Lisztes megmondja a tutit

Kódjátszma

2015. január 29. 15:00 - lisztes

Benedict Cumberbatch már tavaly is jól ráérzett, hogy milyen filmekben kell szerepelnie, hogy ne csak a nézők ismerjék meg a nevét, hanem a szakma is. Az egyre népszerűbb brit sztár mellékszerepet vállalt az Augusztus Oklahomában, illetve a 12 év rabszolgaság című filmekben is, úgyhogy már tavaly is lehetet érezni, hogy valami készülőben van. És íme, itt a Kódjátszma, amivel végre igazán Oscar-közelbe kerülhetett, ráadásul főszerepben. Nem mellesleg megérdemelten.

quad_bc_aw_26237_imitation_game_the.jpg

A Golden Globe eredményei alapján persze sejteni lehet, hogy a jelölésnél meg fog állni a tudomány, hiszen azon felül, hogy a vígjáték kategóriában a fő Oscar-esélyes Keaton nyert, Cumberbatchet a saját kategóriájában is legyőzte Eddie Redmayne egy másik híres brit tudós, Stephen Hawking megformálásával. Pedig november elején még nagyon úgy tűnt, hogy a Sráckor és a Birdman is a Kódjátszma seggét fogja csókolgatni az Oscaron, de lám, teljesen átfordult a kocka!

A sztori Alan Turingről szól, arról a csávóról, aki a II. világháború alatt sikeresen feltörte csapatával, és Christopher nevű számítógép-elődjével a németek Enigma készülékét, és ezzel sok millió ember életét mentette meg. Nem mellesleg homoszexuális volt, ami akkoriban bűnnek számított, ezért aztán, amikor kiderült, a hormonkezelést választotta a letöltendő helyett... Amit végül nem bírt elviselni, és 1954-ben öngyilkosságot követett el. Szomorú sztori a britek egyik legnagyobb hőséről, akinek tevékenységét 50 évre titkosították...

75.jpeg

A végén meg kiírják, hogy a Turing-gépek a számítógépek nagy elődjei, és már csak annyi hiányzik onnan, hogy "F*ck you, Neumann János!". Jó, persze most túlzok, és nem is a Kódjátszma készítőinek szólok be, hanem sokadszorra is a hazai filmgyártásnak: nem akarunk valamelyik nagy feltalálónkról valami életrajzi filmet kreálni? Azok úgyis nagyon népszerűek mindenfelé, és nekünk elég sok alapanyagunk is van hozzá, úgy érzem. Elférne már valami pozitív tartalmú film a hazai repertoárban, amire büszkék is lehetünk (és most nem a Mancs-kaliberű okádékokra gondolok).

Mert bár egyébként az angol törvények vs Turing meccsben előbbiek kerültek ki győztesen, és emiatt aztán a törvényhozás és a végrehajtás nem a legjobb színben van feltüntetve, de még így is arról szól a film, hogy micsoda királyak voltak ezek az angol fiatalok a világháború alatt, mennyire ügyesen megoldották a rájuk szabott feladatot, még úgy is, hogy a hadvezetés értelmetlen pénzkidobásnak gondolta Turing masináját. És a végén azt sem voltak restek kiírni, hogy a királynő pár éve hivatalosan is bocsánatot kért a kb. 50 éve halott Turingtól...

benedict-cumberbatch-the-imitation-game.jpg

Na jó, de mint film, milyen a Kódjátszma? Egész jó. Sőt, kifejezetten jó. Érdekes, jól összerakott, kevés a sallang... Szóval működik. A kronológiai sorrendet ugyan egy kicsit megbolygatták, és emiatt az elején nehezebb követni, ki, mikor mit csinál, de egy kis odafigyeléssel nem lesz probléma. A gyerekkori visszaemlékezések ugyan egyáltalán nem hiányoztak volna, de nem is voltak bántóan ostobák, vagy erőltetettek. Adalékanyagnak jól jöttek ahhoz, hogy megértsük, mitől lett Turing olyan, amilyen, de nélkülük is működött volna a film.

Azt is nagyon díjazom, hogy nem mentek el egyik irányba sem túlzottan: legalább annyi szó esik az Enigmáról, a kódfejtésről, mint Turing homoszexualitásáról. Nem kezdtek bele egy melegtanmesébe, mégis kellő hangsúlyt adtak ennek a szálnak is. És annak ellenére, hogy az egyik kvázi egy kémthriller-, a másik pedig egy klasszikus dráma-vonal, a kettő jól megfért egymás mellett. Ez pedig három dolognak köszönhető: az ügyesen megírt forgatókönyvnek, a jó arányérzékű rendezésnek, és természetesen a színészi játéknak.

tumblr_static_tumblr_static_9yxhgb0px7kgc8cc40ogcowkg_1280.jpg

De ennek ellenére is azt kell mondanom sajnos, hogy a Kódjátszmából nem lett 2014 "csodálatos elméje". Az összehasonlítás elkerülhetetlen, de Ron Howard filmje rendre jobban teljesít: a zene sokkal, a színészi játék, és a rendezés csak egy kicsivel jobb, a forgatókönyvek pedig fényévekre vannak egymástól (annak ellenére, hogy mint mondtam, ezé a filmé is ügyes). A Kódjátszmából pont az a kreativitás, az az alternatív értelmezés, és az a kissé pongyola ténykezelés hiányzik, amitől az Egy csodálatos elmét ma már örökbecsű filmklasszikusként emlegethetjük.

Lisztes

Kódjátszma az imdb-n

Kódjátszma előzetes

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lisztesmegmondjaatutit.blog.hu/api/trackback/id/tr297062481

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása