azt ígéri nekem ugyanis, hogy bemutatja a francia ellenállás mindennapjait. Egy rendkívül érdekes csapat egy még annál is izgalmasabb korban... Legalábbis én bíztam benne, hogy kémfilmeket meghazudtoló szabotázsakciók, beépülések, és kib*szások tömkelegével fog szolgálni Jean-Pierre Melville alkotása, de ehelyett 2,5 órán keresztül azt kell néznem, hogy egy maréknyi ember szobákban beszélget, és tervezget valamit...
A sztorit így aztán nehéz is összefoglalni, inkább egyfajta életképet mutat be: az ellenállás központi figuráinak nyűgeit, azt, ahogyan megbosszulják az árulókat, ahogyan megterveznek egy akciót, ahogyan elbuknak egy akciót, és ahogyan megalszik közben a tej a szájukban. Mindezt az eredeti, 1943-ban megjelent regény írójának saját tapasztalataiból, fikciós karakterekkel kiszínezve az eseményeket. Hát, mit ne mondjak... Lehet, hogy egy kicsit több lódítás még elfért volna.
De arra kérlek titeket, hogy ne értsetek félre: nem James Bond-filmet vártam lehengerlő akciókkal, csak egy történetet. Aminek van eleje, van vége, meg urambocsá' van közepe is. Nem csak random szekvenciák egymás után pakolását, amiről néha azt hihetjük, hogy tart valahová, de aztán egyszer csak elkezdenek tök mással foglalkozni, mert hát miért is ne... Nem csoda, hogy megjelenésekor sem a kritika, sem a közönség nem fogadta jól, és kb. 40 évet kellett várni arra, hogy egy kis retusálás után újra felfedezzék maguknak a műértők.
Senkivel sem sikerül azonosulni. Az elején akad még egy kis misztikum, és talán kezd is 10-15 perc után bevonzani a film, de aztán valami megváltozik, és egyre érdektelenebb lesz, amit látunk. A semmiből előjönnek új szereplők, akik aztán saját kis minisztorit kapnak a filmen belül, miközben a főhősnek egy olyan nyamvadt jelenet sem jut, ami segíti megértetni a nézővel, hogy ő miért is akkora király az ellenállásban, hogy a veszélyes küldetésekre nem kell mennie, mert "túl drága az élete" ehhez.
Mert az, hogy ezt 10x elmondják a film során, még nem jelent semmit. Szacsvay László francia kiadásának (Lino Ventura megformálásában) ugyanis semmi karizmája sincs, csendessége, visszahúzódottsága pedig abszolút alkalmatlanná teszi a vezetői szerepre. Ez akkor ütközik ki a legjobban, amikor a film egyetlen pöpecül megírt, és éppen emiatt emlékezetes karakterével, Mathilde-del közös jeleneteit nézzük. Arról a nőről mindent elhiszek, amit a filmben mondanak róla, mert bemutatják, hogy aktív: hogy tervez, hogy terepen van, hogy teszi a dolgát. És még a színésznő is rendkívül meggyőzően játssza.
Azt is aláírom, hogy a sztori autentikus. Simán el tudom képzelni, hogy a francia ellenállás mindennapjai tényleg így néztek ki. De ahogy nem különösebben érdekel egy egyszerű bádogos életéből kiragadott 2 óra, úgy az sem vonz olyan nagyon, ha a francia ellenállás random napjaiból vágják össze ugyanezt. Lefogadom, hogy egy élesebb vágóollóval (basszus, 2,5 órán át untatnak minket), és egy koncentráltabb történetvezetéssel (pl.: a könnyebb érthetőség kedvéért összemosott karakterekkel) sokkal élvezetesebb, jobb film készülhetett volna ebből.
Bíztam ebben a filmben, mert jókat hallottam róla, de sajnos hatalmasat csalódtam. Egy-két valóban erős jelenetet leszámítva semmi említésre méltó nem történt benne, de az legalább hosszan. A németekkel sem sokat találkozni, pedig azok a jelenetek tartalmazzák messze a legtöbb izgalmat (a mentőkocsis menekítési kísérlet például körömlerágósan feszült). Végül már csak abban bíztam, hogy a lezárásra tartogatják a puskaport, de a fordulatra már a film közepén olyan átlátszóan utalnak, hogy az sem hagyott mély nyomot bennem.
