Hogyan bízhatnék egy olyan filmben, aminek az eredeti címe tükörfordítva "Szülői felügyelet", míg a magyar "Szülői felügyelet nélkül"? Ez olyan, mintha a The Fast and the Furious-t "A lassú és a nyugodt"-ra fordították volna. Ez már önmagában egy intő előjel és sajnos nem is csalatkozik az ember, ha beül a TV elé és megnézi ezt a "könnyed" családi "vígjátékot". Billy Crystal 10 év után újra főszerepben és hát igazán várhatott volna azzal a visszatéréssel, mert a Szülői felügyelet nélkül elképesztően gyenge lett.
És hogy ez kinek a hibája? Nos, elég sokan kellettek hozzá: a történet pocsék, a színészek borzalmasak, poénok azok nincsenek és vérlázító üzenete van. De ne szaladjunk ennyire előre. A film célközönsége azok a nagyszülők, akik áldozatul estek a hatalmas generációs szakadéknak és nem találják az unokáikkal meg a közös hangot. Bámulatos, hogy egy ilyen film 77M dollárnál is többet szedett össze csak az USÁban a mozikban, mikor messziről bűzlik a direct-to-DVD mivolta; szerencsére hozzánk már csak így érkezett.
A történet szerint Artie Deckert a sportközvetítőt kirúgják az állásából, mert már nem elég modern, így aztán temérdek ideje lesz az asszony mellett. Azonban az unokáikat utoljára 10 hónapja látó nagyszülőkre komoly feladat vár, amikor a szülők el szeretnének pár napra utazni és a "másik" nagyszülők sem érnek rá. A 3 rosszcsont ugyanis speciálisan, trendin van nevelve és ennek megértése és elfogadása a nagyszülőknek rengeteg problémát okoz még úgy is, hogy a lányuk, az anyuka is velük marad sokáig, mert sehogy sem képes elválni gyermekeitől...
Elképesztő módon tud fájni az embernek ez a film, még azután is, hogy túltettük magunkat rajta, hogy egyáltalán nem vicces. Ezt mondjuk rögtön a nyitójelenet tudatosítja bennünk, ahol az elvileg szuper humorral rendelkező nagyapa sportközvetít poénosan... De ezt csak mondják, hogy ő vicces, máshonnan nem érzékeljük. Ezt követően minden öregember rémálma következik: kirúgják, mert nem használ facebookot. A főnöke az 500 éve legjobb dolgozójától megválik semmi előzetes egyeztetés vagy kifogásolás után... És ezt higgyem is el egy olyan országban, ahol az nyeri meg a pert, aki a macskát berakja a mikróba szárítani, mert nincs ráírva, hogy nem szabad... Jó, elfogadom, az USÁban az alkalmazottaknak nincsenek jogaik...
Elmondom, miről is akart ez a film szólni szerintem: egyrészt a modern világ vs idős emberek kérdéskört próbálta meg viccesen körbejárni, aminek eredménye az lett, hogy azon kellene röhögnünk, hogy Billy Crystal nem tudja megnyomni a telefon kihangosítóját (sportkommentátorként ennél bonyolultabb rendszert is tudnia kellene kezelni). De ha túltesszük magunkat mindezen, akkor egy szupermodern mesterséges intelligenciával megáldott házba kerülnek, aminek folyamán megint csak humortalan szituációkat kapunk, majd egy idő után el is felejtik azt, hogy a nagyszülők nem értenek a modern masinákhoz és végeredményben a kérdés nyitott marad...
Másrészt a régimódi nevelés vs hipermodern nevelés, amelyek közül utóbbi tényleg az elviselhetetlenség határait súrolja, lényegében arról szól, hogy csináljon a gyerek azt, amit akar, magyarul, hogy NE neveljünk. Na most a film utolsó 10-15 percét leszámítva a nagyszülőktől csupa pozitív példát látunk arra nézve, hogy azért néha mégis csak rá kellene szólni a gyerekre, vagy legalábbis értetlenül állnak és vitatkoznak az olyan megoldásokról, mint a versengés kiiktatása a sportból (minden meccs döntetlen, senki sem esik ki a baseballban), vagy a minimális szintű fenyítés. Ezt a viszonylag jól felépített, egyszerű és a többség számára szimpatikus üzenetet vágják pofán a film utolsó perceiben, ahol is a megmérettetés előtt álló lány feladja a versenyt, csak azért, mert kicsit nagy rajta a nyomás.
Értem én az alapgondolatot, hogy nem szabad túl sok stressznek kitenni a gyerekünket, de itt igazából arról van szó, hogy semmilyen stressznek ne tegyük ki, aztán ha majd felnőnek és nyakukba zúdulnak a világ gondjai egyszerre, nem fogják bírni és értetlenül állnak majd a tornyosuló problémák előtt. A helyes megoldás a szituációra nem a megfutamodás, hanem az, hogy könnyedén kell venni a dolgot: álljon ki, játsszon, ha rossz, akkor úgysem nyer, ha meg olyan jó, akkor megnyeri, maximum nem fogadja el. A kudarc és a sikerélmény is nagyon erős jellemformáló erő és a szülőknek nem ezektől kell óvnia a gyereket, hanem a feldolgozásukban kell segédkezni - igaz az jóval több odafigyelést igényel, azt meg ugye ki szeretné?
De sajnos a forgatókönyv erősen megkérdőjelezhető üzenete csak az egyik apróság a sok közül: Van itt nekünk egy Billy Crystalunk, aki tényleg próbálkozik (néha még túlzásba is viszi), de sehogy sem tud vicces lenni. Nem csak a szöveg és a szituációk a probléma, hanem a játéka sem az igazi már (pl.: laza stílus a sportkommentátor állásinterjún). Bette Midler komika-tehetségtelensége vetekszik Hernádi Juditéval és sosem gondoltam volna, hogy még nála is sikerül majd valakinek irritálóbban túljátszania a szerepét. De Bailee Madison, a lányunoka sikeresen abszolválja ezt a Mount Everest megmászásához hasonlítható küldetést és hozza a Kellékfeleségben is eljátszott túlgesztikuláló primadonnát. Ám míg Adam Sandler filmjében volt oka így viselkedni (színészetet tanult a szerepe szerint), itt erről szó sincs.
A színészek terén az egyetlen pozitívum Marisa Tomei, aki a filmre jellemzően rosszul megírt szerepéből is kihozza a maximumot, mindenki más eltévedt valahol a ripacsmezőn. Ami nem volt nehéz, mert ez a forgatókönyv tényleg nem segít senkinek: miután a nagyszülők megérkeznek a házhoz, képekkel tökéletesen illusztrálják a felállást: háttérbe szorultak, az apai oldal nagyszüleinek vannak közös pillanataik az unokákkal, nekik meg nincs. Ez dicséretes. Aztán a következő jelenetben Bette Midler ugyanezt hangosan felmondja Billy Crystalnak, hátha valakinek még nem volt világos. Az amúgy sem rövid játékidőt az ilyen redundanciák eltüntetésével emberibbre lehetett volna faragni és megúsztunk volna pár felesleges párbeszédet.
Ha szerinted vicces az, hogyha egy kisgyerek egy félcsőről lebrunyál, amin aztán Tony Hawk elcsúszik gördeszkával, hát mindenképpen nézd meg ezt a filmet, mert sírni fogsz a nevetéstől. Ha nem tartod ezt viccesnek, akkor viszont kerüld messziről, mert ha megnézed, akkor is sírni fogsz, csak éppen kínodban. Idegesítő karakterek, poéntalan szituációk, ripacskodó színészek és egy számomra unszimpatikus üzenet - dióhéjban ez a Szülői felügyelet nélkül. Billy Crystal nagy visszatérése nem sikerült, pedig ő valamikor eléggé vicces embernek számított.
